2017. január 27., péntek

Szerencsétlenség Kykky módra

Halihó!

Ma volt a programozás vizsgám, amiből természetesen megbuktam. Persze nem veszem én ezt ilyen félvállról, de nem hiszem, hogy velünk van a baj. Kb. 80-100 diáknak kellett gyakjegy védésre mennie eme csodálatos tárgyból és ebből kb. ha 5-10-et engedhetett át. Ekkora tömegnél én már nem magamban keresem a hibát. Eleinte azt tettem, csaknem bele is kattantam, de rájöttem, hogy a tanár egyszerűen csak egy p*cs. Már bocsánat, de ennek most ki kellett jönnie.

Na, persze ismerhettek már, nem ment ez ilyen egyszerűen. Én ha valamit csinálok, akkor azt vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul. Most az utóbbi volt a nyerő.
Kezdődött azzal az egész, hogy reggel fel akartam húzni a jó kis meleg, de "vizsgára elmegy" ruhámat, amikor a cipzár megadta magát félúton és úgy döntött, hogy péntek van, sztrájkba kezd, szóval kiszakadt a varrásból. Nyílván indulás előtt 5 perccel, mert hát addig nem akartam, hogy rajtam legyen, hisz a jó meleg házban megsültem volna benne, de vonatra jó lett volna... Ismétlem, volna... :"D Úgyhogy villám üzemmódban feldúrtam a szekrényt valami viselhető gönc után kutatva és 5 perces késéssel ugyan, de elindultam. Megvettem a vonat jegyet, azzal kivételesen nem volt semmi gond. Csak olyan rohadt hideg volt, hogy a szempillámra és a hajamra is ráfagyott a dér és amikor a vonatban kicsit felolvadtam, akkor tiszta víz voltam. Juhé. xD
Az úton minden rendben volt, igaz, hogy a szívem ki akart esni a helyéről és a  gyomrom is beadta az unalmast, de időben és épségben beértem.
A tanár laza 5 percet késett, nagy nyugodtan megkávézott előttünk. 37-en voltunk egy apró terembe bezsúfolva. Ha a társaság fele nem hoz magával laptopot, akkor nem is tudom, hogy mi lett volna. Minden esetre sikerült egy olyan gépet kifognom, aminél rossz volt az egér bal klikkje és szóltam is a tanárnak, mire az: "Hát akkor használd a jobbat." Kösz b+, igazán sokat segítettél. ._. Persze elkezdett magyarázkodi, de 20 perc szenvedés után megelégeltem és próbáltam kicserélni egy másikra, csak hát nem tudtam, mert a kábelek össze vannak kötegelőzve. Aztán szóltam, hogy már a jobb se működik és akkor egy srác megsajnált és odaadta a sajátját. -.-
Legközelebb viszek egeret, mert már abba se bízhat az ember, hogy vizsgán működőképes a berendezés, amivel dolgozni kéne. (Y)
Beküldtem 2 programot, amik jók voltak, de a vonaton láttam, hogy gyanúsan hamar be lett írva a jegy. Gyanítom, hogy meg se nézte. Nem nagyon hallottam még olyat, hogy egy elsőst átengedett volna. -.-

De a mai napnak még nincs vége és mindig tud még valami meglepetéssel szolgálni. xD
Ismét működésképtelen a telefonom, nem érzékeli az érintő képernyőt. Még feloldani se tudom. Aztán elkedztem takarítani, de közben kiborítottam a madár kajáját, szóval kezdhettem előről a porszívózást és ki akartam hypózni a WC-t, de elromlott a hypós flakon fújókája. xD Nem tudom, hogy nálam ment-e tönkre, de akkor letettem inkább mindent és leültem, hogy több kárt ma már ne csináljak. :"D



Nem vagyok azért semmi, igaz? xD A szerencsétlen szó mellé az én képem van berakva az értelmező szótárba.
Amúgy az új órarendem is szörnyű. xD Mily meglepő...
De elegalább sok animét néztem. Újra kezdtem a Trinity Blood-ot, megnéztem az Orange-ot és a Yuri on Ice-t is. Mind nagyon tetszett. A Yuri-n különösen meg voltam lepődve. Nagyon kíváncsi voltam rá az óriási hype miatt, de teljesen meg tudom érteni. Nagyon magával ragadott. *3*

Na, ennyi lettem volna. Kicsit kiadtam magamból a feszkót. xD
Páá!

2017. január 19., csütörtök

A gyermek énbennem

Hoy!

Kedd délután Lacival beugrottunk Debbe ügyet intézni és miután sikertelenül végződött a dolog, beugrottunk a Hollandba. Ez egy kis használt cuccokkal foglalkozó üzlet és mint a nevéből is kiderül Hollandiából hozza a dolgokat. Azért szeretjük, mert jó kis bazáros, olcsó, sokszor van akció és mindig új a készlet. Hamar cserélődik és mindig van valami érdekes kis apróság, amit az ember nem tud ott hagyni. Tényleg csak pár száz forintos dolgokról beszélek, persze van ott drágább dolog is, pl. régi órák 40-60 ezerért és sok értékes holmi. De ezek mellett ott van az a tömérdek 2-300 Ft-os kis kacat is, amikért szeretünk bejárni. Szinte mindig beugrunk, ha időnk engedi. Most engedte és egy bő fél óráig nézelődtünk. Persze szinte soha nem távozunk onnan üres kézzel. :D
Laci vett egy képkeretet, egy pisztoly kulcstartót és egy hááát... valami római sisakszerű díszt.
Én most jól szétnéztem és megálltam a plüsskupac előtt. És akkor ott volt Ő! Szerelem volt első látásra, úgy nézett rám, hogy "Vigyél el". Először csak felvettem, megfogdostam és mutattam Lacinak, hogy milyen kis gengszteres. :D Visszatettem, de nem tudtam ott hagyni. Laci mondta, hogy ő nem jön vissza az utcáról érte, szóval döntsem el, hogy mit akarok. xD Ismer már... :'D
Jó, akkor felkaptam és úgy voltam vele, hogy körbe hordozom a bolton és ha hozzám nő, akkor megveszem. Persze már akkor hozzám nőtt, amikor először megfogtam. ><"
Szóóval bemutatom Eddy-t, a legújabb plüssmackómat. Egyébként tényleg új volt, még érződött az illatán és a papírja is rajta volt. A nevét onnan kapta, hogy a sapija eléggé Ed Hardy koppincs, plusz egy bazi nagy felirat van a pólóján, hogy Tattoo mania.
1350 Ft-ról volt 850-re leakciózva. Hol vesz az ember egy ilyen cuki plüsst ennyiért? Meg aztán tényleg úgy nézett rám... Kicsit utána néztem és ez egy német maci. Limitált kiadású, csak 2 fajtát csináltak ebből a tetkósból. Egy vörös és egy fehér ruhás kollekciót. Újonnan kb. 4400 Ft! :O

Tudom, iszonyat gyerekes vagyok és lassan 20 évesen plüss macit veszek magamnak, de valahogy ezt a környezetem fel sem veszi. Laci reakciója csak annyi volt, hogy olyan vagyok, mint egy nagy kislány és egy fej simivel és puszival le is tudta a dolgot. :'D Anyunak először féltem megmutatni az új szerzeményem, de úgy fogadta, hogy khmm.. idézem : "Jaaajdecukiiiiiiiiii". Szóval ezzel is mindent elmondtam. xD Sőt, még meg is sértődött, hogy azt mertem róla feltételezni, hogy ő ezért engem kinevet. ><
Azért a biztonság kedvéért öblítős vízben szép óvatosan kimostam és egy éjszaka alatt meg is száradt. Most Laci aludt itt és már teljesen ki volt tőlem, hogy kb. 10 percenként néztem Eddy száradási állapotát. :P
Igaz, hogy már olyan sok plüssel alszom, hogy lassan nem férek tőlük a saját ágyamba és amikor László itt alszik, akkor ki kell őket pakolni az asztalra, de hát istenem... xD

Amúgy tök jó volt, hogy itt volt velem. Kicsit olyan régi nyár hangulata volt ennek a napnak. :) ♥
Bár továbbra is tök hülyék tudunk lenni és olyan felesleges dolgokon veszekedni, hogy utána csak a fejünket fogjuk, de jól kijövünk és szeretjük egymást. :) És az is olyan jó, hogy így el tud engem fogadni, ahogy vagyok. Minden kis hülyeségemmel és nem csúfol ki, ha éppen veszek magamnak egy plüss macit vagy valami kis cuki baglyos izét. Bár néha úgy gügyög nekem, mint valami kisállatnak, de ez is aranyos a maga retardált módján. xDDD ♥

Egyébként kivégeztem egy tök jó animét, a Fukigen na Mononokean-t. Imádom a yokai-os animéket! :3 Szerintem az új dizi ebből lesz. Ma akartam megcsinálni, de már hajnali 2 óra és még a könyvem se olvassa ki magát. xD Bár már A Dukay családot kiolvastam és most Kemény Zsigmondtól az Özvegy és leányát olvasom. Kicsit nehéz a szövege, mert elég régies, de nagyon tetszik. *w*  Menthetetlenül belehabarodtam ezekbe a törénelmi és életrajzi regényekbe. A Dukay család nagyon mély nyomot hagyott bennem, a végét meg is könnyeztem és Ziával, az egyik főszereplővel napokig álmodtam.

Hihetetlen, hogy egy macinak majdnem egy egész bejegyzést szántam. :'D Azt hiszem kezdek visszafele fejlődni így lassan 20 éves fejjel. Ez már a szellemi hanyatlás jele. Omg.

Na, majd jövök.
Páá! :D

2017. január 10., kedd

Üdv 2017!

Konnichiwa! :D

De rég köszöntem már így. xD Ezt a bejegyzést kerek 6 napja kezdtem el írni, de a gépem elszállt pötyögés közben. Másnap megint és akkor már be se lehetett kapcsolni, szóval vártam, hogy anya informatikus munkatársa megnézze, de a hétvégén nem ért rá, így csak tegnap jutott el hozzá a gép és vissza is kaptam. Apa még kicsit igazított rajta, de most még működik. Aztán ki tudja mikor gondolja meg magát. :"D
A szilveszter egészen jól telt, bár jó lett volna elmenni valahova, csak hát értelmesen szórakozni az emberek nem tudnak és idióta részeg állatokra pedig nem voltunk kíváncsiak.
Laci a múlt héten beteg volt, most meg nagyon összevesztünk és azért nem találkozunk. Lassan 1,5 hete . xD Vicces, hogy ha ráérek és itthon vagyok, akkor valahogy nem vagyok érdekes. :D

Amúgy nagyon megviselt ez a géptelenség. Egész nap itthon vagyok egyedül és csak olvasni és tableten sorozatozni tudtam. Ami egy darabig jó is, de egy hétig folyamatosan minden nap ezt csinálni... Jó lett volna kicsit kimozdulni, de senkim nincs akivel ezt megtehetném. Az egyetlen barátom is beadta az unalmast és nem kapcsolt be. :'D

Mostanában az Agymenőkre vagyok rákattanva. Annyira jóó xD Közben olvasok egy tök érdekes könyvet is, Zilahy Lajos- A Dukay család 2. kötetét. 3 könyvből áll ez a sorozat, de anya azt mondta, hogy az első igazán kihagyható és a második a legjobb. Tényleg nagyon jó! Persze csak annak, aki szereti az ilyen történelmi, életrajzi regényeket.
Nemrég fejeztem be Émile Zola-Nanáját is. Az eleje nekem kicsit lapos volt, de a közepe és a vége igazán érdekesre sikerült.
Jól esik most az olvasás és anya amúgy is nagyon sok és nagyon jó könyveket halászik az online antikváriumokból. Most is hozott a futár 4 könyvet, mindössze 3000 Ft-ért. Meg persze nem csak az olcsósága miatt szeretjük az antikváriumokat, hanem a könyvek miatt is. A mai könyvek nagy része szerintem nem jó. Persze, szoktunk újat is venni, mert néha akad 1-2 olyan, ami nekünk való (jó, most a Trónok harca sorozattal egész sok új könyvem lett és fantasy, ami nem kifejezetten az én műfajom, de hát na...), de az olyanok, amiket mi szeretünk nem új kiadásúak.
Kéne már valami jó kis japán könyvet is olvasni, hiányzik a japán irodalom hangulata, de abból is olyan sokat olvastam már el, hogy nem tudom van-e még abból a témából könyv, ami engem érdekel és nem olvastam még? :"D
Nem is mutattam még a gyűjteményemet:



Kb. 1-1,5 évbe került, mire minden összegyűlt. Ezekből csak az első könyvet vettem meg magamnak, a többit mindet ajándékba kaptam. Szalcsira, ballagásra, karácsonyra, szüli- és névnapra. A dobozt én festettem , a Targaryenes medált és karkötőt Lacitól kaptam, mind2-t a névnapomra( persze külön évben), a karkötőket és a Stark medált pedig magamnak vettem PlayIT-en és Oszakén.

Nem igazán az én műfajom a fantasy, de akadnak jó darabok is. Ilyen volt a Trónok harca is. Zseniális volt szerintem, bár nem egy szépirodalmi mű és nem is olyan a nyelvezete, de igazán olvasmányos és élvezhető volt. Főleg a hatalmas, kidolgozott világa tetszett.
Most A Gyűrűk urát akarom megvenni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen könyvben. Meg a Harry Pottert is jó lenne beszerezni, de a Potter könyvek még mindig iszonyat drágák. :/
Az ilyen klasszikusok jól mutatnak az ember polcán. :D

No, elég is lesz a könyvekről való csöpögésből. ><"
Majd írok még, remélem nektek jól telt a szilveszteretek. :)

Pá! ^^