Kisírt
szemekkel blogolok most nektek. Minden 3 nappal ezelőtt kezdődött.
Nagybátyám felhívta anyát, hogy nem kell-e nekünk az ő kutyájuk, mert
költöznek be Debrecenbe és ott nincs kerítés meg annyi hely stb. stb.
Magyarán el akarták passzolni valakinek a kutyust. Tegnap mentünk érte.
Egy 4 hónapos Beagle-ről volt szó. Istenem, olyan édes a pofija! *-*
Hazahoztuk, játszottam vele, elvittük kétszer is sétálni, és teljesen
úgy viselkedett mintha mindig is itt lett volna. Éjszaka sem sírt,
szépen aludt a kutyaházban. A macskánkkal, Yakumoval is kijött, sőt
Clyde (az öreg, vak tacskónk) is jól elvolt vele. Tehát tegnap teljesen
happy voltam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem sokáig lesz
velünk a kutya. Mondogattam is anyának, hogy HA velünk lesz még a kutya
akkor....
Sajnos
a sejtésem beigazolódott! Ma reggel 8:00-kor hív anya nagy
felháborodva, hogy nagybátyámék kérik vissza a kutyát. Egyből kiment az
álom a szememből, és már elbúcsúzni sem tudtam tőle rendesen, mert jött
is nagybátyám. Azért kellett nekik újra a kutya, mert nagybátyám
élettársa (nevezzük K.-nak) tehát K. elkezdett vele veszekedni, és még
kis unakatesóm is sírt. De könyörgöm! Tegnap ő adta nekem a kutyáját,
bár amikor elkezdett sírni, tudtam hogy ez a kutya se sokáig lesz
nálunk. Viszont nem számítottam arra, hogy lesz egy egy napos kutyám.
Na, mondhatom szép.
Nem
tudom, hogy ejthettem ki a számon azt, hogy "semmi baj" amikor
nagybátyám bocsánatot kért. Ráadásul Lizy-re alig tudta ráadni a
nyakörvet, mintha nem akart volna vele menni. Viszont a záró mondatom
nagyon menő volt. Mikor már rakta volna be a kutyát a kocsiba,
visszafordult és még egyszer bocsánatot kért. Mire én:
-Legközelebb
jól gondoljátok meg azt, hogy mikor adtok oda egy jószágot bárkinek!
-majd sarkon fordultam és otthagytam őket a p**csába. Persze mikor
bejöttem a házba egyből elkapott a sírás. Rosszul esett, mert személyes
sértésnek vettem (bizonyos családi okok miatt, ami nem tartozik rátok
:P) szóval teljesen tudatában vagyok annak, hogy igazából K.-nek nem is a
kutya kell... :@ :@ :@ Plusz minden állatnak vannak érzései. Egyik
jószág sem hülye, szerintem teljesen tudatában van Lizy annak, hogy csak
dobálják ide-oda, mint valami elhasznált ruhadarabot. Főleg ezért is
kezdtem el zokogni. Leültem a papagájketrec elé, és a két papagáj
megvigasztalt. Szerencse, hogy ők vannak nekem ♥ Ł Most Risa
folyamatosan azt ismételgeti, hogy "Szia Risa, ugyulubugyulu..." . Olyan
furcsán nézett rám, amikor a könnyeim a kezembe hullottak. Minden
legördülő könnycseppnél megijedt egy kicsit. Ő még nem látott sírni,
viszont Selly elkezdett fütyülni, ugrált, megengedte, hogy megsimogassam
(máskor belém mart volna) .
Ja
és az egészben az a nevetséges, hogy egy hónap múlva el kell
passzolniuk a kutyát, mert ekkor költöznek, és még nagybátyám mondta is,
hogy lehet visszaadják. Hát köszi... -.-" :@ Anya először azt mondta,
hogy nekünk többet nem kell, de aztán meggondolta magát és felhívta
nagybátyámat.
Nagyon
haragszom rájuk. A kis gyerekeikkel sem beszélték meg, és saját
döntésükből adták ide, akkor meg ne dobálják itt szerencsétlent mint
valami rongyot! :@ Húúhh de nagyon pipa vagyok!
De
ezt vissza fogják kapni az élettől! Mert azt kapsz, amit érdemelsz! És
már eddig sem voltunk velük jó viszonyban. Viszont az is biztos, hogy a
ballagásomon nincs semmi keresni valójuk!!!! :@ Igaz, hogy apa testvére,
de nem érdekel, mert az meg az én ballagásom lesz és azt hívok meg akit
akarok.
Na megyek, és belefojtom bánatom a Darker than Black 2. évadába!
Bye!
Befejezésül, a karma visszaüt! Muhahahahhahaaaaaaa :D *nehogy egy éjjelen démoni kacajra keljenek....*
U.i.: Itt a legújabb rajzom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése