2011. október 30., vasárnap

Boldogság :D + Halloween-i rajzom ^^


Helóóó midenkinek!
Ma nagyon jó kedvemben vagyok. Kivégeztem a Bakumant :) Áhh megint rajzolhatnékom lett tőle. Nem is sokáig koptatom a klaviatúrát, szóval csak pár mondat erejéig leszek még itt, mert megint összeállt egy rajz a fejemben :3
Megint előbújt (és már ideje is volt) a másik énem. Jó animék után mindig előjön, akit csak Kykkynek hívok. Eléggé érdekes, hogy magamat csak úgy elnevezgetem lelki állapotom alapján, mert ha letört, szomorú és mérges vagyok akkor az a Sawako énem, ha pedig dilis vagyok az Kykky. Szóval most vidám és idióta vagyok! :D Az előbb épp orrhangon üvöltöttem a Higurashi első openingjét xD Szép az élet :))
Egyébként amit Rencsó komiban írt elgondolkoztatott. Tényleg nem mernének nekem komikat írni, csak mert kissé párás vagyok? Hmmm...  Kedves olvasóim! Fel szeretném hívni  figyelmeteket, hogy nem vagyok veszett, kiskoromban beoltottak, csak kissé őrült vagyok. Továbbá ez nem fertőző, vagy ha igen akkor már úgy is mindegy ha elkaptad... (Rencsó ezt értetted a halál alatt? :O xD Ne aggódj, a tünetek nem fájdalmasak és a kór is lassú lefolyású, általában egy egész életig tart. xĐ) Szóval szívesen várok bármi nemű visszajelzést ^__^ De ha nem írtok az sem baj, csak gondoltam tisztázom, hogy nem az elmegyógyból írok nektek... Muhahahahahahahahahhaaaaaaa :D:D:D
Ja és ha már rajz! Ma reggel lefényképeztem a tegnap készült rajzomat. Lentebb megtekinthetitek. Csináltam egy képet fél kész állapotában is, hogy lássátok milyen volt az elején. ^^
A Darker than Black-ből Yin és Mao van rajta, bár nem hasonlít annyira Yinre... :/ 



Így a Bakumanról eszembe jutott egy gondolat. Azt mondták hogy a szerelemnek dok formája van. Nekem is van sok szerelmem. (bár szerintem itt az igazi szerelemről van szó, de mind1) Legfőbb szerelmem a rajz és nemsoká össze is házasodok a tolltartómmal. A szeretőm Japán és azon belül is az animék, mangák, gésák. A jegyesem a Mondo magazin és a szívem csücske a csoki ♥ Háremem fő tagja a honlapszerkesztés, a gépemmel pedig már össze is költöztem xD
Ma aztán tényleg őrült vagyok. Muhahahahhaaaa :D
Na pusszantás emberek! ^--^

Megszállottság felsőfokon! :O


Konbawa! Igen, mivel éjszaka van...hmm...akkor inkább Oyadumi nasai! Mind1 xD
Gomene' hogy mostanában ilyen ritkán blogolok, de tegnap és ma is vagy is már tegnap előtt és tegnap egész nap csak rajzoltam meg animét néztem. A Darker than Black-ből és a Bakuman-ból is pár rész van hátra. Ami azt jelenti, hogy röpke 2-3 nap alatt megnéztem majdnem 2 animét! x) Mi ez, ha nem megszállottság? De jó ez így. A végletekbe menő dolgaim is a lényem részei. Ez ellen nem sok mindent tudok tenni, bár nem is akarok ^^ A Bakuman elgondolkoztatott. Az egy dolog, hogy én már előre elterveztem az elkövetkezendő 10 évet de elég nehéz lesz németből lenyelvvizsgázni+ japánt is szeretnék tanulni ami csak az egyetemen lehetséges. Azonban kérdéses, hogy felvesznek-e a Magyar Képzőművészeti Egyetemre... Áhh de hova gondolok, hisz még előttem a közép iskolai felvételi ! Kicsit előreszaladtam... ^^" Na de lényeg az, hogy ha tudni fogok japánul én kimegyek és szeretnék mangakának tanulni. Ami eleve nehéz foglalkozás, de főleg úgy, hogy európai vagyok csak még jobban megnehezíti a dolgom. Bár a magyar manga piacot is megcélozhatom, de az azért nem ugyan az... Majd még úgy is eldől. Meg semmi sem lehetetlen. És ha már Bakuman, akkor Moritaka! Annyira magamra ismerek benne. Nagyon is átérzem a néha rá-rátörő kétségeket és az alkotói válságot. Noha nem ugyan az a szitu, azért tudom milyen az, ha nem jön az ihlet. :S De a legjobban Eiji-t bírom ♥ Fura és őrült, de pont ezért szeretem. Mert igazából nem rossz indulatú, csak művész lélek. Imádommmm :3 Egyébként a tegnap délutánom és a tegnap előtti éjszakám is rajzolással és festéssel telt.
A Bakuman teljesen lázba hozott. Szinte megpusztultam már azért, hogy rajzolhassak! xDBár a festményem enyhén szólva is sz**r lett, de a rajzom egész tűrhető, bár szokásomhoz híven most sem vagyok magammal egy csöppet sem megelégedve. Úgy érzem, hogy egyre bénább és bénább vagyok :/ Na de ez is az  én bajom xD Szóval a festményt gyorsan el is dugtam, nehogy anya kitapétázza vele a hűtőt mint a többi sanyarú sorsú alkotásommal is teszi. De örülök  neki, hogy ennyire támogatnak a szüleim és képesek elviselni minden bolondériámat ami nem lehet könnyű, főleg ha rossz kedvem van! xO
Mostanában ha felnézek az égre úgy érzem, hogy Japánba akarok menni. Nem tudom mi lehet ez a beslő készetés. Tisztában vagyok vele, hogy ott sem fogadnának el, sőt...! De még is elvágyódok ebből az országból. Mikor erre gondolok, a torkomban és a mellkasomban fura nyomást érzek. Olyan ez, mint amikor hullámvasúton ülsz és lefelé tartasz, vagy amikor már nagyon sírhatnékod van, de visszatartod. Így tudnám leírni ezt az érzést. Fura, nem? :D
Igazából nem értem miért írok. Rencsón kívül szerintem senki nem olvassa a blogom xD De már csak miatta is megéri írni, hisz tudom, hogy legalább 1 ember kíváncsi az én hát... fura életemre. :))
Áhh lüktet a fülem T_T Nem baj, a szépségért meg kell szenvedni! x"D Vagy legalább is a hülyeségért mindenképpen :Đ
Megint az Abingdon Boys School-tól a Howling jár a fejemben, ami egyben a Darker than Black első openingje. Már 2. napja arra kelek fel, hogy álmomban ez jár a fejembe. S míg álmodok (Soul Eater-öst álmodtam xd) is ez a zene megy végig. Olyan fura :O 

Ja és képzeld/képzeljétek a papagájom, Risa megtanulta azt, hogy "Szia Risa!". Bár még nem megy neki annyira jól, de hamarosan a csapból is ez a mondat fog folyni. Már az ebédnél is "egészségedre" helyett "sziát" mondtam. x))
Áhhwww megyek aluszkálni,mert álmos vagyok. Jó8 ^_^

2011. október 26., szerda

Visszatéréés :D


Áhh de rég blogoltam! Már hiányzott, de mindig közbejött valami és sosem értem időben a gép elé, hogy dobjak egy bejegyzést, szóval most megejtem ezt is :))
Hát... mit is írjak.... rég volt már, hogy kitárulkoztam nektek. Áh tényleg! A fülem most lüktet mint állat, szóval eszembe is jutott, hogy mit akartam írni! xD Tegnap (2011.11.25.) kilövettem a bal és a jobb fülemet is. Félreértés ne essék, eddig is ki volt így már a jobba 3, a balba 2 fülbevaló van :D Igazság szerint a balba is 3 lenne, csak hát történt egy kis baleset.... khm... xD Most nem ijedtem meg a lövőpisztoly hangjától, de az kicsit rosszul esett, hogy a patron rászorult a fülbevalóra és a frissen kilőtt fülemről le kellett cibálni... :/ De köszönöm, egész jól megvagyok! :Đ Szóval most nem tudom, hogy melyik oldalamon feküdjek, mert nyomom a fülemet és fáj, háton meg nem tudok aludni, a hason szunya meg szóba se jöhet! 
Azért a 8/b most sem hazudtolta meg magát! Már azon folyt ofő órán a vita, hogy milyen legyen a ballagási ruhánk -.-" Hát igen elég nehéz helyzetben vagyunk, mert van egy bálna meg egy törpilla is az osztályba, így lesz még ebből vita. -.-"""" Nekem már annyira elegem volt ebből, hogy azt mondtam: "nekem mind egy, felőlem egy Tesco-s szatyrot is magunkra húzhatunk, csak hagyjátok már abba! XD"
Egy szóval zajlik az élet. Bár megint teli a pohár...
Az egyik szőkeség kitalálta, hogy a közép sulik fogadónapján buszozzunk be, és rityegjünk végig az egyik fiúiskolába, hogy az ő haverja mellét veregetve dicsekedjen rólunk.
1., WTF?! :O :@
2., SOHA!!!!
3., Na majd pont annak a srácnak... Aki csak úgy eldobott, és ráadásul még mindig reménykedem egy kicsit... NANEEEEEEE! 
Ez olyan mintha 5 csaj f**sz vadászatra menne (már bocs a kifejezésért!) egy fiú suliba. Hát normális az ilyen?! Ráadásul van barátja is.... -.-"
A másik dolog ami kiakaszt, az a rongyrázás. Elegem van abból, hogy mindenki többnek akar látszani, és annyira sokat gondol magáról, hogy az már szinte hihetetlen. Kérdezem én: Mi a fenének egy ilyen falusi iskolába Converse meg hasonló márkásabbnál márkásabb cuccokba járni, miközben az otthoni helyzet nem túl rózsás?! Miért ciki az, ha valaki CSAK Adidas cipőbe jár? :O Most komolyan... -.-"  Az meg a másik, hogy itt falun csak a sárban járkálsz, szóval meg sem éri, mert a szép új cipő tönkre megy. Meg azt sem bírom felfogni, hogy miért kell minden egyes hajszáladnak olyan egyenesen és rendezetten állnia, hogy az már a fizika törvényeit hazudtolja meg?! Miért baj az, ha göndör a hajam, csak egy sima csőgatyába és pólóba járok és van egyéniségem? Hiába próbálok beilleszkedni (immáron 11.éve, úgy gondolom nem csak velem lehet baj..) nem sikerül :/ Persze a látszat megvan, mindenki azt hiszi, hogy húh de jóban vagyok ezekkel a lányokkal, BFF stb. De megkérdezném őket mi a kedvenc filmem, zeném, színészem vagy színem, nem tudnák rá a választ. Meg ez a kispárna szerep is sok már.Persze, azért lennénk egymásnak, hogy meghallgassuk a másikat de ennek oda-vissza kellene működnie. Bármit próbálok mondani meg sem hallják, közbe szólnak vagy csak egy semmit mondó mosollyal közlik, hogy ahha... -.-"
Nah de vidámabb téma! Holnaptól ŐSZI SZÜNEEEET! JUPPPÍÍÍÍ :D:D:D Áldom a tanárokat, hogy ilyenkor tartják meg azt a gyűlést ezért nekünk pénteken nincs suli (nem tudom nektek hogy van ez )! Annyira várom már a holnap 3 órát! (ekkor esek haza xD) Egy hétig visszatérek otaku módba és éjszaka non-stop nyomatom az animéket! *-* Most a Darker than Black van terítéken :3 Itadakimasuuuu XDXDXDD
Na mentem aluszkálni émbörök! Báááj és sájonáráááá! xD :)

2011. október 17., hétfő

Tigrisss :3 és egy sikeres nap :)


Tegnap este elkészült a tigrisem (itt volt már az ideje, szegény legalább 2 hétig félkészen senyvedett a fiókomban :/)
Anya mondta, hogy vigyem be A. bácsinak (a rajztanáromnak) és persze megmutattam a csajoknak is, bár nem látta az egész osztály, mert nem szeretek rajoskodni a munkáimmal. Szóval csak a biosz tanárnak mutattam meg az előbb fölsorolt személyeken kívül. Mindenkinek tátva maradt a szája és Facebook-on is viszonylag sok like-ot kapott, aminek nagyon örülök :D És A. bácsi azt mondta, hogy szép lett és tetszik neki, hogy ilyen sok színt használtam rajta meg persze aprólékos is lett. Itt-ott kiigazított egy-két dolgot, de nekem már az is nagy dolog volt, hogy semmilyen jelentősebb hibát nem talált rajta. S mivel  ő igaz profi jól esett az elismerése. (könyveket is illusztrál és még ki tudja mikben van benne az ő keze munkája :D )
Aztán jött a sokk! Ugyan is megint 12 percest futottunk (én ötödjére futottam le -.-") és a tesi tanárral kicsit összeszólalkoztunk, de ne gondoljátok, hogy csúnyán beszéltem vele vagy ilyesmi csak annyit mondtam, hogy miért nem elég 14 kör? Erre úgy lecseszte a fejemet, hogy annyira bedühödtem, hogy lefutottam a 15 kört xD Az utolsó 2 körben besegítettek a lányok (akik már lefutották) és húztak s támogattak ami jól esett. Néha olyan oldalukat mutatják meg, amin én magam is elcsodálkozok, hisz 11 év az csak 11 év és ennyi idő alatt úgy vagyok vele, hogy már nem tudnak nekem újat mutatni. Viszont az uccsó 2 kört sírva tettem meg, mert életemben egyszer sem futottam még 13-14-nél többet és a 14 is a tűrő képességem határát súrolja. Szóval megdöntöttem egyéni rekordomat :D És sírva, levegő után kapkodva (mert iszonyatosan beszorult a levegőm és nagyon megijedtem mert nem kaptam levegőt. :O ) MEGCSINÁLTAM :D:D:DD:D
Persze ez úgy leszvíta az energiámat, hogy rajzon szinte semmit nem csináltam. A. bácsi kicsit pipa is volt rám, de nem érdekel :D Örülök, hogy megvan és 16:00-körül hazaballagtam, megkajáltam, anyával beszélgettünk, hazajött apa neki is elújságoltam mindent, kajáltunk, leültem tanulni és ich bin feltich!!!! :) /kész vagyok ^^/ Holnap német TZ, szóval most németül makogok anyáéknak is xD, bár általában japánul szoktam XDXDDXD

Szóval mára ennyi.
Sayonara!
Auf Wiedersehen!
Bye!
Viszlát ^^

2011. október 15., szombat

Kisdió és óriás répa XD


Hát ma nem sok mindent csináltam. Ettem (csokit, kekszet, csokit és csokit és egy kis ropit xD) meg aludtam kb. 2 óra hosszát. Ja meg voltunk Szoboszlón csizmát venni :)
Ha apa és anya itthon vannak annak általában mindig nagy hülyéskedés és röhögés a vége. Olyanok vagyunk mit 3 rossz gyerek (bár én tényleg gyerek vagyok xĐ) Először is nézzük a tv-t egyszer csak apa jó erősen megfricskázza a fejemet, és megszólal:
-Kis dió! Nézd, most esett le a fáról! :P
Mire én visszaadtam neki és egészen estig kis dióztunk. xD
Előtte meg kiabált, hogy menjünk már ki. Kimegyünk, hát kb. 60 cm-es répát tart a kezében, mondom ezzigen! :O Le is fényképeztem és beküldtem a Mondo magazinnak, röhögjenek egy jót rajta :)

Szóval a kis dióhoz visszatérve egy ilyen bolondságot meg KELL örökíteni, szóval csináltam is egy rövidke képregényt róla.

Szóval vicces napom volt. :D Ja és a tigris már félig ki is van színezve, ma éjszaka befejezem *-*
Mára ennyi. Bye!

2011. október 14., péntek

Péntek az én napom...*-* :D


Háthellószia!
http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSWU47KxMJqF0ISY04Xn8byLmCSGLNA2cDA7q8Hz2Jb07_4svVH6If4bd81
Rég blogoltam már, csak az utóbbi 4 napban megint mély ponton voltam, főleg tegnap. De már jobb kedvem van és kimetszettem a linómat is. Minden bánatom, haragom szegény linón töltöttem ki xD 
Rohadt tesi :@ Tegnap 4.-re futottam le a 12 percest, de még mindig nem sikerült a 15 kör -.-" Ez olyannyira lehangolt, hogy tegnap nem is nagyon ettem, és idejét sem tudom annak hogy mikor rajzoltam egy jót. Mostanában az önbizalmammal sincs valami rendben, mert múltkor feleltünk nyelvtanból és én kikértem a felelés mentest, pedig tudtam az anyagot -.-" De ma elsőnek jelentkeztem és 5 lett :D Utoljára annyira izgultam így, amikor még jártam színjátszásra és fellépések előtt görcsöltem állandóan.
Szerdán írtunk egy ilyen tesztet osztályfőnöki órán, amit már 8. éve mindig ki kell töltenünk. Ilyenek vannak benne, hogy pl.: Ha kapnál 4 mozijegyet ki az a 3 ember akit szívesen magaddal vinnél? (csak az osztályból lehetett írni) És volt egy ilyen is, hogy Ki az a 3 ember akivel minden titkodat szívesen megosztanád? Hátööhhmm.. én nem írtam senkit xD Egyrészt, mert még alsóban megtanultam hogy itt senkinek semmit nem lehet mondani, mert másnap az egész falu tudja és ha ez nem lenne elég de egy olyan verzióját hallod vissza ami meg sem történt O.o -.-" Másrészt, azért titok, hogy arról csak én tudjak, harmadrészt nem szeretek senkinek a magánügyeimről beszélni. Most erről eszembe jutott egy érdekes eset!
Mikor még jártam lovagolni kb. 2-3 évvel ezelőtt történhetett. Ősz vagy kora tél volt már s éppen biciklivel mentem lovagolni, amikor az egyik utca sarkán láttam egy nagy tömeget és egy lovat meg egy földön fekvő lányt. A ló megcsúszott vagy megijedt egy kocsitól és ráesett a lovasára. Ismertem is a csajt és pont arra fele történt ez, ahova mentem lovagolni annak az utcának a sarkán. Siettem az oktatómhoz elujságolni a híreket. Ezután elvitték mentőhelikopterrel mert enyhe agyrászkódást szenvedett és épp felpattantam Inkára amikor anya fékezett le hatalmasat a ház előtt. Én csak néztem, hogy mit keres itt és rohan is, hogy nem történt semmi bajom? Mert mamának a boltban azt mondták, hogy egy barna hajú kislány leesett a lóról és tudta, hogy én pont akkor voltam lovagolni. Szóval fel is hívta anyát ő meg szegény rohant, mert azt hitte én vagyok az a lány xD És röpke 15 perc alatt már a boltba is leadták a forró drótot. Na ez a FALU!!!! XDXDXDXD
Bár azért annyiból jó itt élni, hogy szinte minden rokon itt van, nincsenek cigányok, csendes, békés noha 5000-en lakják még is hétköznap is olyan csend van az utcán, hogy az már néha ijesztő XD Este is kóborolhatsz mert biztonságban vagy, a szüleid itt biztonsággal kiengedhetnek az utcára. Csak a pletyka... :/
Egyébként olyan álmos voltam ma, hogy már 19:00-körül aludtam, felkeltem 21:20-kor és megfürödtem és már nem tudtam visszaaludni XD
Nah mostmár tényleg befejezem szegény tigrisemet.
Bye! :D

2011. október 10., hétfő

Gondolatok :)

Helló!
3 napja nem írtam már,szóval ideje kicsit blogolni... ^^
Vasárnap fejeztem be a Blue Exorcist-t (Ao no Exorcist) című animét. Nagyon tetszett, és jól esett a lelkemnek egy ilyen igényes  grafikájú shounen anime ♥ Nagyon várom a Specialjait *O* Szombaton elkezdtem nézni a Higurashi no Naku Koro ni Kai-t. Az előző  évada is tetszett, de csak most kezd a fejemben összeállíni a kép az egészről.
Ennek az animének (és főleg a 14-15. résznek) a kapcsán gondolkodtam el a gyermekkor fontosságán. Persze sok animében, könyvben stb. találhatunk ehhez hasonló vagy még szörnyűbb gyermek sorsokat. Azonban ráébredtem mekkora súlya is van a gyermekkornak, mert ekkor dől el, hogy milyen ember válik majd belőled... A felnőttek mindig mondogatják, hogy addig jó míg gyerek vagy, meg élvezd amíg gyerek lehetsz s ne akarj felnőtt lenni! Ezzel részben egyet is értek. Viszont valaki soha nem képes feldolgozni azokat a dolgokat amik kiskorban történtek vele. Legyen az egy szülő, barát vagy közeli rokon, ismerős halála, egy fura történet vagy valami ami megragad benne örökké. Nem kell feltétlenül nagy dolognak lennie, hisz a gyermeki agy néha fura dolgokra képes... De mennyi sérült lelkületű ember van a világon! S a szív sebeit mindig egy trauma okozza. Ezért nem hiszem, hogy minden olyan korú ám szellemben és lélekben nem megfelelő embert felnőttnek lehet nevezni! Mert a gyerek az gyerek, az öreg az öreg de a felnőtt számomra egy felsőbb szint a gyerektől. Vagy csak én gondolom úgy, hogy a felnőtt megnevezés csak oylannnak jár aki erős, magabiztos, megvan a magához való esze, megbízható., felelősség teljes és tapasztalt?
Jó,jó most biztosan azt gondoljátok, hogy mit papolok itt nektek, hisz 14 évesen még jómagam is csak egy kamasz vagyok a sok közül. Viszont nem tartom azt bajnak, ha ilyesmin gondolkodom és ezt le is írom még ha ki is nevetnek vagy kigúnyolnak érte. :D Viszont látom magam körül az embereket és azt is látom milyenek ők (vagy legalább is szerintem) Tudok néhányuk nehéz sorsáról, hisz mindenkinek kijut egy kicsi a "jóból" viszont szerintem egyéntől függ, hogy az adott dolgon egész életében rágódik vagy a történtek előrébb lendítik az életben. Persze vannak dolgok amiket lehetetlen megemészteni, de élni kell, mert ha már van egy életed azt nem szabad csak úgy eldobni magadtól mint egy olcsó ruhadarabot.
Oldalakat írhatnék ezekről a dolgokról, de szerintem semmi értelme nem lenne. Egyrészt, mert nem tudok olyan megnyerően fogalmazni, hogy azt bárki el is olvassa másrészt pedig nem érzem magam elég tapasztaltnak az élet terén, hogy magam is hegyibeszédet írjak az értelméről... Szóval én arra fogok törekedni, hogy a gyermeke(i)mnek minél jobb gyerekkort biztosítsak és megindítsam őket egy jobb jövő felé. Persze ahhoz nekem is olyan felnőtté kell válnom aki képes mindenen átküzdeni magát és erős támaszt nyújtani, békés, elszakíthatatlan családi köteléket biztosítani. Persze ehhez kell egy másik fél is, de anyától megtanultam, hogy egy nőnek mindig kell annyi önerejének lennie, hogy eltartsa maga a családját! Szóval erős, okos, ügyes, találékony és jó anya akarok lenni :)
Beszélek itt az anyaságról, de hisz mily gyermek vagyok én magam is! xD Fura dolog a gondolat... Száll, száll egyre magasabbra és néha már nem tudsz neki határt szabni. Csak írnál és írnál minden jót amit a gondolat sima ajkai halkan, úgy hogy csak te halld a füledbe súgnak...
Nekem mára ennyit súgott fülembe a gondolat.
Bye!
^__^
Ja és búcsúzóul egy jó kis Higurashi no Naku Koro ni Kai idézet a 15.részből:
"Egy nagy elhatározás volt egy kis szívben.
Ha az emberi élet nehezebb, mit a Föld,
akkor a kis elhatározásom is nehezebb volt mint a Föld.
Egy hajtóerő, hogy beteljesítsem az álmaim
és egy vágy, hogy én fonjam jövőm fonalát.
A fonál ereje amit fogok, egyenlő az akaratom erejével.
Egy tiszta és erőteljes kívánság valósággá válhat..."

2011. október 7., péntek

Akarat erő...:(


Mi is az akarat erő?
Talán az, hogy ha az élet ad egy pofont te felállsz és tovább folytatod azt amit csináltál? Vagy egyszerűen nem hagyod kárba veszni az erőfeszítést amit addig tettél és nem adod fel a célnál?
Mert akkor belőlem hiányzik az akarat erő. Vagy legalább is ma! Elég rosszul éreztem magam, mert tegnap éjszaka nem aludtam, nyomást éreztem a tarkómba és lüktetett a fejem. Ez persze mind a  drágalátos fronthatásnak köszönhető, ami mára ide is ért. És elkezdett szemerkélni az eső :( Megint megálmodtam egy dolgot, de arról nem szívesen beszélek. Szóval az akarat erővel kapcsolatban... Tesin ismét 12 percest futottunk. Fájt a fejem, szédültem, kiszáradt a szám és folyt az orrom. Ennek ellenére is eldöntöttem, hogy megcsinálom! Végig azt mondogattam magamban, hogy Naruto is megcsinál mindent, neki jobban fáj de ez sem segített. :/ A 11. körnél feladtam s épp lett volna elég időm lefutni, nem tudtam tovább folytatni. Ez igazán rosszul esett, mert maximalista lévén persze, hogy meg akartam csinálni! De elbuktam. Amikor belenyilallott a szívembe és elkezdtem szédülni tudtam, hogy a testem feladta. Vagy talán épp az elmém felelős ezért? Hisz azt mondják agyban dől el minden! Így visszagondolva talán nem is akartam annyira... :/
De hogy valami jót is meséljek, kaptam a kémia tanárnőmtől egy nagy birka plüsst *-* Annyira cuki :3 Azért adta nekem, mert már a csehországi táborban is megtetszett és ők csak egyik helyről a másikra rakosgatták, meg ugye enyhe célzás is ez khm... szóval végül elhozta ♥ Annyira boldog vagyok. Mint egy ovis karácsonykor. Olyan rég kaptam már efféle cuccot. Nem is éreztem hiányát az ilyeféle dolgoknak, de jól esett a tudat, hogy gyerek vagyok. Mert néha igen is elfog a vágy, hogy a polcon sorakozó hatalmas Barbie (pontosan 52 db) gyűjteményemből meg ne fésüljek 1-2 darabot és a Lego-t át ne építsem. xD Gondolom most kérdezitek, hogy miért is ne?! Ki tudja meg? Mert 14 évesen nem olyan felnőtt még az ember, hogy ne foglalkoztassák a játékok. De egyszeűen már nem tudok játszani! Ami elkeserít. Lélekben még egy nagy gyermek vagyok, ahogy mindenki más... Mindig egyedül játszottam, magamba beszéltem és órákig el tudtam foglalatoskodni az építőkkel. Most azonban már kínosnak érzem, hogy magamban gügyörésszek :( Pedig az a Polly Pocket is olyan jó... *---* Khm... más téma ...
Na szóval sokkos állapotba kerültem! Elmentünk ma a fodrászhoz egy kis birka nyírásra. Szegény fodrász se tudta mit vállal be, amikor velem kezdett xD Olyan hajat képzeljetek el, mint a néger nőknek van. Iszonyat göndör, dús és hosszú. Egy átok. Na ezt mire kifésülte, levágta szegény kiakadt de én is! Ugyan is úgy begöndörödött mint még soha T_T Ismét előbújt Sawako énem :/ Aztán nagy nehezen megbarátkoztam új frizurámmal, bár szerintem ez is előbb-utóbb összefogásra lesz ítélve és lófarokban fog önálló életet élni a fejemen mint ahogy eddig is tette.
Szóval betegen, birka fejjel ülök most a gép előtt s teát szürcsölgetek miközben msn-en és Facebook-on is zaklatnak Cx De így szép az élet :) ♥
Na bye!

2011. október 5., szerda

A nyóóc bééé x"D


Nah igen... a legendás 8/b! Minden tanár rémálma, az apokalipszis eljövetelét elősegítő apró közösség. Igen, ezek vagyunk mi! xD
Hiányzott ma egy bizonyos ember, így egész jól viselkedtünk, szóval a tanárok is jobban álltak hozzánk. Föcin például nem volt S. bácsi és helyette J. néni jött be órára és kikönyörögtük nagy bociszemekkel, hogy menjünk ki az udvarra. Ott meg aszfalt síeltünk. Mekkora volt már.. :"D
Egy arab ikerpár jött ma a suliba. Hátöhh... a nyóóc béé nem hazudtolta meg magát. Nekivágtunk hát, s elindultunk a bioszba, hogy megszemléljük a két új jövevényt. Képzelhetitek, amint kb. 14 ember toporog a biosz terem előtt+ még a többi nézelődő. Szegény csajok meg kimenekültek az udvarra, de mi nem hagyuk ezt annyiban! Rengetegen gyűltünk köréjük, mintha csak UFO-t néznénk egy kiállításon. Eredetileg úgy volt, hogy a mi osztályunkba kerülnek, de mivel nem igazán tudnak magyarul nem tették be hozzánk.
Szóval az arabok üldözése után lecsillapodtak kicsit a kedélyek. Egyébként matekóra előtt megszólalt a tűzjelző. A nyóóc béé kitódult a suliból és ott állt az egész iskola az udvaron miközben hallgattuk a riasztó romantikusan fejfájdító víjjogását -.-" Kicsit megijedtem, mert maga az igazgatónő is értetlen és ideges arccal szaladgált fel s alá. Végül kiderült, hogy az egyik elsős véletlenül benyomta a kapcsolót, mert abban a magasságban van, mint a kicsik xD Ebben azonban egy bibi van! Mert ha beriaszt ez a rendszer, akkor az jelzi a szoboszlói tűzoltóságnak is és már jön is ki a tűzoltó autó. Szóval a matektanár nénivel azt találgattuk, vajon mikor ér ide egy szirénázó tűzoltókocsi? :"D XDXD
Persze a tűzoltók nem jöttek ki (szerencsére) de ha megtalálták azt a kicsit aki a riadalmat okozta, szerintem szegényt még abban a percben kivégezték xD R.I.P. T_T xD
Szóval ma egész jó hangulatom volt :D És a nyóóc béé ismét tarolt ;)
Egyébként elég brutálisat álmodtam. Az volt benne, hogy valaki felvágta a hasamat 3 helyen, és mamám egy benzinkútnál varrta össze a sebeket tűvel meg rózsaszín fonallal és két másik sebet pedig damillal O.o Ez a varrásos dolog nagyon fájt, de amikor mama elkezdte összeölteni a sebet egy fura állapotba kerültem afféle meditációba s ekkor anime jelenetek zajlottak a fejemben, miközben éreztem ahogy a bőrömbe hatol a tű és aztán áthúzza a damilt... Erre egy szó van: bizarrrrrrrr! :O Remélem nem teljesül :") xDXDDXD
Na bye! ^__^

2011. október 4., kedd

Jó is rossz is....


Hi!
Ma nagyon rosszul éreztem magam. Fáztam, fájt a torkom, hányingerem volt, fájt a fejem. Szerintem beteg leszek. Bár most jobban vagyok.  ^^
Ma van apának a szülinapja, és festettem neki egy nagyon szexi anime csajszit. Lehet kicsit túl szexire is sikerült, szóval Facebookra és ide sem akarom felteni... xD
Most lettem kész a Shion x Nezumi festményemmel is. Hát jó kaki lett, hogy szépen fejezzem ki magam :/ Áhh sose hittem volna, hogy shounen ai szereplőket fogok festeni. Nem szeretem a yaoit, de egy kicsi azért belefér... :$ Hehe :P
Hát fél délutánt végig aludtam, szóval nem sok történt velem. Mára ennyi voltam.
Csövi! :))

2011. október 3., hétfő

Ismét Sawako...:/

Gondolom már nem kell jellemeznem, hogy mit értek a Sawako kedv alatt, de gyengébbek kedvéért elmondom, hogy ma iszonyatosan bal lábbal keltem fel. Legszívesebben minden közelemben lévő embernek behúztam volna egyet aki csak egy kicsit is irritál. Talán a pénteken jövő fronthatás miatt volt ez az egész. Fájt a fejem is, szóval elég valószínű, hogy ez az oka rossz kedvemnek.
Ilyenkor mindenki hagyjon engem békén. De hogy még 12 percest is fussunk ez egy kicsit nagyon sokkolt! Ezért úgy is álltam hozzá a dogokhoz, amilyen kedvem volt. 15 kört kell mindenkinek futni, múltkor 14-et futottam most meg 10-et. Szóval azt hiszem nem kell részleteznem... De annyit elmondok, hogy beszóltam a tanárnak (ami nem szokásom, és ezen nagyon meg is lepődött mert 8 év alatt ilyen megjegyzést sose tettem xD) hogy leszarom ezt az egészet! Persze egyből kiosztott, de én rá sem bagóztam és poker face-el tűrtem ahogy szilánkokra próbál törni. Persze úgy tettem mint akit nem érdekel, de legbelül még is nagyon bántott. Legszívesebben beírtam volna a halál listába, vagy egy katanával elegánsan lenyiszantottam volna a fejét de tűrtem amint megmagyarázza az életet -.-" Mindegy. Ez a nap már rosszabb úgy sem lehet! Gondoltam magamban. Ám grafikához nem sok kedvem volt. Szerencsére a rajz mindig lök rajtam egyet és mikor A. bácsi azt mondta, hogy menjünk ki és hozzunk vmi növényt vagy bármi természetben megtalálható dolgot én persze nem csak egy falevelet hoztam.
A szomszéd kertből átnövő tököt egyetlen mozdulattal leszakítottam (szárával együtt) és boldogan ballagtam megszerzett kincsemmel a rajzterembe. A. bácsi kiakadt persze, hogy ez lopásnak minősül, de végül sikerült elmagyarázni, hogy az iskola területére nőtt a tök, szóval ez nem lopás. Meg amúgy sem hal bele a szomszéd ha egy dísztökkel kevesebb van neki :Đ És amiről nem tud, az ugye nem is fáj... Muhahahahaaaaaa :*D
Szóval rajzoltunk, és mellém ült A. bácsi nagyot sóhalytva. Na, gondoltam itt baj van! :/ Azért szólt le, mert megrajzoltam a tök levelének a recéit, s mivel ez elég aprólékos és időigényes és persze felesleges nem kellett volna megcsinálnom. De iszonyatosan idegesített volna, ha a levelen nincs rece, mikor tudom, hogy ott van!!!! :O Szóval rá se bagóztam és megcsináltam recézettre a levelet :D :Đ
Aztán hazaballagtam, kajáltam, néztem egy kicsit a tv-t. Hazajött anya és elpanaszoltam neki a mai napomat, aztán lenyugodtam kicsit és hazajött apa. Neki is beszámoltam a történtekről és egy és fél hatalmas házi készítésű hamburger, egy boci csoki és egy kis meggyes cola és egy Panadol (fejfájás csillapító) után lehiggadtam és leültem tanulni. Megtanultam a németet, nyelvtant, fizikát és már 21:31 vagy! T_T Hol van még a péntek? :O :"(
Na búcsúzóul egy szép kép a tökömről :3 ♥ xD

2011. október 1., szombat

Szombat♥♥♥+ Teszt :)


Helló! El sem hiszem, hogy itt a szombat! ♥ Vagy is már szombat este van T_T
Ma aludtam, ettem, aludtam és weboldalt szerkesztettem. xD  
Tegnap grafikán nem folytattam a festményem, mert mindenki egy rajzpályázatra készült. Szóval a Hortobágyról valahonnan hírdették meg ezt a páylázatot és darut kell rajzolni.(vagy is nem csak rajzolni, mert bármilyen technikával dolgozhatsz) Én a linóleum metszés mellett döntöttem, mert az egyedi, sokszorosítható, mutatós és egyben egyszerű  *-* 
Egyébként semmi különös nem történt most velem. Megint álmodtam azzal a személlyel, akiről nem rég írtam a verset is... :/ 
Na de most egy kis teszt. Rencsó blogjáról szedtem, mert a komiba nem engedte elküldeni. Szóval ide teszem ki. Ti is nyugodtan kitölthetitek ha gondoljátok ^^

Mi a vezetékneved második betűje? O
Mi a keresztneved második betűje? R
Mi van a hátad mögött? szekrény xD
Mi a gépeden a háttér? Nezumi a No. 6-ból *-* ¦
Mi van az egérpadodon? nincs egérpadom. minek az? :P
Mi most MSN-en a neved? Krisztíínáá
Hány ember van online MSN-en? 9
Hol van a telefonod? pont előttem az asztalon
Kit hívtál utoljára? Barátnőmet
Mi a jobb kezedhez legközelebb eső piros tárgy? Szekrény xD
Ha azt hallod sárga kaja, mi jut róla eszedbe? Főtt kukorica xD
Mi van hozzád legközelebb a falon? Inuyasha poszter :3
Nyisd ki a hozzád legközelebb álló fiókot! kinyitottam. és..? :P
Mit fogsz csinálni, ha kitöltötted ezt a tesztet? weboldalt fogok szerkeszteni
Milyen most a hangulatod? jó :D mert szombat van *w*
Ha egy híres emberrel találkoznál, ki lenne az? Hmm... mondjuk..izéé... öö...Adam Lambert
Kapcsold be a tévét! Most komolyan szaladjak át a másik szobámba? Kösz nem :P
Mi volt az utolsó zöld dolog, amit megfogtál? mosogató szivacs :"D
Milyen színű a tálcád a gépen? kék
Melyik a kedvenc angol szavad? hmm...mittomén    
Melyik a kedvenc magyar szavad? Csoki *-* 

Milyen számú házban lakik az a barátod, akivel utoljára beszéltél? 26
Szerinted hányas kérdés ez? honnan tudjam? számolnom kellett volna? O.o :Đ
És ez? hagyjál békén -.-" xD
Milyen ablak van most nyitva a gépeden? chrome, msn, Firefox.
Milyen színű a hozzád legközelebb eső cipő? fekete
Mi van az ágynemű huzatodon? maci, nyuszi plüss, párna, telefon töltő és füles xD
Találomra nyomj meg egy billentyűt! f
Milyen színű annak az embernek a szeme akivel legutoljára beszéltél? barna
Kinek a hangját hallottad utoljára? apáét
Mikor csatlakoztál a netre? huh.. hát úgy 5-6 órája
Hány óra van most? 20:58
Szerinted hány ember tölti ki ezt a tesztet? 2 már kitöltötte és 1 bolond 100-at csinál szóval 98 :D 
Mi van az MSN képeden? Én *ego :P*
Mikor mostál utoljára fogat? reggel
Nyisd meg az MSN-t! már ki volt nyitva... :P
Hideg vagy meleg? meleg :))
Nap vagy Hold? hold
Ég vagy Föld? ég
Kutya vagy ló?
Bikini vagy egyrészes? bikini
Fekete vagy fehér? fekete
Leves vagy főzelék? főzelék. nyamm :3
Tenger vagy folyó? folyó (=
Állatkert vagy vidámpark? állatkert 
Csoki vagy vanília? ez kérdés volt? CSOKIII ♥
Macska vagy hörcsög? macska
Narancs vagy barack? barack
Ribizli vagy eper? eper Cx
Milyen ruha van rajtad most? sima kék póló, fekete sztreccs naci :)
Mit csinálsz most? net és közbe rágózok
Most éhes vagy? nem, most ettem :)
És szomjas? ja. csak lusta vagyok elmenni a konyháig :/
Milyen idő van? nem tudom. reggel még jó idő volt...
Viselsz valami ékszert? igen. fülbe való, gyűrű 
Most van a közeledben valamilyen növény? yes, 9 darab . kész dzsungel :P
Szeretsz vásárolni? nem. Isten ments tőle !!
Szeretsz emberekkel találkozni? hmm.. attól függ...
Szeretsz otthon lenni? naná! itthon érzem magam a legjobban ;D
Jól kijössz a környezeteddel? fogjuk rá..
Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátnőd? 11 éve
Szeretsz a központban lenni? nem igazán
Szereted ha boldog emberek vesznek körül? persze :D
És ha szomorúak? azt nem. attól depi leszek. ezért kell őket minél hamarabb felvidítani *-*
Könnyen ismerkedsz? nem
Van akit utálsz? van...
Miért? rengeteg oka van. egyszerűen irritáló, gonosz, egoista, buta. Elég ennyi ok? :")
Ha lehetne milyen állat lennél? valamilyen madár
Zenész vagy színész? zenész
Viva vagy MTV? fúúj.. mind a kettőt rühellem. de akkor már inkább MTV
Ki van most a lakásodban? apa, anya, a 2 papagájom :)
Kivel beszéltél utoljára telefonon? szenilis vagy :D
Hol élsz? pont ott :)
Hol alszol? kukában. x"D egyébként a földön egy bazi nagy matracon.
Hol szoktál vásárolni? itt is meg ott is 
Hol vetted azt a pólót amit most viselsz? nem tudom xD
Hova mentél utoljára kocsival? a boltba
Mit ettél utoljára? csokit Cx
Mit ittál utoljára? Ice Tea-t
Mi a mobilod típusa? Samsung s52030 
Miért töltöd ki ezt a tesztet? unatkozok... xd
Miért vagy regisztrálva iwiwre? nem vagyok. már letöröltem magam ^^"
Miért van a fél ország iwiwen? minek kéne tudnom azt? :O
Mikor kezdtél iskolába járni? 8 éve
Mikor vettél utoljára nadrágot? jó kérdés...
Mikor gyújtottál utoljára gyertyát? szüli napomon :)
Neved? D.K.
Korod? 14
Nemed?
Szemed színe? sötét barna
Hajad színe? sötét barna
Kedvenc színed? fekete és vörös meg az ibolya
Szemüveges vagy? Nem
Van tetoválásod? nincs
Vágtál már saját magad hajat? nem. isten ments!
Tettél olyat, amit megbántál? persze, úgy nem lehet élni, hogy később meg ne bánjunk valamit.
Lógtál suliból? nem
Ütöttél már meg valakit? naná ;D én voltam a fiúk réme :*D
Voltál már letartóztatva? nem xD
Utasítottak vissza már? hát... :/
Voltál temetésen? szerencsére nem ^^
Használtál öngyújtót? jah
Voltál már színpadon? persze. 6 évig színjátszásra jártam xD
Hosszú vagy rövid kapcsolat? hosszú
Horror vagy vígjáték? Horror *-* ♥
Hosszú vagy rövid haj? hosszú :)

Az elmúlt három napban:

Beszéltél telefonon? aha
Voltál moziban? nem
Sírtál? nem. 
Cigiztél? nem
Megittál egy üveg vizet? nem iszok vizet XD
Olvastál könyvet? nem :/
Néztél tévét? hát ha azt a 2 percet lehet tévézésnek mondani...
Zuhanyoztál? persze. alap Cx
Fényképeztél? ahha :D
Hallgattál zenét? igen *o*
Mondtad valakinek, hogy szeretlek? nem
Jobb vagy balkezes vagy? jobb
Aminek nem tudsz ellenállni? édesség XD
Első gondolatod reggel? éhes vagyok... XD
Mikor fekszel le? most olyan 3-4 körül de hétköznap 22:30
Dohányzol? nem
Káromkodsz? ahha. :$
Hiszel magadban? nem igazán :/
Ittál alkoholt? aham
Randiztál? nem -.-" T_T
Megettél egy zacskó chipset? perszeee :D
Ettél már sushit? nem
Hogy akarsz meghalni? majd ha öreg leszek és mindent megtettem amit meg akartam, akkor egy nap már nem akarok felébredni. Álmomban szeretnék meghalni. Az egy békés, boldog halál :)
Na ennyi voltam mára! Bye :)