Yo!
Mint láthatjátok tegnap végre lecseréltem a designt, ideje volt már.Bejegyzést már nem volt kedvem írni, ugyanis reggeltől délutánig a kórházban ültünk anyuval. Megint elküldték egy csomó vizsgálatra szegényt és már lassan 3 hónapja, hogy állandóan kínozzák valamivel. Tegnap volt a szülinapja és nagyon ki volt borulva az újabb vizsgálat miatt, így reggel ugyan elindultam az iskolába, de látva, hogy fél órás késésben van a vonat, visszafordultam. Egyébként is tudtam, hogy most szüksége van rám, így biztos, hogy ha időben jön is a vonat, akkor is visszafordulok.
Igaz, hogy ZH-t írtunk volna, bár a tanár a létezésemről sem tud, de most minden elhanyagolható számomra.Majd lesz valami azzal a tárgyal, az iskola jelenleg a legkisebb problémám.
Szóval rengeteg várakozással és idegeskedéssel telt a tegnapi nap, de este azért megjött a kedvem a bloghoz, így a kinézeten változtattam.
Ma nem voltak óráim, így pihentem egy kicsit. Animéztem, mangát olvastam meg kimostam a heti ruhát.Holnap jóóó sokáig leszek, reggel a 9:10-es vonattal megyek és 20:40-re érek haza. Már ha a drága MÁV is úgy gondolja, mert eddig minden nap késtek a vonatok minimum 10-15 percet. Király lesz holnap egy félórás késéssel bevágódni órára. Főleg, hogy most mennék másodjára, mert eddig ugye ment a huzavona a szakváltással. Kicsit sem lesz ciki. xD
De egyébként eddig tetszik a magyar szak, a csoporttársaim is nagyon kedvesek, néhányukat már ismerem korábbról is, de azok is rendesek, akikkel csak most hozott össze a sors.
Igazából ha nem lenne az életem éppen romokban, akkor egészen szeretnék iskolába járni.
Aki miatt még nem törtem teljesen össze, az Laci. Mindig is mellettem állt és támogatott, de most, hogy ennyi rossz történik velünk még inkább próbál a támaszom lenni. Ha ő nem lenne, akkor tuti, hogy nem bírnék felkelni az ágyból. Így is vannak elég mély és depresszív pontjaim, de nem tehetem meg, hogy ezek sokáig tartsanak, mert anya számít rám.
A hétvégéket vele töltöm. Igaz, hogy mindig lelkiismeret furdalással megyek el itthonról, de tudom, hogy anya nem akarja azt, hogy miatta teljesen elszigetelődjem mindenkitől és mindentől. Nehéz ez, nagyon nehéz. Pozitívnak lenni pedig a legnehezebb.
Szerencsére Laci itt van mellettem és segít kikapcsolni és megnyugodni. Próbálok vidám lenni,
igyekszem nem az ő vállára rádobni minden terhemet. Nekem már az is sokat jelent, ha megölel és mond valami hülyeséget. Az elmúlt fél év során megtanultam értékelni a legkisebb dolgokat is, mert most csak kis dolgokba kapaszkodhatom.
Egyébként nagyon büszke vagyok rá. Elég döcögősen indult, de azt hiszem rátalált arra, amit szeret. Most egy számítógépszerelő OKJ-n van és mellette dolgozik is. Soha nem hittem volna, hogy eljön az a pont, amikor azt mondja majd nekem, hogy szereti a sulit, de megtörtént. :)
Nemrég pedig megkapta az első fizetését egy gép megszereléséért. Azt hiszem jó úton halad és ennek nagyon örülök. Remélem most már én is a nekem kijelölt ösvényre tévedtem.
Egyébként a lábam kb. 2 hét után rendbe jött. Bár volt, hogy alig bírtam elsántikálni a suliba, de a kenőcs, fásli, borogatás trió helyre tette és nem kellett 2 várost végigjárnom vizsgálatokért. Mert az orvos nem igazán törődött vele, egyből beutalt röntgenre meg laborra. Inkább kihagytam.
Körülbelül ennyit akartam közölni.Majd jelentkezem.
Sayonara!
Mint láthatjátok tegnap végre lecseréltem a designt, ideje volt már.Bejegyzést már nem volt kedvem írni, ugyanis reggeltől délutánig a kórházban ültünk anyuval. Megint elküldték egy csomó vizsgálatra szegényt és már lassan 3 hónapja, hogy állandóan kínozzák valamivel. Tegnap volt a szülinapja és nagyon ki volt borulva az újabb vizsgálat miatt, így reggel ugyan elindultam az iskolába, de látva, hogy fél órás késésben van a vonat, visszafordultam. Egyébként is tudtam, hogy most szüksége van rám, így biztos, hogy ha időben jön is a vonat, akkor is visszafordulok.
Igaz, hogy ZH-t írtunk volna, bár a tanár a létezésemről sem tud, de most minden elhanyagolható számomra.Majd lesz valami azzal a tárgyal, az iskola jelenleg a legkisebb problémám.
Szóval rengeteg várakozással és idegeskedéssel telt a tegnapi nap, de este azért megjött a kedvem a bloghoz, így a kinézeten változtattam.
Ma nem voltak óráim, így pihentem egy kicsit. Animéztem, mangát olvastam meg kimostam a heti ruhát.Holnap jóóó sokáig leszek, reggel a 9:10-es vonattal megyek és 20:40-re érek haza. Már ha a drága MÁV is úgy gondolja, mert eddig minden nap késtek a vonatok minimum 10-15 percet. Király lesz holnap egy félórás késéssel bevágódni órára. Főleg, hogy most mennék másodjára, mert eddig ugye ment a huzavona a szakváltással. Kicsit sem lesz ciki. xD
De egyébként eddig tetszik a magyar szak, a csoporttársaim is nagyon kedvesek, néhányukat már ismerem korábbról is, de azok is rendesek, akikkel csak most hozott össze a sors.
Igazából ha nem lenne az életem éppen romokban, akkor egészen szeretnék iskolába járni.
Aki miatt még nem törtem teljesen össze, az Laci. Mindig is mellettem állt és támogatott, de most, hogy ennyi rossz történik velünk még inkább próbál a támaszom lenni. Ha ő nem lenne, akkor tuti, hogy nem bírnék felkelni az ágyból. Így is vannak elég mély és depresszív pontjaim, de nem tehetem meg, hogy ezek sokáig tartsanak, mert anya számít rám.
A hétvégéket vele töltöm. Igaz, hogy mindig lelkiismeret furdalással megyek el itthonról, de tudom, hogy anya nem akarja azt, hogy miatta teljesen elszigetelődjem mindenkitől és mindentől. Nehéz ez, nagyon nehéz. Pozitívnak lenni pedig a legnehezebb.
Szerencsére Laci itt van mellettem és segít kikapcsolni és megnyugodni. Próbálok vidám lenni,
igyekszem nem az ő vállára rádobni minden terhemet. Nekem már az is sokat jelent, ha megölel és mond valami hülyeséget. Az elmúlt fél év során megtanultam értékelni a legkisebb dolgokat is, mert most csak kis dolgokba kapaszkodhatom.Egyébként nagyon büszke vagyok rá. Elég döcögősen indult, de azt hiszem rátalált arra, amit szeret. Most egy számítógépszerelő OKJ-n van és mellette dolgozik is. Soha nem hittem volna, hogy eljön az a pont, amikor azt mondja majd nekem, hogy szereti a sulit, de megtörtént. :)
Nemrég pedig megkapta az első fizetését egy gép megszereléséért. Azt hiszem jó úton halad és ennek nagyon örülök. Remélem most már én is a nekem kijelölt ösvényre tévedtem.
Egyébként a lábam kb. 2 hét után rendbe jött. Bár volt, hogy alig bírtam elsántikálni a suliba, de a kenőcs, fásli, borogatás trió helyre tette és nem kellett 2 várost végigjárnom vizsgálatokért. Mert az orvos nem igazán törődött vele, egyből beutalt röntgenre meg laborra. Inkább kihagytam.
Körülbelül ennyit akartam közölni.Majd jelentkezem.
Sayonara!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése