2016. december 31., szombat

Évösszegzés 2016

Hali!

Egy újabb év telt el és azt hiszem ez volt talán a legeseménydúsabb évem az eddigi 19 közül.
Először is nyelvvizsga, érettségi, felvételi és végül az egyetemistává válás. Jobban be se sűrűsödhetett volna az életem. xD
Ezek mellett Lacival is sok gondunk volt, majdnem elvesztettük egymást a sok veszekedés miatt, de azt hiszem végül sikerült gyógyírt találnunk a dologra és megéltük a 3 éves évfordulónkat.
Sok remek embert vett el tőlünk ez az év, nem is bánom, hogy vége van.
Továbbá meg kell, hogy említsem a Retard Műveket, mivel elég jelentős dologgá vált az életemben. Büszke vagyok arra, hogy 51 kis képregényt sikerült összehoznom március óta úgy, hogy közben pont a közepén voltam az érettségi időszaknak. Meg persze az is piszok nagy büszkeséggel tölt el, hogy már több, mint 4000 lájkolója van az oldalnak és jövőre meg sem állok a 10 000-ig! :D

Ez az év rajzilag és művészetileg is a legtermékenyebb volt mind közül, hisz a sulis alkotások mellett létre hoztam egy majdcsak életnagyságú polipot, csináltam egy páros cp-t, dobozokat festettem, babát varrtam, sapkát és pólókat festettem, ott van a Retard Művek is stb.

Az első félévem az egyetemen elég kemény volt, nagyon elveszettnek éreztem magam, de végül csak jól alakult minden és úgy néz ki, hogy az élet tényleg nekem szánja ezt az utat.
Változtam is, hisz még év elején befestettem a hajamat kékre és azóta fodrászhoz sem járok, mert magamnak is meg tudom csinálni a leszívatást és a festést. Fele annyi időbe és pénzbe kerül. :'D

Sajna voltak elég balul sikerült dolgaim is, ez az év szerencsétlenségekkel volt tele, de remélhetőleg a jövő több szerencsét tartogat a számomra, mert igazán elkelne már. xD

Kicsit a blogról is szólnék:
Jelen állás szerint 62843 látogatója volt eddig az oldalnak, ami baromira sok! :O
287 db kommentet írtatok ezalatt az 5 év alatt és 317 db bejegyzés született.
Kicsit el-eltűntem, de valahol érthető, hisz piszok elfoglalt voltam és volt, hogy már nem volt erőm írni, de még így is több bejegyzés jött össze, mint az elmúlt 2 évben.
Büszke vagyok arra, hogy valamit ilyen hosszan és kitartóan csinálok és továbbra is folytatni szeretném a blogolást, ahogy időm és energiám engedi.
Igaz, nem sokan szavaztatok, de végül a V.025-ös lett az év designja! :D
Köszönöm, hogy olvastatok és követtétek az életem folyását, remélem a jövőben is számíthatok majd rátok.
Jó bulizást, otthon tunyulást, animézést vagy akármit a ma estére és kívánok mindenkinek sikerekben, szerencsében gazdag új évet! :)

Sziasztok, találkozunk jövőre! ;)

2016. december 29., csütörtök

3 év ♥♥♥

Hoy!

Ma van a 3. évfordulónk Lacival. :D El se hiszem, hogy ennyi ideje vagyunk együtt, főleg a sok veszekedés után. De azt hiszem jól csináltuk: végül megjavítottuk ami elromlott és nem kidobtuk egyből és milyen jól tettük! :)
1 órára buszoztunk be Debbe, mert még szét akartam nézni a vásárban, hisz ilyenkor már szilveszteri cuccokat árulnak és sok az olcsó paróka. Végül egy szőkét és egy rózsaszínt vettem. Egészen jók, csak kicsit ki kell őket pofozni és senki meg nem mondja, hogy 2000 Ft-os ócsó pareszok. :)
Így néznek most ki, még áztatás előtt vannak. Majd ha rendbe vágom őket, akkor rakok fel képet a különbségről. ^^


3-kor kezdődött az Assassin's Creed a moziban, szóval mászkáltunk még és ügyet intéztünk. 2-re értünk oda a Plázához és meglepődve tapasztaltuk, hogy k***va sokan vannak. Majdnem egy fél órán át álltunk a sorban és még kaját is vettünk, WC-ztünk és már majdnem 3 óra volt.Előre foglaltunk helyet, mert hátul dugig volt az egész: mint kiderült ma volt a premier xD
Nekem egyébként tetszett, bár én nem játszok vele, de szerintem egy történetnek elment. Úgy láttam Laci is élvezte, szóval megérte beülni rá.
5 óra körül lett vége és utána mászkáltunk egy darabig, végül beültünk egy pizzériába és jól tele raktuk magunkat pizzával. Nem akartunk még haza menni, szóval visszasétáltunk a Plázába és léghokiztunk egyet. A hajam belelógott a szemembe, Laci csak ezért győzhetett le. xD :P
Még ültünk ott egy darabig, hisz a busz indulásáig még volt időnk. Nagyon jó hangulatban telt ez az évforduló. Kicsit féltem tőle, mert sok szerencsétlenség ért minket mostanában és nagyon szurkoltam, hogy az évfordulónk legalább jól sikerüljön. Szerencsére az aggodalmam alaptalan volt. :) ♥

Megegyeztünk, hogy nem veszünk, hanem csinálunk ajándékot, mert az sokkal jobb. :) Szóval Lacitól egy általa készített fa kulcstartót kaptam, amire egy rúnát vésett és bele égette. Ez a Fehu rúna. Szerencsét hoz a sok szerencsétlenségben, ami valljuk be: elkel mostanság. :')
Csinált nekem egy nagyon cuki videót is, amiben a közös képeink vannak és verselve beszél alatta rólunk. Szeretem, hogy ilyen ügyes és kreatív. :) ♥
Ezekben sokkal több idő és energia van, mint venni egy virágot. Tele vannak törődéssel és szeretettel és ennél többet egyetlen nő sem kívánhat. ♥



Én egy mini Kykky rongybabát adtam neki, amit saját kézzel varrtam. Az elkészítés folyamatáról írtam a Retard blogban is, ott megtaláljátok. ^^


Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés.
Még írni akarok egy évértékelőt, szóval remélhetőleg ebben az évben még "találkozunk".
De ha valami oknál fogva mégse, akkor B.ú.é.k. mindenkinek! :D

Páá! ;D

2016. december 28., szerda

Karácsony és egyéb mizéria

Üdv!

Egy jó ideje nem írtam, de a december nagyon sűrűre sikerült. Végül dec 9-én vége lett a félévemnek és az erdei polipos projektem is készen lett, megkaptam rá az 5-öm , a 6 kreditem és utólag még 5 ezer Ft ösztöndíjat is kaptunk érte! A művtöri zh-m 5 lett, így a tanárnő megajánlotta a jegyet és nem kellett mennem vizsgázni. Mondhatom nagyon örültem! :) És képzeljétek: a rettenetes info elektronika zh-m is 2-es lett! :O Igaz, a tanár mondta, hogy menjek be javítani, de nekem a 2-es is jó ebből a tárgyból és boldog vagyok vele. A matekom is meglett! :D Egyedül programozásból kell mennem gyakjegy védésre január 27-én, de szerintem első félévet így zárni nagyon klassz dolog! A rajzom is 5 lett és még úgy is 3,3 az átlagom, hogy jelenleg a programozás karó. Nagyon jó lenne kijavítani 27-én, de lássuk be: piszkosul nehéz, főleg minden előzetes ismeret hiányában. :'D
A polipom is csak elkészült és Al sokat segített a levelek ragasztgatásában. Laci elkísért Nyíregyre a kiállításra és segített feltenni a polipot a fára. Tök jó kis nap volt, vonatoztunk egyet, megmutattam neki a sulit, vagyis hát 1-2 épület részt, mert piszok nagy maga az egyetem és több épületből áll.
Szétfagytunk, de nagyon jó kis kiruccanás volt és szerintem ő is élvezte.
Mióta nincs ez a cigis civakodás és szépen egyezményesen pippanthatja mellettem az ecigit, azóta csak egyszer balhéztunk és akkor is valami kis apró hülyeségen. Nem szeretném elkiabálni, de megint olyan minden, mint régen. Végre visszakaptam azt a srácot, akibe 3 évvel ezelőtt beleszerettem. :) ♥
Amúgy a sulival kapcsolatban is rendeződtek az érzéseim. Rohadt nehéz volt ez a fél év és még lesz rosszabb is, de csak megcsináltam a nagyját és a nehezét, szóval maradok ezen a szakon és majd meglátjuk mit hoz az élet. Semmi sem véletlen, szóval okkal vagyok itt és nem szabad feladnom! ;)

Némi pihenés után neki láttam a karácsonyi előkészületeknek és ajándék gyártásnak. Megbeszéltük anyuékkal, hogy apróságokat veszünk, mert neki és nekem is szemüveg kell, apának fogat kell csináltatni, nekem ágyat kéne cserélni, mert lelóg róla a lábunk és egyéb fontos dolgok, amikre elég sok pénz kell. Szóval most másra kell a pénz, nem hülye kényszer ajándékokra. Ha szükségünk van valamire és meg tudjuk venni évközben, akkor nem várunk vele karácsonyig, szóval senki nem úgy állt hozzá, hogy omg egész évben nem kapunk és veszünk semmit és most kell minden garast elverni. Nem az a fajta család vagyunk. Úgyhogy anya kapott tőlem papírból készült orchideát a névnapjára és egy festett pillangós fadobozt, ami szerintem eddig a legjobban sikerült dobozom!
Apának egy Guns n' Roses-os sapkát festettem. Nagyon örültek ezeknek a kis apróságoknak és én is örültem az én ajándékaimnak. :)
Kaptam egy fülest, egy karácsonyi cicanacit, ami annyira tetszik egy ideje, egy cicás harisnyát, a Nana 5.kötetét, egy cuki baglyos bögrét. Tök jó dolgok. :D





Közben persze megbetegedtem, 4 napig nyomtam az ágyat és annyira ment a hasam, hogy még a víz is azonnal kijött belőlem. Azt hittem sose jövök már rendbe. :|

Egyedül Lacinak vettem ajándékot, mégpedig Hadházi önálló estjére 2 db jegyet. Tudom, hogy mennyire szereti, szóval tülkön ülve vártam, hogy mit szól majd hozzá. :)

Amúgy a szent estét mindig anyuékkal töltöm, bár elég döcögősen kezdődött, de végül jól sült el. Anya egy csomó finomságot csinált és apuval mint minden évben, most is közösen díszítettük a fát. Aztán megkajáltunk, ajándékoztunk és utána beültünk hozzájuk mesét nézni. A Frozent és a Kiskedvencek titkos életét néztük pendriveról. Tök hangulatos kis este volt, olyan ritka, hogy mindenkinek van ideje, ereje és kedve közösen nézni valamit. Pedig igény az lenne rá, csak hát az a fránya mókuskerék... :(

Másnap Laciékhoz voltam hivatalos ebédre. A mamájánál ettünk, aztán megtörtént az ajándékozás. Ezt a csodálatos könyvet kaptam tőlük, meg pár kis apróságot. :)


Este felé átmentünk a másik mamájához és beszélgettünk vele egy órát. Másnap hozzánk jöttünk 4 órára és jöttek nagyanyámék is, mert előző nap lett volna náluk ebéd, de ugye Laciéknál voltunk. Meglepett, hogy kaptam tőlük valamit, de persze csak azért, mert azt hitték, hogy én is ott leszek az ebéden és az elég gáz lett volna,ha uncsimék kapnak valamit én meg nem. xD
De egészen jó hangulatban telt a vacsi, szóval a karácsony szelleme mégis létezik vagy mi...
Miután mamáék elmentek anyuékkal még egész sokáig beszélgettünk a nappaliban. Végre elfogadták Lacit és Laci is megkedvelte őket. VÉGRE! :'D
Aztán másnap este 7-re mentünk a Hadházi estre. Lacinak azt hiszem tetszett ez az ajándék. Rengetegen voltak, kb teltház volt a Főnix Csarnokban. Persze nem is én lennék, ha nem csesznék el valamit. Rosszul foglaltam a helyet és nem egymás mellé, hanem mögé kerültünk, de szerencsére nem volt annyira gáz. Nagyon élveztük, tök jó poénokat mondott és sztorizott. Szinte rossz kedvem lett, amikor megköszönte a figyelmet és meghajolt.
A buszt lekéstük, hisz 20 perccel később kezdődött, így volt még időnk és betámadtunk a Plázában a Mekit, mert majd' meghaltunk éhen. Annyira elvoltunk, hogy az idővel kicsit megcsúsztunk és 12 percünk volt elérni az utolsó, 22:40-es buszt, ami nagy rohanást igényelt. Jó nagy távot futottunk le teli hassal és 1 perccel indulás előtt szálltunk fel a buszra, de elértük az a lényeg. xD Laciékhoz mentünk és ma jöttem haza.
Holnap leszünk 3 évesek! :D Nagyon kívácsni vagyok az ajándékokra és az AC filmre is.
Na, majd írok beszámoltót.

Remélem nektek is jól telt a karácsony.

Pá! :)