Újra itt

Sziasztok!
Tudom, elég nagy kihagyás volt most a blogon, de egyszerűen nem volt kedvem írni. A február nagyon rosszul telt. Mintha az elmúlt 2 év összes szomorúsága most ért volna utol. Nem engedtem magamnak rendesen időt a feldolgozásra és most a nyakamba szakadtak az érzéseim. Most már kezdett egyenesbe jönni minden. A suli is, amit még mindig szeretek és elősunnyogott a depresszió az árnyékból. Most lett volna anya szülinapja és most volt a halála 2. évfordulója is. Úgyhogy elég nehéz időszakon mentem keresztül, ráadásul közben a sulit is bezárták. Nagyon megviselt, mert végre azt éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Az előző félévet is elég szépen teljesítettem, 4,52 lett az átlagom, ami így első félévre nem is rossz. Kapok egy kis ösztöndíjat is, ami azért jól jön, főleg ebben a bizonytalan időszakban.
Sajnos azt kell mondjam, előre láttam mindent. Mikor januárban cikkezni kezdtek a kínai helyzetről, számomra egyértelmű volt, hogy ebből világjárvány lesz. Senki nem hitt nekem a környezetemben. Amikor rebesgették az iskolabezárást és már tudtam, hogy pár napon belül meg is lépik, azt se hitte el nekem senki. Persze attól, hogy mindent előre sejtettem még nem lett egyszerűbb a helyzet. Mamáékat már egy hónapja nem láttam, de jelenleg én vagyok a legveszélyesebb rájuk nézve. Eleinte nem lehetett őket semmivel meggyőzni, de lassan ráébredtek, hogy ez nem gyerekjáték. Most nagybátyám vásárol nekik, de én is felajánlottam a segítségemet. Hamarabb és ezért hülyének lettem nézve. Csak a múlt héten látták be, hogy nem kéne 70+ évesen minden nap boltba járni...

Karácsony, újév

Sziasztok!
Kicsit megkéstem a blogolással, de nem is nagyon volt most rá időm. A karácsony szörnyű volt, az egészet végig bőgtem. Még papával is összevesztem, apa viselkedését meg inkább hagyjuk...
Pedig én vártam, próbáltam esélyt adni neki, de egyszerűen az élet anya halála óta keserű és üres. Persze ott van nekem Laci és nagyon vártam, hogy végre hozzájuk is menjek karácsonyozni. Náluk jól éreztem magam és egy kicsit kikerültem az itthoni  zűrzavarból, de ő sem lehet mindig mellettem...
Persze vele is sikerült kicsit összeveszni, mert mostanában rá sem számíthattam teljes mértékben és a karácsonyi bullshit és ez az egész dolog összegyűlt bennem. Nem is veszekedés volt, inkább csak szomorú és mérges voltam rá meg úgy az egész világra.
Egyébként a Black Friday alkalmával megláttunk 22 ezerért egy Wacom Intuos S-t és én ezt kértem karácsonyra. Nagyon jó árban volt, a régi rajztáblám meg már van vagy 7-8 éves és egy kínszenvedés volt már vele rajzolni. Apától pedig Budai Lotti- Rizsporos hétköznapok c. könyvét "kaptam". (Itt a kaptam azt jelenti, hogy megvettem magamnak, becsomagoltam és betettem magamnak a fa alá. :'D)

Névnap és megrendelések

Halihó!
Rég jelentkeztem, akkor is csak a képregényem új fejezetével.
10 napja volt a névnapom és hát most sem csalódtam... Vagyis lényegében csalódtam, de nem is voltak óriási elvárásaim. Az nem kifejezetten érdekelt, hogy Laciékon kívül kb. mindenki megfeledkezett róla, de apa már megint feltette az i-re a pontot. Délután hívott fel, de szerintem csak azért, mert a rádióban hallotta, hogy aznap a névnapom volt. Nagyanyám is csak egy Facebook üzenetet dobott rám, meg még páran és kb ennyi volt. Laci anyukája és nagymamája felhívtak, ez jól esett. Amikor apa este hazajött, akkor kicsit izgultam, mint egy gyerek. Semmi nagyra nem számítottam és semmi nagyot nem vártam, csak mondjuk egy tábla csokit. Azt hiszem ez nem egy óriási elvárás, tekintve, hogy tőlem mindig kap valamit mindenféle alkalomra. Múltkor apák napjára vettem neki egy AC/DC-s pólót. Hát, annyit kaptam tőle, hogy majd válasszak magamnak valamit. Kösz, nem. Nem kell a pénzed, annyi kellett volna, hogy amíg beugrasz a dohányboltba magadnak cigiért, akkor két másodpercre gondoltál volna rám és hoztál volna nekem egy Topjoyt vagy egy rágót. Igen, én ezeknek is örülök. Mert nem magának a dolognak örülök, hanem annak, hogy valakinek átfutottam az agyán és gondolt rám, miközben azt a kis apróságot megvette.
De hát ennyire sem számítok neki, szóval bánatomban megleptem magam egy könyvvel. A széthullott birodalmat szereztem be elég jó áron, mert kaptam a Book24-től egy 30 %-os névnapi kupont.

Júliusi helyzetjelentés

Sziasztok!
Elég rég jelentkeztem, pedig megígértem, hogy a hónapfordulós vacsi, az Oszake és a paintball után beszámolót tartok. Nos, mivel rólam beszélünk természetesen nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt terveztük. A pizzázás jó volt, tele ettük magunkat, aztán mentünk is Laciékhoz, a szokásos pénteki vízipipa partyra.
Az Oszakéra végül nem mentünk, mert se pénzem, se kedvem nem volt hozzá. Választanom kellett, vagy az Oszake, vagy a paintball. Mivel az előbbin már sokszor voltam, a paintball meg új lett volna, ezért természetesen a paintball mellett döntöttem. Egyébként sem lett volna türelmem az emberekhez, mert hétfőn mennem kellett a Klinikára és nem voltam szociális hangulatban. Féltem, hogy valami komolyabb bajom lehet, hiszen anyának is hasonlóan kezdődött és rá 4 hónapra már halott volt. Szóval nem kicsit voltam ideges és a paintball sem pont úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Természetesen mindig van, aki az utolsó pillanatban szól, hogy ő még se jön, de egyszerre 3-an is megcsinálták velünk, szóval elég mérgesen értünk oda.

Pánikroham?! Miért is ne?!

Ahoy!
A történet még friss és ropogós, még a szemem is fel van dagadva a rengeteg sírástól. Rég nem volt már szó erről a csodás "betegségről" a blogon. Az igazat megvallva eddig azt hittem,  hogy teljesen sikerült leküzdenem, de most mint egy rég nem látott ismerős újra bekopogtatott.
Az első pánikrohamom is úgy kezdődött, hogy megláttam elsuhanni valami nagy szürke izét a szobámban. Anya persze egyből rávágta, hogy biztos pók! Innentől nem volt megállás a lejtőn. Akkor még nem tudtam, hogy pánikrohamom van és nagyon féltem, hogy a szívemmel történt valami. Aztán persze a vizsgálatok kimutatták, hogy szervi bajom szerencsére nincs. A fejemben nem stimmel valami. Persze akkor még nem kötöttem össze a kettőt, hogy az egész kiváltója attól a nyolclábú undormánytól való rettegésem volt.(Egyébként a nagy szürke izé egér volt.)
Na, ne féljetek, ezúttal nem kellett mélyrehatóan magamba néznem a roham okát tekintve. Éppen ki akartam menni a szobámból, amikor megláttam. Tényleg hatalmas volt. Mindig én találom meg a környék legnagyobbjait, de ilyen nagyot én még lakásba nem is láttam. Biztos volt kb. 3,5-4 cm, ami azért szép nagy dögnek számít. Pontosan az ajtó mellett terpesztette el undorító sárga lábait. Természetesen instant szívrohamot kaptam, de ekkor még csak azon voltam,  hogy miként üssem le. Amikor egy bazi nagy könyvvel feléje mentem, megmozdult. Ismerem ezeket a dögöket, sárgák és ugrálnak. Amikor megmozdult a közeledtemre, egyből elkapott a félsz, hiszen ha rám ugrik, akkor tuti szívrohamot kapok.

Rajzos nap

Yo!
Tegnap lett volna anya 45 éves. Természetesen nagyon el voltam szontyolodva, így aztán neki álltam rajzolni. Mindig akkor születik a legtöbb rajzom, amikor nagyon elkeseredett vagyok.
Tegnap este 2 tus rajzot is összedobtam, bár nem kifejezetten vagyok velük megelégedve, de úgy gondoltam, hogy megmutatom őket. Régen sokat rajzoltam, jobban is fejlődtem. Mivel még mindig nem sikerült munkát találnom, így most elkezdtem megint gyakorolni, mert nem tetszik ez a stagnálás, amit 2-3 éve a rajz terén mutatok.

Az első rajz címe "Can u fix it?". Azt hiszem ideje lenne elkezdeni Himitsu és William történetét. Most van időm, elkezdhetném jobban építeni a képregényes "karrieremet".

A második kép címe "Guardian". Szerintem egyik rajzot sem kell túlmagyarázni, elég érthetően fogalmaztam meg őket.

Holnap pedig megyünk egy KAP előadásra a Főnixbe. Már tökre várom. Hátha kicsit jobb lesz tőle a kedvem.

Ennyi lett volna ma ez a bejegyzés.
Pá!

Karácsony, színház és évforduló

Yo!

Nos, a hallgatásomnak van oka, de úgy döntöttem, hogy röviden azért megemlékezem az idei karácsonyról is. Eddig azért nem jelentkeztem, mert nem volt kedvem leírni azt, ami velem történt. Csak felhúznám magam újra rajta és annak semmi értelmét nem látom. A lényeg annyi, hogy decemberben olyan dolgok történtek velem a suliban, amik végül egy nagy elhatározásra juttattak. Ott fogom hagyni azt a rohadt egyetemet és Debrecenbe jövök át. Az a bánásmód, hozzáállás és ezek mellé a semmit nem tanulás, a haladás és fejlődés teljes hiánya ezt a döntést eredményezte. Volt egy pont, egy utolsó csepp a pohárban és kész. Én legközelebb már csak ügyet intézni és kiiratkozni akarok oda bemenni. Gyűlölök minden egyes napot, amit abban az iskolában kell töltenem. Nem akarom ezt tovább folytatni még évekig. Nem akarok emiatt beteg lenni, elpazarolni az időmet, az egészségemet és a fiatalságomat. Elég volt. Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy hova fogok átjelentkezni, de az tuti, hogy soha többé nem akarok a Nyíregyházi Egyetemen tanulni. Ennyi bőven sok volt a sulis ügyemből.

A karácsonyt anya halálának ellenére is vártam egy kicsit. Kíváncsi voltam, hogy a többiek mit szólnak a tőlem kapott ajándékokhoz. Viszont apa depressziója és hozzáállása teljesen lehangolt és végül amikor eljött a szent este, már csak szomorú és magányos voltam. Nagyanyámékhoz mentünk vacsorára, amit képzelhetitek mennyire vártam. Többször megkaptam a szokásos kövér vagy dumát, de most nem toleráltam jól és visszaszóltam. Nagyanyám meg nem értette, hogy mi van, mert eddig nem kaptam fel ennyire a vizet. Nem voltam most olyan hangulatban, hogy azt hallgassam egy 100+ kilós tehéntől, hogy én mennyire kövér vagyok.

Névnap

Yo!

Egy kis helyzetjelentéssel jövök mára. Nemrég volt a névnapom és eléggé megviselt a dolog. Belegondolni abba, hogy soha többé nem kelt fel anya reggel, hogy felköszöntsön, nem lep meg valami kis aprósággal és úgy egyáltalán soha nem fog megölelni vagy megpuszilni egyszerűen őrjítő érzés. Próbáltam elfojtani magamban ezeket az érzéseket és negatív gondolatokat, de sajnos csak eltörött a mécses, amikor Lacival voltam. Egyébként is már napokkal előtte borzasztóan rosszul éreztem magam és az se segített, hogy apát nem különösebben hatotta meg a dolog. A névnapom előtti nap konkrétan el is ment egy haverjának a szülinapjára, szóval én meg leléptem Lacihoz. Nem fogok egyedül gubbasztani itthon egész éjszaka. Ne értsétek félre, soha nem csináltunk nagy ügyet a névnapból, csak aznap kicsit éreztettük a másikkal, hogy ez egy picit másabb, mint a többi nap. Nem vártam semmi eget rengető dolgot, mert nem is tudtam megmondani, hogy mit szeretnék. Egy tábla csoki pont elég figyelmesség lett volna,de mivel nem éreztem azt, hogy én azt a tábla csokit és azt a kevés figyelmességet is meg fogom kapni, így ezért inkább elmentem oda, ahol még fontos vagyok: Lacihoz.

"Boldogság csak a szenvedés hiánya"

Yo!

Holnap megkezdődik az augusztus és ezzel közelebb kerülök ahhoz, hogy visszamenjek szenvedni az egyetemre. Juhé. Mióta anya nincs, azóta egyre inkább úgy érzem, hogy nem akarok ebben a tetves országban maradni. A sulit is utálom és még nagyon sok van belőle hátra. Ráadásul most bejött életem legnagyobb megrendelése, amiért elképesztően keveset tudok csak elkérni, mert úgysem fizetnének meg, ha rendes áron adnám. De ha már itthon is kezdenek felfedezni, akkor mi lenne külföldön, ahol nem sajnálják a pénzt annyira a művészektől? Meg nem csak a pénz... Mivel nem vagyok senkinek a senkije, így nem is nagyon tudok kiállítani, míg az egyik gazdag rokonom 11 éves kislányának tárlata nyílt a debreceni Modemben. Nem sántít ez egy kicsit? Jelezném, hogy a kiscsaj nem egy született rajzgéniusz, csak gazdag az apja...
A másik ok, amiért szívesen elmennék és vissza se jönnék, az a pletyka. Mostanában eléggé kiakasztott ez a dolog, mert folyton azt hallom vissza, hogy mi eladjuk a házat, vagy az egyik verzió szerint Lacihoz költöztem és itt hagytam szegény apát(mennyire utálhatnak már, ha ilyennek állítanak be xD). De hallottam olyat is, hogy Laci költözött ide. Ezek így kicsapták a biztosítékot, de az emberek szemétség terén mindig tudnak újat mutatni: a legfrissebb pletyka már arról szól, hogy árverezik a házunkat... Milyen rohadék, unatkozó tetvek élnek ebben a faluban....
Bár igyekszem elhessegetni ezeket a dolgokat a gondolataimból, de nem mindig sikerül.

Mi újság errefelé?

Yo!

Tudom, hogy  régóta nem jelentkeztem, de nem akarlak benneteket állandóan a kiborulásaimmal terhelni. Így hát vártam egy kicsit, hogy legyen miről írni és ne is legyek olyan borzasztó állapotban.
Nos, az elmúlt, majdnem 2 hónap során nem sok minden történt velem, de azért nagy vonalakban megosztom veletek.
Túl vagyok a vizsgákon is, és a történtekhez képest elég jól sikerültek. Sok 4 és 5 lett. :D

Egy este nagyon kiakadtam és írtam a volt pszichológia tanáromnak, hogy tudna-e esetleg segíteni. Kiderült, hogy a suliban van lehetőség pszichológiai beszélgetésekre, csak nem nagyon hirdetik, mert így is tele vannak. Úgyhogy hetente egyszer egy órát beszélgetünk és majd kiderül, hogy segített-e. A mostani alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magam túl jól. Erről majd később...

Életemben először voltam 4D-s moziban, a Jurassic World 2-t néztük meg. Iszonyúan jó volt maga a film is, de így ezekkel a hatásokkal még élvezhetőbb volt. Mindenkinek ajánlom, mert tényleg óriási élmény. :D

Június 29-én ünnepeltük Lacival a 4,5 éves évfordulónkat. Olyan különösebben nagy feneket nem kerítettünk a dolognak. Azt vettük a másiknak, amire szüksége volt. Én egy pénztárcát vettem neki, ő pedig bejött velem egy ékszer üzletbe és választhattam magamnak fülbevalókat, mert az egyik piercingemből kiesett a kő. Mivel nagyon olcsók voltak a fülik, így két szettet is választottam. Most már teljes a királykék és van egy új fehér köves garnitúrám is. Összesen 5 fülpiercingem van, de szeretnék még egyet csináltatni a közeljövőben.
Ezután együtt töltöttük néhány napot. Örültem,hogy már ilyen régóta vagyunk együtt, de az év más napjain is ugyanúgy szeretjük egymást, szóval ez a nap különleges volt, de nem éreztem, hogy annyira fel kellene fújni.

Gondolatok...

Ahoy!

Igyekszem visszatérni a blogoláshoz, mert továbbra is szeretem. Igaz, hogy mostanában csak a szánalmas, darabokra hullott életemről tudok nyilatkozni, de igyekszem minden apró dolognak örülni. Ami így a félév végén nehéz ügy: a rajz tanszék megint variál és képtelenek megérteni, hogy nekünk van egy másik szakunk is, amiből most írjuk a ZH-k 90%-át. Néha felhúzom magam ezen, de próbálok nem mindenen idegeskedni.
Igazából félek, hogy bennem is ott lappang a rák és nem akarom feleslegesen szétstresszelni magam és fiatalon, esetleg még fiatalabban meghalni, mint anya...
Úgyhogy kicsit jobban odafigyelek az étkezésre is és minden nap igyekszem legalább 20-30 percet mozogni. Ami nem nehéz, mert legalább 20 percet biciklizem naponta az állomásig. Ha meg éppen nem megyek suliba, akkor csak úgy teszek egy kört a faluban.
A csokiról nem tudok leszokni, most kell valami, amitől jobban érzem magam. De mivel semmi más káros szenvedélyem nincs, így azt hiszem ennyit egyelőre megengedhetek magamnak. Legalábbis addig, amíg kicsit helyre nem jövök és akkor a csoki fogyasztásom mértékét is szabályozni fogom.

Hétköznapok

Sziasztok!

Nos, lassan itt a félév vége, már csak 2 hét és annyi. Sok vizsgám lesz és igyekszem a bánatomat a
tanulásba fojtani. Szeretem a magyar szakot, bár eleinte nehéz volt. Főleg, hogy később vettek át, így az év eleji anyagot is be kellett pótolnom, senkit nem ismertem eleinte és nem tudtam kitől elkérni a jegyzeteket. Szerencsére a magyarosok egy másik faj, nem olyanok, mint az informatikusok. Az infó szakon úgy kellett összekönyörögni a tananyagot, míg magyaron a többiek írnak rám, hogy miben segíthetnek?
A múlthéten és ezen is 2 beadandót írtam meg és ezen 3 nap alatt 2 ZH-t fogok írni. De már egészen belerázódtam a sok hiányzás ellenére is. Szerencsére a tanárok megértőek és nem buktattak meg azért, mert sokat hiányoztam az elmúlt időszakban. De nekem kellett szinte mindent elintézni. A bürokrácia melegágyában élünk, így nem elég a fájdalmat elviselni, de veszekedni kell a közművekkel is, mert egyszerűen olyan tételeket számláznak ki,hogy eszméletlen. Már megkezdték a hagyatéki eljárást is, leveleztünk egy párszor más közműves szervekkel is, vettem egy telefont, mert természetesen az is használhatatlanná vált. :"D Új számom lett, mivel nem tudtam átíratni anya nevéről az enyémre a régit, mert kellene hozzá a hagyatékiról valami igazolás, de még nem zajlott le az eljárás, majd 1-2 hónap múlva. Addig meg nem maradhattam telefon nélkül, mert messze járok iskolába és kell, hogy el tudjam érni apát és Lacit.
Elromlott a mosógépünk, szerencsére nagyanyámnak volt egy zsír új pluszba, így az megoldódott. Behalt a porszívó, de apa megcigányolta,csak néha nem működik. Igaz a mondás, hogy szegény embert még az ág is húzza.

Úgy mostanság...

Yo!

Mint láthatjátok tegnap végre lecseréltem a designt, ideje volt már.Bejegyzést már nem volt kedvem írni, ugyanis reggeltől délutánig a kórházban ültünk anyuval. Megint elküldték egy csomó vizsgálatra szegényt és már lassan 3 hónapja, hogy állandóan kínozzák valamivel. Tegnap volt a szülinapja és nagyon ki volt borulva az újabb vizsgálat miatt, így reggel ugyan elindultam az iskolába, de látva, hogy fél órás késésben van a vonat, visszafordultam. Egyébként is tudtam, hogy most szüksége van rám, így biztos, hogy ha időben jön is a vonat, akkor is visszafordulok.
Igaz, hogy ZH-t írtunk volna, bár a tanár a létezésemről sem tud, de most minden elhanyagolható számomra.Majd lesz valami azzal a tárgyal, az iskola jelenleg a legkisebb problémám.
Szóval rengeteg várakozással és idegeskedéssel telt a tegnapi nap, de este azért megjött a kedvem a bloghoz, így a kinézeten változtattam.

Ma nem voltak óráim, így pihentem egy kicsit. Animéztem, mangát olvastam meg kimostam a heti ruhát.Holnap jóóó sokáig leszek, reggel a 9:10-es vonattal megyek és 20:40-re érek haza. Már ha a drága MÁV is úgy gondolja, mert eddig minden nap késtek a vonatok minimum 10-15 percet. Király lesz holnap egy félórás késéssel bevágódni órára. Főleg, hogy most mennék másodjára, mert eddig ugye ment a huzavona a szakváltással. Kicsit sem lesz ciki. xD
De egyébként eddig tetszik a magyar szak, a csoporttársaim is nagyon kedvesek, néhányukat már ismerem korábbról is, de azok is rendesek, akikkel csak most hozott össze a sors.
Igazából ha nem lenne az életem éppen romokban, akkor egészen szeretnék iskolába járni.

Aki miatt még nem törtem teljesen össze, az Laci. Mindig is mellettem állt és támogatott, de most, hogy ennyi rossz történik velünk még inkább próbál a támaszom lenni. Ha ő nem lenne, akkor tuti, hogy nem bírnék felkelni az ágyból. Így is vannak elég mély és depresszív pontjaim, de nem tehetem meg, hogy ezek sokáig tartsanak, mert anya számít rám.
A hétvégéket vele töltöm. Igaz, hogy mindig lelkiismeret furdalással megyek el itthonról, de tudom, hogy anya nem akarja azt, hogy miatta teljesen elszigetelődjem mindenkitől és mindentől. Nehéz ez, nagyon nehéz. Pozitívnak lenni pedig a legnehezebb.
Szerencsére Laci itt van mellettem és segít kikapcsolni és megnyugodni. Próbálok vidám lenni,
igyekszem nem az ő vállára rádobni minden terhemet. Nekem már az is sokat jelent, ha megölel és mond valami hülyeséget. Az elmúlt fél év során megtanultam értékelni a legkisebb dolgokat is, mert most csak kis dolgokba kapaszkodhatom.
Egyébként nagyon büszke vagyok rá. Elég döcögősen indult, de azt hiszem rátalált arra, amit szeret. Most egy számítógépszerelő OKJ-n van és mellette dolgozik is. Soha nem hittem volna, hogy eljön az a pont, amikor azt mondja majd nekem, hogy szereti a sulit, de megtörtént. :)
Nemrég pedig megkapta az első fizetését egy gép megszereléséért. Azt hiszem jó úton halad és ennek nagyon örülök. Remélem most már én is a nekem kijelölt ösvényre tévedtem.

Egyébként a lábam kb. 2 hét után rendbe jött. Bár volt, hogy alig bírtam elsántikálni a suliba, de a kenőcs, fásli, borogatás trió helyre tette és nem kellett 2 várost végigjárnom vizsgálatokért. Mert az orvos nem igazán törődött vele, egyből beutalt röntgenre meg laborra. Inkább kihagytam.

Körülbelül ennyit akartam közölni.Majd jelentkezem.

Sayonara!

"I cried the rain that fills the ocean wide..."

Beigazolódni látszik, amitől rettegtünk. Kis bajból kezd kibontakozni egy óriási és ha jól látom, akkor ismét a magyar egészségügy tehet mindenről.
Most egy még keményebb időszak jön. Erősnek kell lennem és támogatnom anyát és reménykedni, hogy ez a rémálom boldog befejezést kap.
Próbálok minél pozitívabban állni a dolgokhoz és nem rettegni állandóan, vagy legalábbis nem mutatni a rettegést. Nem tudom, hogy miért bünteti a családot az élet kb. 1,5 éve folyamatosan, de igazán jöhetne végre valami jó dolog is.
Ha hívő lennék már nem lennék, mert semmi rosszat nem tettünk és mégis állandóan büntet minket a sors. A legnehezebb dolog a világon látni, hogy a szeretteid lebetegszenek és szenvednek. Anya meggyógyul, mert élni akar, látni akarja,hogy lediplomázom, bőgni akar az esküvőmön és tologatni az unkáját babakocsival.
Mert neki élnie kell és boldognak és egészségesnek lenni, mert megérdemli és meg is fogja kapni.
Apuval ott leszünk mellette, ahogy eddig is mindig és hárman együtt kézen fogva előre megyünk és átvészelünk mindent, mert szeretjük egymást és csak ők és Laci vannak nekem.

Viszont ahhoz, hogy erős támasz lehessek először magamat kell rendbe tennem. Az utóbbi egy hét a várakozásról és a rettegésről szólt és még sokáig így is lesz. Ma átmegyek Lacihoz és ő kicsit pátyolgatja majd a lelkemet meg a testemet is, mert már hetek óta nem alszom és eszem rendesen és kezdem érezni, hogy hosszú távon nem fogom bírni ilyen állapotban. Amikor vele vagyok kicsit megnyugszom és tudok valamennyit enni és aludni.
Nem szeretem a saját terheimet senki vállára tenni, de ezt a súlyt már képtelen vagyok egyedül cipelni. És igazából még nem is tudjuk mi vár ránk, mivel kell szembesülni és mit kell legyőzni. Sokkal többet azóta se tudunk, csak azt, hogy egyre rosszabb minden.
Még biztos hetek, mire sikerül odáig eljutni a jeles orvostudománynak, hogy végre megállapítsák mi is a tényleges probléma és miként lehet kezelni...

Hát, így állunk emberek. Az élet nehéz és tényleg fontos, hogy odafigyeljünk a szeretetteinkre és velük legyünk. Mi mindig is egy összetartó és jó család voltunk és ez örökké így lesz. Sok erőt lehet gyűjteni a szeretetből és a kölcsönös odaadásból.
Most háttérbe kell szorítani az egyént és a közös célra helyezni a hangsúlyt. Nehéz lesz, az iskola sem könnyíti meg a dolgomat. Persze, hogy ilyenkor van vele mizéria. Még ezzel is futom a köröket, de nem érdekel, ha anya újra egészséges lehet.

Megyek és próbálom összeragasztgatni a darabokra hullott életem szilánkjait.
Majd jelentkezem.

Pá!

Karácsony második felvonás

Hali!

Az előző bejegyzésemben a 24-i napot taglaltam, most ejtek néhány szót a 25. és 26-ról is.
25-én 2 órára voltam hivatalos Laciékhoz, így viszonylag korán kellett kelnem. Már hetek óta fáj a gyomrom, de az utóbbi napokban tetőzött a fájdalom. Lehet, hogy a stressz  mellé még elkaptam valami kis bacit is, mert párszor ment is, de igyekeztem magam kikupálni és elég nehéz volt nem bezabálni a hagyományos karácsonyi ételekből. Mindenesetre sikerült megállnom(persze sokszor nem is kívántam az ennivalót). Mikor megérkeztem már Laci mamái ott voltak, aztán szépen lassan megérkezett mindenki, vagyis szinte mindenki. Minden családban van egy két olyan ember, akiket ha 2-re hívsz minimum 3-ra jönnek, de most felül múlták magukat, ugyanis a 2 órából fél 7 lett! :'D
Már mindenki unta egymást, mindenki szeretett volna elmenni, de hát meg kellett várni őméltóságáékat. :'D
A legkiakasztóbb az volt, hogy mindenki azt remélte, hogy nem jönnek, mert a kisfiukat akkor hozták ki a kórházból a rotavírus okozta kiszáradás miatt. Laci amúgy is minden ilyet összeszed és utána 2 hétig megy a hasa, én alapból rosszul voltam, úgyhogy nagyon örültünk amikor betoppantak...
Na, de végül csak eltelt valahogy, 8-kor ment el az utolsó ember. Lacival annyira lefáradtunk, hogy csak ültünk és néztünk ki a fejünkből.
Persze még a vendégsereg megérkezése előtt megtörtént az ajándékozás. Laci örült  a külső winyónak és én megkaptam A gyűrűk ura könyvtrilógiát gyönyörű, új kiadásban. Úgyhogy ezen a karácsonyon összesen 8!! könyvet kaptam. xD Áh, nem is vagyok könyvmoly vagy ilyesmi... :"D
Nem is tudom hirtelen melyikkel kezdjem, legszívesebben mindet egyszerre olvasnám. *--*

Itt vannak a kincseim:

És készítettem egy montázst a 3 fő könyvespolcomról. A változatosság gyönyörködtet. Azt hiszem ez a kép mindent elárul rólam. :D

Nos, visszatérve a karácsonyozáshoz... miután mindenki elment, kicsit kipihentük a rokonok okozta fáradtságot, már indulhattunk is hozzánk, ugyanis 26-án reggel 9:40-kor már útra készen voltunk.
Kicsit álmosan, de megérkeztünk hozzánk. Délre voltunk hivatalosak nagyanyámékhoz, mi fél 12-re értünk ide. Megtörtént itt is az ajándékozás, anyának vettük Lacival közösen 2 könyvet, apunak meg egy halas mintájú dobozt, amibe édességet raktunk és vettünk bele egy csukázó úszót szerelékkel. Szerintem örültek az ajándéknak, Laci a Tankcsapda jegy mellé még kapott pár energiaitalt. :)
Ezután mentünk nagyanyámékhoz. Ezelőtt talán egy héttel beszéltük meg, hogy ma ott leszünk Lacival és tudunk menni hozzájuk, erre mikor tegnap odamentünk nagyanyám közölte, hogy ő nem várta Lacit...De mindegy-mondta ő- van kaja... A legkínosabb rész az volt, amikor közölte, hogy hát ő nem vett semmit Lacinak,  mert nem tudta, hogy jön... Végül is csak egy hete beszéltük meg...-.-
Az egész szitu nagyon hülyén jött ki és láttam Lacin, hogy rosszul esett neki. Főleg, hogy én az ő nagyszüleitől kaptam ajándékot, az enyémtől 4 év alatt még soha egy darab csokit nem kapott... (Y)
Én is pénzt kaptam, nem hiszem el, hogy ne jutott volna neki egy ezres egy kis borítékba. De nagyanyámat nem igazán izgatta az ügy, letudta a szokásos hülye dumájával és felőle az ügy elrendeződött. Felőlem viszont nem, mostanában sok olyan dolgot tett/mondott amit soha nem leszek képes neki megbocsátani, és ez a dolog elég erősen a mezőny elején helyezkedik el, szeretet ünnepe ide vagy oda...
Nem is időztünk túl sokat ott és jönni is kellett, mert nagyanyám olyan olajosan főz, hogy általában egy ebéd után sort állunk a WC előtt. Nem ettem sokat, szinte semmit, de így is ment a csodálatos főztjétől a hasam.
Úgyhogy megint sikerült totál hülye helyzetbe hoznia és eddig se túl sokat látták Lacit, de ezután még annyit se fogják. Nem fogom elvárni, hogy egy ilyen után egyáltalán rájuk nézzen... ._.

Szóval így telt a karácsony első és második napja. Tegnap este már nagy depiben voltam, mert ma reggel a 10 órás busszal mennem kellett programozni a tanárhoz. Képzelhetitek mennyi kedvem volt hozzá. És nála a 2 óra sosem annyi, valahogy mindig fél órával tovább beszél a kelleténél...
Tudom, hogy ez segítség, de attól még utálom és reggel meg is fájdult a hasam az idegtől, ha csak a programozásra gondoltam.
Laci jött velem, így hamar el kellett válnunk, pedig olyan ritkán van lehetőség arra, hogy nálunk legyünk. .:(
Végül csak túléltem valahogy azt a 2,5 óra tömény borzalmat és 2-re értem haza. Azóta csak ténfergek, semmihez nincs kedvem. Úgy érzem megfojt ez a sok dolog ami mostanában történt.

Kb. ennyi lett volna a mondandóm. Remélem nektek jobban telt a rokonokkal az ünnep. :"D
Legyetek rosszak, még egyszer az évben írni fogok.
Addig is pá! :)

November rain

Sziasztok!

Utálatos hónap ez a november. Elveszi az embertől a szeretteit és csak bánatot és űrt hagy maga után.
Az előző bejegyzésemből láthatjátok, hogy egy szörnyű dolgon vagyok túl és csütörtökön volt 3 éve, hogy mama is elment. :( Valahogy a mai napig nem tudom megemészteni a dolgot.
A csütörtök egy elég borzalmas nap volt a számomra, mert a rajz tanár pont belém kötött, amit máskor letojok nagy ívben, de most eléggé ki voltam bukva. Addig csesztetett,  hogy eltört nálam a mécses. Ő meg "férfi" módjára kiment a teremből...*tapstaps* Hát elég ciki helyzetbe hoztam mindenkit, de nem tehetek róla. Senkinek nem mondtam, hogy  mi van velem mostanában és egyszerre mindenki megtudta. Hurrá. ._. Nos, igen. Sokat változtam de ha baj van, akkor bezárkózom a kis csigaházamba és nem mondok senkinek semmit. :"D
De mint minden nap, ez is elmúlt szerencsére. Pénteken csak egy 45 perces művtörire mentem be. Letudtam a kiselőadást, így ezen a héten nem megyek, mert tartogattam még egy hiányzást. Muhahaha. :D
A hétvégét megint Lacinál töltöttem. Szombaton eléggé rossz kedvvel mentem el, de aztán csak felvidított valahogy a nap végére. Gwenteztünk meg beszélgettünk. A vasárnap nyugisan telt, ebben a rossz időben csak a szobában lehet kuksolni és összebújva beszélgetni valami világmegváltó baromságról.
Este leültem Tomival matekozni és Laci kiakadt, hogy már most olyan vagyok, mint egy tanár... xD Aztán Gwenteztünk egészen éjfélig. Ma jöttem haza és gyorsan megcsináltam 2 beadandót meg egy hidegtűkarcot.
Ez a 12. hét a suliban és már csak 2 hét van. Szóval kezdenek gyűlni a beadandók, de a legjobban a jövő heti programozás zh-tól félek. Ha nem sikerül, akkor még egy lehetőségem lesz és ha az se fog menni... Áh, bele se merek gondolni. 2 évet csúsznék és akkor már jobban járnék, ha szakot váltanék, de akkor meg mi értelme volt ennyi időt és energiát elpazarolni az infós tárgyakra...? :/
Majdcsak lesz valami...

Szóval ez van mostanság velem. Nem túl vidámak most a dolgok, de sajnos az élet nem mindig móka és kacagás.
Majd még jelentkezem. Remélem már jobb hírekkel és nagyobb életkedvvel.

Pá!

Egyetemi hétköznapok

Sziasztok!

Igaz, azt írtam, hogy beszámolok majd az első napomról, de nem sok mindenről tudtam volna. A múlt hétnek nem sok értelme volt. A tanárok még ilyenkor lusták órát tartani(kivéve azok, akikkel este van óránk xD) és 15 perc után elengednek minket. Ami nem is lenne baj, ha nem 1,5 óra lenne nálunk egy tanóra... Így aztán rengeteget ültünk a semmiért. Szerdán már okosabb voltam és a lényegtelenebbekre be se mentem. Már ezen a  héten szétidegeskedtem magam, mert ütközött 2 kötelező tárgyunk és a rajz tanárral nem lehetett megbeszélni, hogy kezdjünk egy órával előbb és
akkor be tudunk járni. Teljesen felháborodott, hogy ő ezért keljen fel egy órával hamarabb?! Helyette inkább felajánlotta, hogy menjünk be pénteken az egyik órájára, amit 3-tól tart. A bökkenő csak az volt, hogy nekünk fél 12-ig van óránk pénteken. Én megmondtam neki, hogy nem fogok ott ülni 3,5 órát péntek délután, hogy aztán rajzolgassak valamit és este 7-re érjek haza. Eléggé rettenetes az órarendem. Hétfőn csak egy órám van, amire nem nagyon kell bejárni, de keddtől csütörtökig reggel 9-től este 8-ig vagyok. Anyuékat alig látom, Lacival pedig esélyem sincs találkozni. A péntekem elviselhető lett volna, ha a rajz tanár képes lemondani az 1 óra tovább alvásról... Végül megoldódott a dolog és az ütközés megszűnt.
Ezen a héten már minden órára bementem és kiderült, hogy múlt héten volt olyan tanár, aki be se jött a saját órájára. Na, igen. Másodikban az ember már bölcsebb, vagyis kitanultabb.
Most, hogy letudtam a 2 félév matekot eggyel nőtt az infós tárgyak listája: van programozásom, robotikám és alkalmazói rendszerek is. Az utóbbi kettő nem olyan vészes, de a programozáson múlik a jövőm. Ha most megint megbukom belőle, akkor 2 évet csúszom. De akkor biztosan átmegyek magyar szakra. Bár tegnap volt programozás, a tanárral 2 órát szenvedtünk a sulis gépekkel, hogy elinduljon rajta a Netbeans, amivel dolgoztunk volna... Remélem sikerül átmennem, mert most magyarázta a dolgokat és elég sok mindent sikerült megértenem.

A két hét iskolába járás tetőpontja mégis az eheti szerda és csütörtök volt. Szerdán mentem először tesire. Sajnos csak kosárlabdát sikerült felvennem, de 2 félév tesit meg kell csinálni, mert nem kapom meg a diplomámat. AGYRÉM....  Elég kevesen voltunk: 4 lány és 10 fiú. A tanár kijelentette, hogy ez csak általános tesi és tudja, hogy máshol csak lézengnek, de itt mi 1,5 órán keresztül dolgozni fogunk. Már akkor ott kellett volna hagynom ezt az egészet. Elmagyarázta a szabályokat, majd egész órán futkorásztunk labdával a kezünkben. A cica nadrágom fölé mindig szoknyát veszek fel, mert így érzem magam jól. Bele is hülyülnék, ha esetleg átlátszana a cicanadrágom alól bármim is. Így aztán tesin is rajtam volt egy kis fekete szoknya. A tanár meg kiszúrta. Odajött, hogy jaj, milyen jó ez a szoknya, megtapizta és hozzám simult. Én köpni nyelni nem tudtam hirtelen. Aztán kifejtette, hogy nem érti, a fiúk miért nem dicsérték még meg? Biztosan balf*szok(konkrétan ezt mondta). Én gyorsan elhadartam, hogy engem nem érdekel mit mondanak(és itt ki akartam térni arra, hogy csak
egyetlen fiú véleménye érdekel kerek e világon) de itt a szavamba vágott, hogy ne mondjak ilyet, stb. Inkább ott hagytam. De az óra további részében is voltak érdekes megnyilvánulásai. Kiabált nekem, hogy "hajrá szoknyás lány/"Kriszta". Utáááááálom ha Krisztának hívnak.
Aztán egy másik lánynak fekvőtámaszokat kellett csinálni. Egyszer csak megragadta a csípőjét és elkezdte lenyomogatni a földre. Nagyon bizarr volt. Egy 50 éves pali ne fogdosson és nyomogasson egy 20 éves lányt..
Az i-re a pontot azzal tette fel, amikor arról beszélt, hogy kosárlabda közben mindent lehet csak ezt nem; és itt egyszerűen átfogta a nyakamat, mintha meg akarna fojtani. Jót röhögött és ment tovább nagy boldogan.
Pedig olyan pofákat vágtam rá, hogy ebből minden értelmesebb férfi egyed arra következtet, hogy nem tetszik az, amit csinál. De ennek a nyomorultnak fel se tűnt.

De még ha csak ennyi lett volna... Egyszer csak érezni kezdtem, hogy fáj a talpam. Egyre jobban csípett és persze észre vettem, hogy egy vízhólyag nőtt a lábamra. Egész nap iszonyatosan fájt, ráadásul elestem és a térdemről is lement a bőr. Itthon pedig a biztonság kedvéért lehorzsoltam a könyökömről is a bőrt. xD
 Az egyik csaj meg annyira komolyan vette a játékot, hogy könyökkel behúzott egyet az arcomba. Szép emlékeztetőt kaptam arról, hogy miért is utálok én kosarazni. De ennek ellenére is én szereztem pontot. Soha ne szállj szembe egy nálad 2 fejjel magasabb csajjal...
Szóval ez volt az első és utolsó tesi órám ennél a tanárnál. Majd jövőre felveszek valami mást valaki másnál. Nem fogom tűrni, hogy tapizzon meg kóstolgasson.

Mikor hazaértem rosszul lettem a lábam látványától. Egy kb. 3-4 cm-es seb van a talpamon, aminek a feléről lejött a bőr, de a még le nem szakadt rész alá gyűrődött a levált rész, mivel egész nap leápolatlanul mászkáltam rajta. Vérzett, tele volt zokni szösszel és borzalmasan fájt.
Csütörtök reggel elindultam gyalog a vonathoz, de miután 7 percbe került az, hogy elbicegtem az utcasarokig(úgy, hogy az utca közepén lakunk) úgy döntöttem, hogy visszafordulok segítségért.
Szerencsére apa és papa a szomszéd házát csinálják, így apa elvitt az állomásra papa kocsijával. Bár a vonatra alig bírtam felszállni. Éreztem, hogy húzódik a még megmaradt bőr a seben és szakad felfele. Sírni tudtam volna a fájdalomtól. Végül túléltem egy 3,5 órás programozást (4 óra lenne, de nem tartunk szünetet, így fél órával hamarabb elmehetünk :"D xD) és mentünk rajzra. Ott közölte a tanár, hogy fél óra múlva indulunk kiállítás megnyitóra. Kicsit sokkolt a hír, mert alig bírtam magamat vonszolni. Busszal mentünk ugyan, de elég sokat kellett sétálni és persze lépcsőzni, hogy még jobban fájjon a lábam. Hősiesen elviseltem és persze, hogy 2 külön épületben voltak kiállítva a munkák, így még többet kellett sétálni.
A tanár meg kitalálta, hogy miután vége a megnyitónak üljünk be valahova fröccsözni. Közöltük vele, hogy mi sietünk haza... -.- Így is lekéstük a vonatot és csak este 8-ra értünk haza.
Szerintem a tanár csak azért cibált el a megnyitóra, mert inni akart. Ugyanis volt ingyen bor. Legalább 2-3 pohárral ivott meg és mikor odajött hozzánk már elég szépen be volt állva.
Milyen jó tanáraim vannak. Nem?

Miután egy egész napi kínlódás után hazaestem és anya meglátta a lábamat, megtiltotta, hogy ma elmenjek suliba. xD Nem sokszor fordult elő, hogy anya ilyet mondott volna, de igaza volt. Már sokkal jobban vagyok és egyetlen éjszaka alatt rengeteget javult a lábam.

Na, ennyi lett volna tömören a 2 hét eseménye. Borzalmas volt, mint mindig és továbbra is gyűlölöm ezt az iskolát. :"D

Majd jelentkezem.
Pá!

Dupla szülinap és nyárbúcsúztató

Sziasztok!

Elérkezett ez a nap is sajnos. Az egyetemen holnap kezdődik meg a tanítás és már "alig várom". Mint tudjátok ma van a blog és az én születésnapom is. Az oldal ma lett 6!! éves, én pedig 20.
Utoljára pár napja jelentkeztem a Csokifesztiválos bejegyzéssel és azóta nem sok dolog történt. Csütörtökön mentem Laciékhoz és úgy volt, hogy szombaton haza jövök, mivel másnap tartottuk volna egy szülinapi ebédet.
Lacinál hamar elrepült az idő, nagyon jól elvoltunk. Már 3 éve és 9 hónapja vagyunk együtt,de azt hiszem, hogy a láng csak erősebb, mint volt. Szokásosan voltunk éjszaka sétálni, filmeztünk(bár abba hagytuk, mert iszonyatosan rossz filmet sikerült kiválasztani-Ghost in the Shell-), HearthStone-oztunk stb.
Aztán szombaton már készülődtünk volna hozzánk, mert közben megbeszéltem anyuval, hogy had jöjjön velem Laci is. Előtte be akartunk ugrani Debrecenbe, mert megvettem a két utolsó kötetét a Harry Potternek és ideje volt már értük menni. Ekkor azonban hívott apa, hogy szegény anya nagyon lebetegedett, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet most Lacit is vinni. Ez a hír eléggé letaglózott, mert anya nem nagyon szokott beteg lenni. Végül csak bementünk Debbe a könyvekért(Laci unszolására) és ettünk egyet a Burger Kingben, mert úgy elrohantunk, hogy nem volt idő enni. Közben felhívtam anyát és akkor már lázas volt. Jobbnak láttuk inkább azt, hogy vissza megyünk Laciékhoz és majd másnap kora délután hazamegyek. Így is lett, fél 8 körül jött a busz és 8 órakor már ismét náluk voltunk. Nagyon hamar elrepült az éjszaka és már indultam is haza. Laci volt olyan rendes, hogy ismételten bejött velem Debbe és segített hozni a cuccomat, mert közben megkaptam tőlük az ajándékomat és plusz két könyvvel is bővült a pakkom.
Egyébként egy Spirit of Gamer billentyűzetet kaptam tőlük, ami kéken, vörösen és lilán világít. Nagyon menő. :D Anyuéktól pedig a 6. és 7. Harry Potter könyvet kaptam, amikért ugye bementünk szombaton Debrecenbe. Itthon anya dedikálta őket, mert nálunk így szokás. Bár agonizált azon, hogy mennyire elveszti egy könyv az értékét így, de soha nem adnám el őket. :D

Szerencsére anya jobban van, már "csak" gyenge. Mikor hazaértem megkaptam a tortámat, szegény munka után ment be pénteken este érte. Nagyon készültek apuval, hisz ez a 20. szülinapom, de az most fontosabb, hogy anya jól legyen. Happy Birthday feliratú volt a gyertyám és természetesen csoki tortát kaptam. :D
Ettünk belőle és vittünk papáéknak is, akik egyből nekiültek és megették. Olyanok voltak, mint 2 gyerek. xD Papa persze nyakig úszott a tortakrémben és lazára vette a figurát. A taknyos ruha zsebkendőjével kezdte el törölgetni magáról a krémet, mama meg sápítozott. xD
Persze senki nem így tervezte a mai napot, de a legfontosabb az, hogy azokkal töltöttem, akiket szeretek. :) ♥

Ez egy jó nyár volt, bár egy kis mélypont itt is jelentkezett, de összességében nagyon eseménydús volt. Melóztam, voltunk a Campuson, Egerben nyaraltunk, láttuk a Tiszadob-i Andrássy kastélyt és ismét voltunk Csokifesztiválon. Rengeteget olvastam, sorozatoztam és rajzoltam. Nagyon sok időt töltöttem Lacival és volt egy hét, amikor anyuékkal is voltam. Nagyon jó volt. ^^ Lett egy csomó szép virágom, 2x átpakoltam a szobámat (xDD), rengeteg új könyvem lett(régi-új :D), voltunk moziba, sokat fagyiztunk és romantikus sétákat tettünk éjszaka és életemben először láttam szentjánosbogarat.

Talán erre a nyárra mondhatom azt, hogy ez volt AZ a nyár. Fájdalommal veszek tőle búcsút és vetem alá magam ismét az egyetemnek. Az órarendem borzasztó és több, mint kaotikus. Remélem, hogy lehet rajta majd valahol pofozni, mert iszonyatos lesz, ha így marad.
Természetesen nem várom a sulit, továbbra is gyűlölök oda járni, de már csak 4 év. :'D
Holnap szerencsére csak egy órám lesz, ha minden jól megy, akkor csak jövök és megyek.
Laci kedden kezdi az informatikus OKJ-t, remélem jobban fogja élvezni, mint én az egyetemet. Úgy szeretném már, hogy végre neki is összejöjjön valami és rátaláljon arra, amit igazán szeret. Tudom, hogy az informatika nagyon fekszik neki és élvezné is, csak az oktatás minőségétől félek. Mert ha egy egyetem ennyire hulladék, akkor milyen lehet a többi képzés....Nagyon kívánom, hogy jobb legyen, mint a NYE.

Most egy kicsit a blogról: 6 éve már, hogy elindítottam és nyomon követhetitek az életemet. Nem bántam meg, mert nagyon sok mindenen keresztül vitt és jól esett magamból kiadni a dolgokat. Már több, mint 71200-an jártatok itt és 350 bejegyzést írtam. A továbbiakban sem szándékozom abba hagyni eme tevékenységemet és remélem továbbra is olvastok majd. :)

Nos, ég veled 2017-es nyár! Remélem hamar eljön a következő. Félelemmel gondolok a sulira, de tudom, hogy a családomra mindig számíthatok és majd lesz valahogy. Nem akarom tönkre tenni magam emiatt a hülyeség miatt.
Holnap jelentkezem.

Üdv: egy szomorú, iskolagyűlölő Shinigami

Nyári eső

Üdv!

Jöttem kiadni magamból a szokásos depimet. Szegény blog szinte csak szomorú bejegyzéseket tartalmaz.
A nyár telik, de eddig semmit nem csináltam. A BJD projektem is csúszik és egyre elérhetetlenebbnek tűnik. 2-3 éve minden nyáron kínlódok egy sort vele, aztán feladom. Az a legelszomorítóbb az egészben, hogy nem is azért, mert nincs kitartásom vagy béna vagyok. Egyszerűen nincs megfelelő anyagom hozzá. Eleinte próbálkoztam a gyurmafőzéssel, aztán elkezdtem venni is, de a művészellátóba kapható gyurma annyira kemény volt, hogy egyszerűen lehetetlen volt kisebb dolgokat megformázni vele. A választék pedig abban az egyben ki is merült. Idén az irodában található prospektusból rendeltem egy fél kiló gyurmát," hátha ez jobb lesz, mert rendelem" alapon.
Mindent előkészítettem, pontosan elkészítettem a BJD tervrajzát, mindent előszedtem és elérkezett a várva várt pillanat: ismét csak bukás. Mivel angol felirat nem volt a dobozon csak lengyel(?), ezért nem igazán tudtam tájékozódni, de egy dátumot találtam rajta, az is 2016-os volt.... Valószínűleg lejárt, mert kemény és büdös volt. Ráadásul 1,5 órán keresztül próbáltam puhítani, összegyúrni természetesen vízzel. Aztán kevertem hozzá akrilt is, mert azt is írták, hogy bizonyos gyurmákat az old... Hát, semmi.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy megint kidobtam a pénzt az ablakon és megint nem lesz ebből semmi. Aztán nézelődtem a neten, de iszonyatos árak vannak. Fél kiló minőségi, erre a célra kifejlesztett gyurma 4-5 ezer Ft és a  kiszállítás(még az Ebayen se úsznám meg 4-5 k alatt ._. ).
Ennyit pedig nem akarok költeni, mert ki tudja azok is milyenek? :/ Végül találtam elvileg jó minőségű, fél kilós gyurmát 890 Ft-ért és a kiszállítás 1750 xD. Szeretem a belföldi árakat. :'D De ez tűnt a legolcsóbb és leggyorsabb megoldásnak. Közben persze felhívtak, hogy ebből nincs raktáron fél kilós, csak kilós... Na, annyi nem kell, szóval kb. 2 hét, mire TALÁN ideér. Minden esetre ennek az országnak a működése igazán ért ahhoz, hogy az embernek mindentől elvegye a kedvét és a lelkesedését.

Mostanában eléggé elveszettnek érzem magam. Van bennem egy hatalmas űr, amit nem tudok kitölteni. Utálom az iskolát és kínoz a gondolat, hogy vissza kell oda mennem még 4 évre. Aggódom a szüleim és Laci miatt. Szeretnék kicsit kimozdulni, de nincsenek barátaim és akiket hívni próbáltam nem érnek rá. Annyi mindent szeretnék kipróbálni mind az élet, mind a rajz területén, de vagy nincs hozzá anyagom vagy nincs ember, aki eljönne velem. Tudom, hogy ez az én hibám is, mert zárkózott vagyok és ha baj van, akkor szokásom eltaszítani magamtól az embereket. A Megyóban rám volt erőltetve az erős és szívtelen csaj szerepe, ami nem csak illúzió volt, de ez csak a külsőség. Ezt látták kívül, tehát biztos ilyen vagyok és vagy ennek, vagy strébernek voltam titulálva. Egy idő után belenyugodtam ebbe a szerepbe, talán túlságosan is belejöttem és végül már azzá is váltam, akinek hittek. Alapvetően nem volt velem baj, csak senki nem merészkedett odáig, hogy megtörje a jegemet, vagy ha igen, akkor hagyta azt visszafagyni.
Tudom, hogy felelős vagyok a magányomért, de mostanában igyekszem és eddig semmi eredményét nem látom. Az egyetem nem hozott jelentős embereket az életembe, vagy ha hozna, akkor is nagyon messze laknák egymástól.

Kár volt újra kezdeni a Fairy Tail-t,mert csak az arcomba dörgöli, hogy mennyire egyedül vagyok. Irigylem őket. Nem azért, mert varázslók(na jó, azért is xD), hanem mert egy olyan közösségük van, ami talán a valóságban nem létezik vagy csak nekem nem sikerült soha bekerülnöm egy ilyenbe.
Sok csalódás ért már és mindig akkor volt baj, amikor kicsit megnyíltam másoknak. Amikor valakinek feltárod az érzéseidet sebezhetővé teszed magad és ezzel szeretnek visszaélni. Mikor már azt hittem, hogy valakivel barátok vagyunk végül elárult. Nem kell ezekhez olyan nagy dolgokat tenni, de ha én soha nem tennék ilyesmit valakivel, akkor elvárom, hogy ez odafele is így legyen.
Szóval azt hiszem örök magányra vagyok kárhoztatva. Igaz, hogy itt van nekem Laci, de minden ember vágyik valami barátszerűség(ek)re is.

Azt hiszem kimerítettem a nyavalygás fogalmát, szóval búcsúzom.
Maradok továbbra is egy magányos, unatkozó Shinigami.

Pá!

"Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény

Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének,

S lennék valakié

Lennék valakié"

/Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének/

Mad world...

Sziasztok!

Eltűntem egy időre, de visszatértem. Igaz, eléggé ki vagyok most borulva, ezért is írok most egy bejegyzést.
Mindig is vonzottam a hülye embereket, de mostanában kb. 1,5-2 hét alatt iszonyatosan sok idiótával volt dolgom és nagyon elegem van belőlük.
Kezdem az elején...
Mióta elkezdtem a Retard Műveket egyre gyakrabban botlok bele érdekes emberekbe. Nemrég rám írt egy lány, hogy milyen szépek a rajzaim meg tök jó a hajam stb. (már itt gyanús volt) és szeretne beszélgetni. Feltűnően sokat beszélt a munkájáról és egyszer csak kimutatta a foga fehérjét. Elküldött egy linket, hogy nézzem meg, mert ez a másod állása és iszonyat jó... Ahha, egy MLM cégnek volt a reklám filmje. Megkérdeztem tőle, hogy most komolyan ezért írt rám? Látta ugyan, de csak egy nappal később válaszolt, hogy igen, mert szeretne nekem egy lehetőséget adni ami megváltoztatja az életem(hát, inkább tanulok programozást, mint fogpasztát árusítsak a neten...). Illedelmesen elküldtem melegebb éghajlatra. Egyszerűen undorító volt, ahogy kezelte ezt az egészet. Ha akar valamit, akkor kezdje azzal, ne burkolja ilyen romlott cukormázba, mert csak még jobban hányok tőle.
A másik ilyen eset tegnap történt. Bejelölt egy teljesen ismeretlen fickó, de hát ki tudja mit akarhat? Mindig akkor jönnek az ilyenek, amikor kiteszek egy képregényt. Akkor mint a legyek, elkezdenek körülöttem döngicsélni. Sült már jó is ki ebből, mert lett egy komoly megrendelésem, így naivan mindig azt hiszem, hogy csak ennyit akarnak.
Megkérdeztem tehát, hogy honnan ismerjük egymást, erre küldött egy iszonyatosan okoskodó hangnemű, pökhendi üzenetet, amiben legalább 2x mondott ellent önmagának. Az elején azt írta,hogy értelmesnek tűnök, az utolsó sorban pedig burkoltan lehülyézett. Egy ilyen indítással már nem is értem mire számított, de közben elregélte azt is, hogy ő most szakított a barátnőjével és ismerkedni akar... Ööö... oké, egészségedre, de nekem van barátom. Tudja, tudja, nem akar ő most kapcsolatot... De azért ír rám, mert ismerkedni akar...HÁÁÁT EZ MI?!
Inkább töröltem, meg még úgy 65 ember is repült az ismerőseim közül, mert besokalltam. Akiről úgy véltem, hogy nem ismerem, azt azonnal kitöröltem.
Ez a két estet inkább csak idegesítő volt, de amik most jönnek, azok megráztak.

Csütörtökön mentünk Lacival  a Déri Múzeumba a japán baba kiállításra, ami nagyon jó volt. Végre évszakhoz illő idő volt és felvehettem a karácsonyra kapott és azóta is a szekrényben bontatlanul heverő cicás harisnyámat. Alig vártam már, hogy felvehessem. Fekete szoknyában és koponyás trikóban indultam el, szóval semmi kihívó nem volt rajtam.
A buszmegállóhoz közeledve láttam, hogy egy nagy fekete kocsi megáll, de úgy voltam vele, hogy biztos kitesz valakit. Francokat! Kiabált nekem, de először elmentem mellette, de eszembe jutott, hogy mi van, ha csak segítség kell neki? Le kéne szoknom arról, hogy jót feltételezzek az emberekről...
Így kezdte: -Szia, Gyuri vagyok. Messze van még innen Debrecen? (Ennyire átlátszó nem lehet valaki...)
Én: - Kb. 10-15 perc.
Gyuri(ezzel a névvel csajozni xD) : -De ha arra mész elviszek szívesen.
Én:- Kösz, nem. -és megindultam, hogy leüljek, mert úgy nehezebb elrabolni-gondoltam-.
Gyuri próbálkozott még, hogy nem harap, de elég erőteljesen tudattam vele, hogy NEM!
Azért eléggé megijedtem, mert senki nem volt a környéken és ha rosszabbak vagy komolyabbak lettek volna a szándékai elég nagy bajba kerülhettem volna. Bár a nagy kocsijából Gyuri alig látszott ki, kb. 160 cm lehetett, tipikus kiszedett szemöldök, izompóló és szoli barna bőr. Ezért is volt olyan groteszk és ijesztő az egész, mert nem vagyunk egy súlycsoport. 175 cm vagyok és rocker, ő meg egy 160 cm-s kis mitugrász szolimajom.
Szerencsére megúsztam, de eléggé kiakadtam. Tényleg ideje beszereznem egy paprika sprayt.

De Gyuri még hagyján, ő jött és ment(szerencsére).

Viszont most történt egy olyan dolog, ami nagyon felkavart. Kentáról esett már szó a blogban, ugye ő az, aki elég messziről jött le a PlayIT-re. Jóba lettünk vele, már azt is megbeszéltük, hogy Lacinál alszik és akkor sütögetünk meg ilyenek. Minket is meghívott hozzájuk, közben Facebookon beszélgettünk vele mind a ketten. Ma viszont elég durván bekóstolt nekem és ugye egyből mondtam neki, hogy ez nem oké. Mindig elmondjuk az ilyen dolgokat egymásnak Lacival, de ugye nincs sok barátunk, és így két tűz közé kerültem. Mert hát nem akartam Lacinak keresztbe tenni, mert miattam így is sokan eltávolodtak tőle. Nem azért, mert annyira gonosz vagyok, hanem mert ő nem iszik és ugye akkor már nem menő.
Szóval nem mondtam el egyből neki az esetet, fontolgattam még, hogy mit tegyek, mert ezután nyilvánvalóan vége szakad a "barátságnak".
Végül Kenta hamarabb küldte el a beszélgetést, mint én. Persze Laci nagyon kiakadt rá és most mind a ketten padlón vagyunk. Magamat is hibásnak tartom, mert voltam olyan naiv, hogy azt képzeltem, hogy senki nem kóstol be a haverja barátnőjének...De még csak okot sem adtam rá soha, én mindig nagyon vigyázok az ilyesmivel, mert szeretem Lacit és számomra jelent még valamit az a szó, hogy hűség és becsület.

Nos, hibáiból tanul az ember. Ezekből csak azt tanultam meg, hogy vennem kell egy paprika sprayt és nem szabad jót feltételeznem az emberekről és nem szabad magamból kiindulni.
Ez egy őrült világ tele őrült emberekkel és tettekkel.

Búcsúzom.
Pá.