Kész >< A mai napom egy katasztrófa volt. xD De nem az a gyilkos kedvem van, hanem ez a bazdmeg feeling. Mert erre már mást szót nem lehet használni.
Kezdjünk mindent a legelejéről és vezessük le az eseményeket lineárisan :
Tudniillik reggel nem szabad az ébredésemet követő 1-1,5 óráig hozzám szólni, mert pillantással ölök (már ha nyitva van a szemem, de akkor meg szemhéjon keresztül) és apa mostanság együtt kel és megy munkába velünk. Ő az a számomra beazonosíthatatlan lény, aki reggel kipattan az ágyból és énekelve kel fel. Szeret csesztetni (ami kölcsönös :P ) és őt nem érdekli a napszak. Csak hogy mi, nők, mint a Hold, oly' változóak és kiszámíthatatlanok vagyunk. A drága édesapám reggelente is beszél hozzám, énekel, csesztet, miközben sminkelek és ilyen apró dolgok. Így már egy hete minden nap dühöngve indulok az iskolába egy "jó" nap elé nézve. Persze a buszon beállok a szokásos helyemre (mert az az enyém és ha valaki oda mer állni.... >_>) és üvöltve hallgatom az Asking Alexandirát, As I Lay Dyingot vagy valami hasonlót.
Persze ezek a zenék lenyugtatnak és mire bemászok a suliba, offon vagyok :"D Német előtt a lábamra ejtettem a széket,
Yo!
Igen, a tegnapi mélypont után ma kicsit jobb napom volt és a kedvem is egész tűrhető. Persze nagyban hozzájárultak ehhez a szeretteim. Nem is tudom mi lenne velem nélkülük... ♥ Köszönöm Nektek! :)
Ma amúgy se lehetett volna panasz, hisz 4 rajzom és egy délutáni rajzfaktom volt, tehát kb. 6 rajzórám. :D Portré sorozatot kell csinálnunk. Először eltöprengtem rajta, hogy Itachit rajzolom, de hát lehet kiakadt volna, így inkább Craignél maradtam. Ha elrontom, ő biztos nem fog röhögni rajta. xDD Nem hiszem, h valaha is eljut hozzá majd az a 6 drágaszág. :'D
Szóval először is le kellett szabad kézzel rajzolnunk a hozott képről a személyt, aztán többszörözni azt. Eddig kész van egy tónusos változat és elkezdtem a másikat tollal. A harmadik festve lesz, a többi 3 pedig vmilyen különleges technikával, amiket már ki is találtam :3 Nyufufufu
Szóval jó volt a rajz óra, a fakt is. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, közben pedig azt csináltuk, amit a legjobban szeretünk: rajzoltunk! ♥
Haza jöttem, lecuccoltam, kajáltam és egy órát aludtam. Iszonyat mélyen aludtam. Mintha azt az 1 órát totál kiütve töltöttem volna. Mikor anya felkeltett, hirtelen nem is tudtam, hogy ki vagyok, hol vagyok vagy egyáltalán azt, hogy létezem. Ennyire durva kelésem nem igen volt még. El kellett telnie pár percnek, mire kapcsoltam, hogy mi is van. :"D Aztán azon agyaltam, hogy ilyen lehet meghalni? Már ha épp békésen halunk meg. Lefekszünk, aztán eltűnünk valamerre. Csak némi zsongás hallik, de hatalmas nyugalom vesz körül. Minden sötét de egyszerre világos is.... Aztán valaki felráz és olyan hirtelen érkezel meg valahová, hogy nem is tudod mi van. Ilyen lenne az újjászületés...?!
Jó, most biztos bolondnak gondoltok, vagy minimum valami halálváró idiótának, pedig nem! Szeretek élni és nem is szándékozom még meghalni egy jó 60-70 évig. Csak ez olyan fura élmény volt számomra. Persze biztosan a kimerültség miatt aludtam ilyen mélyen, de ez el is indította bennem ezt a gondolat menetet. Ami nem baj. Attól, hogy szinte tabuként tekintünk a halálról való elmélkedésről, még az ott lebeg állandóan körülöttünk és minden egyes napunkkal kicselezzük azt. :)
Jó, nem borzolom tovább a kedélyeket. Ezután is biztos kapni fogok az olvasóimtól... :P xDDDD ♥
Mikor érzed, hogy valami nincsen rendben, de nem jössz rá, hogy mi. Igazából legbelül tudod mi az, csak nem fogalmazódott meg benned egészen. Minden nap eltűr az ember dolgokat, próbál beilleszkedni, simulni a többiekhez, de aki csak egy kicsit is nyitottabb szemmel jár és feltűnnek neki dolgok, annak egy idő után betelik a pohár. Csak nyelsz, nyelsz, de emésztés nélkül. Mikor pedig végleg megteltél a megemésztetlen dolgokkal, szép lassan elkezdenek marcangolni. Fel kell őket dolgozni, el kell őket tüntetni, hogy aztán újabb dolgok kerüljenek a helyükre. S mikor végre abban a közegben vagy olyan emberekkel, akikkel nyíltan tudsz beszélgetni, rájössz, hogy mik is azok, amik megemésztésre várnak. Szép lassan felböffennek, majd szinte okádod ki magadból a panaszaid. De ilyen is kell. Mindig csak tűrni és mosolyogni nem egyszerű. A maszk mögött hamar rothadni kezd az igazi arc. Néha ráfér a szellőztetés.
Az ember egy undorító lény. Én is az vagyok, akár csak Te! Nehéz úgy élni, hogy jó pofát vágsz dolgokhoz/emberekhez amiket legbelül szívből gyűlölsz. Viszont muszáj valamilyen szinten ezeket elviselned, mert ha túl őszinte vagy, hamar elhatárolódsz és végül senki nem áll majd veled szóba.
Azonban van az a szint, amikor nincs tovább. Már nem bírod elviselni a környezeted, még azokat sem, akiket egyébként szeretsz. Ki kell adni magadból ezeket, hiába....
Természetemből adódóan magamba fordulóbb vagyok, mint az átlag és néha úgy érzem, hogy megfulladok. A torkom elszorul és sírás előtti fojtogató érzés fog el, pedig igazából nem sírok. Ez egy láthatatlan kötél, egy hóhér kötele, amit a társadalom akaszt a nyakamba és húz egyre szorosabbra. Mikor aztán elfogy a levegőm, muszáj szabadulnom. Ki kell vágnom magam a hurokból és elvonulni egy kis időre, hogy aztán ismét a nyakam köré tekerhesse szép lassan a hóhér a kötelét...
Szerintem ez soha nem fog megváltozni. Örökké magamnak való leszek, hisz mindig egyedül vagyok. Tudom, sok ember van, aki szeret és én is sok mindenkit szeretek teljes szívből. De az ember egyedül születik és egyedül is hal meg. Aki egyke, az megérti. Néha vágyom a magányt, máskor túl sok belőle és olyankor szükségem van valakire...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nehéz beilleszkedni. De ne értsük félre! A beilleszkedés nem egyelő a sorba beállással és a tucat emberré válással. Egyszerűen csak vannak bizonyos viselkedési normák, amiket a társadalom elvár és azt követni kell, akár mekkora rockerek, hippik vagy anyámtyúkják vagyunk. Ahogy egyre közeledek a felnőtté váláshoz, rá kell jönnöm, hogy ha boldogulni akarok az életben, akkor valamilyen szinten alkalmazkodnom kell. Attól még lehetek egyedi. Mert a mai világban mindenki nagy egyéniség akar lenni. Csak azt nem értem miért. Ha valaki tényleg akkora egyéniség, akkor annak nem kell otthon ülnie és azon töprengenie, hogy milyen cuccokat vásároljon holnap, hogy azzal kitűnjön a tömegből. Annak jönnie kell. Csak úgy. Rád akadnak egyszerűen a stílusjegyek. Egy egyéni ragasztónak kell lenned, ami csak olyan dolgokhoz tapad, ami igazán érdekel és mind ezt tudat alatt.
Jól eltértem attól, amit eredetileg írni akartam, de inkább nem konkretizálok. Én értem és érzem mit akartam ezzel és ennyi épp elég. Aki ki tud szedni valamit a homályos soraimból, annak külön puszit adok. xD
Viszont ilyen is kell néha. Ez a blog sok ilyet megélt már, de most nőttem fel annyira, hogy ne kezdjem el virtuálisan oltogatni azokat, akikkel bajom van. Ez már maga a gésa mosolya. Egy olyan mosoly, amely mögé mindenki azt képzel, amit akar. Csak maga a gésa tudja igazán mit is rejt ez a mosoly. Jelen esetben én vagyok a gésa. Vajon ti mit vesztek ki a mosolyomból....?
Csak egy kis életjel.
Nincs most rajz se, vicces történet se (legalább is amit megosztanék itt), jó animét se láttam már rég. Bár a Rainbow-t végre lefordította az AA, szóval most ez éltet, h hátha nem hal ki bennem az anime iránti imádat. Mert mostanában nem volt olyan, ami mély nyomot hagyott volna bennem. :/
Egy történet azonban akad mára:
Tegnap felszálltam a buszra és nem nagyon szokásom leülni, főleg valaki mellé. Igen, kissé antiszoc vagyok, ez van, ˇOˇ Szóval beálltam az ajtó mellé és egy aranyos, szemüveges, 50es nő mondja nekem, hogy nem akarok leülni? Kapsából: -Nem, köszönöm. Aztán annyira erőltette, hogy ilyen mosolygós pszichopata fejjel mondogatta ellenvetést nem tűrő hangon, hogy üljek le, végül shinigamiságom beadta a derekát. De komolyan meghatódtam ezen! Vannak még kedves és előítélet nélküli emberek, akik nem néznek rád úgy, mint egy véres rongyra, csak mert piercinged van, vörös a hajad és fekete ruhában vagy. Jól esett :'D Évek óta először örültem, hogy egy idegen mellett ülök. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy megszólítom és megkérdezem, hogy mi a véleménye erről. De nem akartam magamból komplett idiótát csinálni, mert egy ember kedves volt velem és én ezt alaposan túlkaptam. xD
Igen, mert kevés a mai világban az olyan ember, aki képes a kinézetem mögé látni. Lehet eleinte egy pszichopatának tűnök, de legbelül aranyos és érzékeny is tudok lenni. Kérdés az, hogy kit találok arra méltónak, hogy ezt az oldalamat is megismertessem vele. Bár, vannak azért ilyen emberek... ♥ ♥
Hatalmas a szél, a netem haldoklik, úgyhogy búcsúzom mára!
És persze rossz az idő, rossz a kedvem is. Pedig a tegnapom hihetetlenül jó volt *-* ♥ ♥ És hétköznap olyan kicsattanó, energiával teli voltam :D Mosolyogva mentem be reggel a suliba. Aki ismer, az tudja, hogy ez olyan ritka, mint a fekete holló ><
Nyah, ennyi lennék.
Pá :)
