2018. július 14., szombat

Videjó!

Yo!

Ma végre rászántam magam, hogy megcsináljam az első speedpaint videómat. Nem csak emiatt különleges ez a videó, hanem azért is, mert kicsomagolom és elsőként próbálok ki az új akvarell ecsettollaimat. Ez Ebayről rendeltem őket darabját kemény 206 Ft-ért. A kicsomagolást már jó pár hete felvettem, de magát a speedpaintet nem volt kedvem felvenni. Meg aztán felszerelésem se volt hozzá, kellett egy állvány, amire rá tudtam tenni a telefont. Cigányoltam egy nagyon szexi felvevő állványt. Ő Carlos. Annyira csúnya, hogy kellett neki egy macsó név. ;)


Amint látjátok 6 fontos összetevőből áll: budipapír gurigaszerű gurigákból(fuck magyartanár szak), egy műanyag tokizéből, amiben a nyomtatópatron volt, egy DVD-ből, töménytelen mennyiségű ragasztóból, tixóból, és egy 1 kg-os Nutellás bödönből, amiben súlynak pár kiló aprópénz van. xD Óóóó, igen. Remélem benneteket is átjár a cigányolás ősi mesterségének érzése és körbeleng az emberi kéz alkotta csoda ereje és mindenhatósága. Most, hogy éppen nem vagyok annyira a padlón megcsillogtatom a humorérzékem. *lö milyen magabiztos, mert azt hiszi, hogy van neki*
Ki tudja, hogy mikor olvashattok tőlem legközelebb ilyen régi Kykky stílusú művet? :'D
Egyébként már 500 Ft-ért lehet venni az Alin tridopot a telefonhoz, de hát minek, amikor itt van nekem Carlos? Soha nem dobnám el ezt a macsó testet, ezt a tökéletes arányokkal megáldott mesteri kivitelezésű csodát! xD Magyarul nincs kedvem addig várni, amíg megjön a csomag, most meg már minek rendeljek tripodot, ha itt van nekem Carlos?! Eskü szabadalmaztatni fogom!
Ja, egyébként a telefont a műanyag tok kis beszögellésébe teszem. Pont befér. És hajgumival erősítem az állványhoz, mert történt már baleset és a telefon leesett.(Micsoda rím!)

Nos, túllépve Carloson(rajta nem lehet túllépni, tudom!!) bemutatnám a szerzeményeimet, azaz az akvarell ecsetceruzáimat. Tádá!


A többit már a videóban láthatjátok:



Pá!

2018. július 10., kedd

Mi újság errefelé?

Yo!

Tudom, hogy  régóta nem jelentkeztem, de nem akarlak benneteket állandóan a kiborulásaimmal terhelni. Így hát vártam egy kicsit, hogy legyen miről írni és ne is legyek olyan borzasztó állapotban.
Nos, az elmúlt, majdnem 2 hónap során nem sok minden történt velem, de azért nagy vonalakban megosztom veletek.
Túl vagyok a vizsgákon is, és a történtekhez képest elég jól sikerültek. Sok 4 és 5 lett. :D

Egy este nagyon kiakadtam és írtam a volt pszichológia tanáromnak, hogy tudna-e esetleg segíteni. Kiderült, hogy a suliban van lehetőség pszichológiai beszélgetésekre, csak nem nagyon hirdetik, mert így is tele vannak. Úgyhogy hetente egyszer egy órát beszélgetünk és majd kiderül, hogy segített-e. A mostani alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magam túl jól. Erről majd később...

Életemben először voltam 4D-s moziban, a Jurassic World 2-t néztük meg. Iszonyúan jó volt maga a film is, de így ezekkel a hatásokkal még élvezhetőbb volt. Mindenkinek ajánlom, mert tényleg óriási élmény. :D

Június 29-én ünnepeltük Lacival a 4,5 éves évfordulónkat. Olyan különösebben nagy feneket nem kerítettünk a dolognak. Azt vettük a másiknak, amire szüksége volt. Én egy pénztárcát vettem neki, ő pedig bejött velem egy ékszer üzletbe és választhattam magamnak fülbevalókat, mert az egyik piercingemből kiesett a kő. Mivel nagyon olcsók voltak a fülik, így két szettet is választottam. Most már teljes a királykék és van egy új fehér köves garnitúrám is. Összesen 5 fülpiercingem van, de szeretnék még egyet csináltatni a közeljövőben.
Ezután együtt töltöttük néhány napot. Örültem,hogy már ilyen régóta vagyunk együtt, de az év más napjain is ugyanúgy szeretjük egymást, szóval ez a nap különleges volt, de nem éreztem, hogy annyira fel kellene fújni.

Múlt hét vasárnap(07.08) Lacival, a szüleivel és Tomival elmentünk a Tiszafüredi Halasnapokra, ahol fellépett a Tankcsapda is. 1300 Ft-ért nagyon olcsó volt ez a koncert, tekintve, hogy az év végi TCS koncert 5000 Ft szokott lenni. Úgy volt, hogy 2 napra megyünk,de Laci apukáját nem engedték el a munkahelyéről, szóval csak vasárnap reggel indultunk. Különösebb programterv nem volt. Megnéztünk egy szénbányát valahol a hegyek között, autókáztunk össze vissza, aztán bementünk a poroszlói Ökocentrumba. Én már harmadjára jártam ott, de azért még mindig jó volt.
Bár nem siettünk, de még így is 5 óra előtt végeztünk az Ökocentrumban és a koncert fél 10-kor kezdődött. Laci apukája megkapta a szállásuk kulcsait a főnökétől, mert ők pont Tiszafürednél dolgoznak. Úgyhogy visszamentünk a szállásra, a fiúk sakkoztak és közben eleredt az eső. Szerencsére 7 óra után elállt és olyan 8-körül odamentünk a fesztiválra. Elég nagy rendezvény volt. Hosszú bazársorral és rengeteg felülős játékkal. Volt 2 dodzsem, pörgő forgó dolgok és sok céllövölde. Mondtam Lacinak, hogy nyerjen már nekem valamit. Felfújta magát és elindult a bódék felé, mert a nősténynek kellett a préda, szóval a hím ment neki vadászni valamit. xD
Végül Tomival közösen nyertek nekem egy kacsintós-puszilós párnát.
Ezután elmentünk a bazársorra és 2000 Ft-ért vettem egy Leanderes pólót. Igaz, hogy nem eredeti, de az annyira drága a postával együtt, hogy egyszerűen nekem nem éri meg. Az új zsákmányokkal felpakolva mentünk a színpadhoz és nemsokára kezdetét vette a koncert.
Az első fele nagyon nem volt jó, egy hülye részeg állat állandóan letapizott, a nője segge becuppantotta a lábamat, hátulról meg egy csaj állandóan rátámaszkodott a táskámra. Mozdulni se tudtam. Végül Lacinak sikerült átcuppantania egy másik helyre, ahol kulturált emberek voltak. Onnantól már jól éreztem magam.
Persze egész nap szomorkás volt a hangulatom, mert mindig eszembe jutott, hogy tavaly még anyáékkal mentünk a szerencsi fesztiválra. De azért próbáltam nem állandóan szomorú lenni, ami nem mindig sikerült.
Hajnali 1 óra volt, hogy visszaértünk Laciékhoz és egy alapos fürdés után másnap délig fel sem keltünk.

Hétfőn este mekiztünk egyet, aztán hazajöttem, mert hát úgy volt, hogy ma megyek a pszichológushoz.
De valamiért nem tudtam aludni, fájt a hasam és úgy be van durranva a lábam, hogy alig bírok menni. Valószínűleg megzúzódott és észre sem vettem. Vagy csak meg lett erőltetve. Nem tudom, de az biztos, hogy úgy lüktet, hogy jojózik tőle a szemem. Úgyhogy írtam neki egy SMS-t,  hogy a randi le van fújva és inkább pihentem.

És van még egy új szépségem, Sophie. Nemrég megérkezett a műhaj is, szóval mindkét lányomnak csináltam új parókát, csak még meg kell őket normálisan vágni, mert a frufruk elég kószák. Apuval csináltunk nekik egy óriási házat és most jobb életük van, mint nekem. xD ♥
Balról: Lucy és Sophie

Dióhéjban ennyi volt az elmúlt időszak történése. Ebben a hónapban még menni akarunk Lacival nyaralni, szóval biztos jelentkezem még.

Pá!

2018. május 24., csütörtök

Sok bánat között egy kis öröm

Sziasztok!

Aki olvassa egy ideje a blogot az tudhatja, hogy naggggyon nagggggyon régóta szeretnék egy BJD-t. Imádom őket, kb. azóta, hogy megismerkedtem az animés/ázsiai kultúrával. Úgyhogy kb. 7-8 éve vágyom egy ilyenre és minden nyáron elkap az őrület, hogy na most csinálok magamnak egyet. Sok évi kínlódás után pedig rá kellett, hogy jöjjek, hogy nehéz valamit leképezni úgy 3D-ben, hogy csak 2D-ben láttam. Így hát arra jutottam, hogy felkeresem az aliexpress sötét bugyrait és rendelek egy után gyártott babát. Tudom, hogy ez  nagyon csúnya dolog a művészekkel szemben és mindenképp szeretnék a jövőben egy eredeti babát is beiktatni a gyűjteményembe. Csak hát egy eredeti kb. 250 dollárnál kezdődik,  míg ez 58 dolláromba fájt szállítási költséggel.
Egyébként 16-án rendeltem(ekkor volt két hónapja, hogy anya elment) és nem titkolom, hogy kompenzálni akarok vele. Észre veszem magamon az elmém furcsa dolgait, de hagyom őket(egészséges keretek között), mert biztos tudja ott bent valami, hogy mire van szükségem most.
És erre volt szükségem. Rég nem vártam ennyire valamit! Azt írták, hogy leghamarabb június 4-én érkezik meg. Szóval neki álltam babaházat készíteni, hiszen ez a tünemény nem fér el sehol, így kellett neki valami ülő alkalmatosság és hát végül babaház lett belőle. xD
Ezzel a házzal 3 napig kínlódtam xD

Még tökre nagy nyugiba voltam, hogy van időm megvenni az arcfestéshez szükséges dolgokat, erre ma kaptam az értesítést, hogy megérkezett a postára. Mondjuk kicsit fura volt, mert elvileg a futár kihozta olyan 12:15-körül. Hallottam én, hogy valaki kotorászik a postaládában, de azt hittem, hogy levelet dobtak be. Mert se csöngetni nem csöngetett és nem is dudált. Szerintem csak magasról tett az egészre, bedobta az értesítőt és szép csöndben elosont, gondolván úgy sincs itthon senki... De én itthon voltam és kb. 10 perc múlva ki is mentem megnézni a postát. Erre ott volt az értesítés, amin az állt, hogy 13:00-kor járt itt. xD Én meg 12:45-kor ott ácsorogtam a kezemben az értesítővel és a postán dolgozó nő csak nézegetett. Persze nem reklamáltam, de na... Közölte, hogy csak 3-kor tudják ide adni a csomagot. Király.
Na, akkor még volt időm és beugrottam Debrecenbe a művészellátóba beszerezni a festéshez szükséges dolgokat.Mivel a vámon se fogták meg(pedig attól tartottam), így az erre szánt összeget festékre, gyurmára meg egyéb kellékekre költöttem. Ilyenkor jó, hogy van ösztöndíjam. XD
Kb. egy óra alatt megjártam Debrecent és pont 3-ra értem oda a postára, ahol végre megkaptam az én gyönyörűségem.
Istenem! Amikor kibontottam nem hittem a szememnek. Igaz, hogy nem eredeti, de nekem egy igazi csoda volt! Felvettem  videóra a kicsomagolást és csak később vettem észre, hogy mennyit hűházok meg úristendegyönyörűzök. xD Lucynak neveztem el ezt a csodát. Természetesen végig böngésztem egy csomó angol, japán és magyar nevet, de amikor kibontottam olyan Lucy-s volt, szóval ezt a nevet kapta.
A csomag tartalma: Lucy, 2 pár kéz és láb, egy cipő,
egy ajándék alvó sárkányfigura, egy pár szem és vmi izé,
amire még nem jöttem rá, hogy mi.

Itt jobban látszanak a kiegészítők. 

Szemmel.

Szegénynek olyan feje van, hogy "Úristen hova kerültem?!" XD

A kész arc. Hamarosan új festést kap. xD

Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek karácsonykor, de most megengedem magamnak ezt a hatalmas örömöt. Sokkal jobban vagyok most ettől lelkileg és még elég sokáig le fog kötni. Ma megcsináltam az arcfestést, ami elsőre nem lett rossz, de majd újra csinálom.
Készítettem neki egy melltartó-bugyi kombót, mert olyan fura volt, hogy itt ül a hátam mögött egy 41 cm-es pucér baba hatalmas cicikkel. xD Közben szárad a fején a ragasztó, mert parókasapka is készül hozzá, holnap ha minden jól megy el is készül a paresz. :D

Ennyi lettem volna mára, végre egy boldog bejegyzés a blogon és az életemben is! Kellett ez már nagyon...

Pá!

2018. május 11., péntek

Gondolatok...

Ahoy!

Igyekszem visszatérni a blogoláshoz, mert továbbra is szeretem. Igaz, hogy mostanában csak a szánalmas, darabokra hullott életemről tudok nyilatkozni, de igyekszem minden apró dolognak örülni. Ami így a félév végén nehéz ügy: a rajz tanszék megint variál és képtelenek megérteni, hogy nekünk van egy másik szakunk is, amiből most írjuk a ZH-k 90%-át. Néha felhúzom magam ezen, de próbálok nem mindenen idegeskedni.
Igazából félek, hogy bennem is ott lappang a rák és nem akarom feleslegesen szétstresszelni magam és fiatalon, esetleg még fiatalabban meghalni, mint anya...
Úgyhogy kicsit jobban odafigyelek az étkezésre is és minden nap igyekszem legalább 20-30 percet mozogni. Ami nem nehéz, mert legalább 20 percet biciklizem naponta az állomásig. Ha meg éppen nem megyek suliba, akkor csak úgy teszek egy kört a faluban.
A csokiról nem tudok leszokni, most kell valami, amitől jobban érzem magam. De mivel semmi más káros szenvedélyem nincs, így azt hiszem ennyit egyelőre megengedhetek magamnak. Legalábbis addig, amíg kicsit helyre nem jövök és akkor a csoki fogyasztásom mértékét is szabályozni fogom.

Egyébként nem voltam annyira kikészülve anyák napján, mint hittem. Persze egész hétvégén rossz kedvem volt, de pénteken kimentem a temetőbe és megfogadtam, hogy nem megyek ki vasárnap. Nem marcangolom ezzel magam, most önzőnek kell lennem és kicsit magamra gondolni, hogy ne őrüljek és betegedjek bele ebbe az életnek nevezett tragédiába. Nem akarom 30-40 évesen egy kis urnába végezni.

Néha csodálkozom magamon és az erőmön, hogy képes vagyok mindenre. Tanulok(néha persze nem úgy megy, mint ezelőtt, de igyekszem), vezetem a háztartást, ügyet intézek(óóó, még meddig kell kínlódni vajon ezzel? ._.), már tudok őszintén is mosolyogni és néha nevetek is. Hihetetlen az emberi életösztön. Amikor azt hiszed, hogy belehalsz a fájdalomba az agyad kattan egyet és már azon kapod magad, hogy kitakarítottad a lakást és lemostad az összes ablakot.
Persze nem azt mondom, hogy mindig erős és összeszedett vagyok. Néha olyan dolgokat csinálok, hogy utána csak fogom a fejem, de most elnézőbb vagyok magammal és csak legyintek rá egyet.

Megváltozott számomra a sorrend, máshogy látom a dolgokat, mint eddig. Bár szörnyen kétségbe vagyok esve, hogy milyen jövő elé nézek így, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Nem tudom hogy leszek képes önállósodni: egyrészt, mert ha apa nem talál évekkel később magának valakit, akkor örök lelkiismeret furdalásom lesz, hogy itt hagyom egyedül. Másrészt nem túl fényes az anyagi helyzetünk. Minket sem segítettek a szülők, így aztán több mint 10 év volt, mire összekínlódtuk a házat.Természetesen segítség nélkül hitelhez folyamodtak anyáék, aminek a fennmaradó részének a felét én öröklöm. Tudom, hogy apa soha nem terhelné ezt rám, de azért kb. 1,5 millió forint adóssággal indulni az életbe úgy, hogy még semmit fel sem vettél kicsit elkeserítő.
Nem vagyok benne biztos, hogy 5-6 éven belül nem külföldön találom-e magam. Egyre jobban el szeretnék innen menni és apa is egyet ért velem. Nem tudom mi lesz, de egyelőre nem látom túl szépnek és fényesnek a jövőmet. Talán az én csillagom leáldozott, vagy soha nem is volt fent az égen...

2018. május 3., csütörtök

Hétköznapok

Sziasztok!

Nos, lassan itt a félév vége, már csak 2 hét és annyi. Sok vizsgám lesz és igyekszem a bánatomat a
tanulásba fojtani. Szeretem a magyar szakot, bár eleinte nehéz volt. Főleg, hogy később vettek át, így az év eleji anyagot is be kellett pótolnom, senkit nem ismertem eleinte és nem tudtam kitől elkérni a jegyzeteket. Szerencsére a magyarosok egy másik faj, nem olyanok, mint az informatikusok. Az infó szakon úgy kellett összekönyörögni a tananyagot, míg magyaron a többiek írnak rám, hogy miben segíthetnek?
A múlthéten és ezen is 2 beadandót írtam meg és ezen 3 nap alatt 2 ZH-t fogok írni. De már egészen belerázódtam a sok hiányzás ellenére is. Szerencsére a tanárok megértőek és nem buktattak meg azért, mert sokat hiányoztam az elmúlt időszakban. De nekem kellett szinte mindent elintézni. A bürokrácia melegágyában élünk, így nem elég a fájdalmat elviselni, de veszekedni kell a közművekkel is, mert egyszerűen olyan tételeket számláznak ki,hogy eszméletlen. Már megkezdték a hagyatéki eljárást is, leveleztünk egy párszor más közműves szervekkel is, vettem egy telefont, mert természetesen az is használhatatlanná vált. :"D Új számom lett, mivel nem tudtam átíratni anya nevéről az enyémre a régit, mert kellene hozzá a hagyatékiról valami igazolás, de még nem zajlott le az eljárás, majd 1-2 hónap múlva. Addig meg nem maradhattam telefon nélkül, mert messze járok iskolába és kell, hogy el tudjam érni apát és Lacit.
Elromlott a mosógépünk, szerencsére nagyanyámnak volt egy zsír új pluszba, így az megoldódott. Behalt a porszívó, de apa megcigányolta,csak néha nem működik. Igaz a mondás, hogy szegény embert még az ág is húzza.

De igyekszem nem beleőrülni ebbe az egészbe. Tegnap egész jó napom volt, ahhoz képest, hogy a szerdákat nehezen viselem. Szerdai napon volt a temetés, reggel a vasútállomáshoz menve a temető mellett kell elhaladnom, úgyhogy állandóan felszakad a seb. De a magyaros lányokkal elmentünk gyrosozni és tök jól éreztem velük magam. Remélem, hogy egyszer a barátaimnak nevezhetem majd őket.Ezután írtuk a ZH-t és szerintem egészen jól sikerült. 2 anyagból írtunk és a tanár annyit kért, hogy írjunk le mindent, amit tudunk. Én írtam neki majdnem 4 oldalt és remélem, hogy ötöst kapok.

A hosszú hétvége is viszonylag jól telt, vasárnap jött Laci és hozta magával Tomit is. Nem volt nagy majális, szinte semmi nem volt, de beültünk fagyizni, aztán elmentünk Debbe a Mekibe. Anya egyik magas talpú cipőjét húztam fel, mert egyelőre nincs másik tavaszi cipőm. Erre Debrecen kellős közepén szinte teljesen leszakadt a talpa. Nagy nehezen bebicegtem a Mekibe, ott leültem és vártam, hogy a fiúk megmentsenek. Már 6 óra is elmúlt és eleve ünnepnap volt, így semmilyen ruhás bolt nem volt nyitva a környéken, hogy vehessek egy cipőt. De megérkezett a felmentősereg: a két fiú vett nekem egy pillanat ragasztót. Nos, ez tényleg pillanat volt, mert csak 2 percre fogta össze a levált talpat a cipőmmel. :"D Vicces volt a Meki közepén ragasztgatni a cipőmet. ><"
Végül Laci ideadta a cipőfűzőjét és azzal felkötöttem a levált részt. Ez be is vált, haza tudtam vele tipegni. Laci meg szolidaritásból-és mert majd kiesett a lába a fűző nélküli cipőből- sántított velem. xD De azért beleléptem egy rágóba a fűző résszel, sehol máshol nem lett olyan, csak a cipőfűzőnél. Nem is én lennék. Annyira jellemző ez rám. Eleinte meg voltam ijedve, de utána már csak nevetni tudtam a bénaságomon.

Szóval így telnek a napjaim mostanában. Igyekszem megfelelni a suliban és vezetni a háztartást. Most nagyanyám főz ránk, mert a suli mellett elég nehézkes lenne ezt is megoldani. Este azért szoktam összeütni valami kis egyszerű vacsorát. Egyébként mosok, takarítok, virágot locsolok és gondozok-anya imádta a virágokat és rengeteg maradt rám-mosogatok, teraszt mosok és a napi gyűlölt meló: vásárolok. Anya is utált minden nap a boltba járni,én folytatom eme hagyományát.
Elég változékony a hangulatom, egyszer kicsit jobban vagyok, utána meg olyan mélyre kerülök, hogy megmozdulni sincs kedvem. És vasárnap jön az anyák napja. Előre rettegek az akkori állapotomtól...

Ennyi voltam mára.
Pá!

2018. április 6., péntek

"Minden egész eltörött..."

3 hete is ilyen rossz idő volt, sőt rosszabb. Az ég akkor is siratott egy jó embert és ma is beborult érte...
Azon a héten nem sokat aludtunk, a csütörtök éjszaka pedig kezdett átmenni egy rémálomba. De még akkor is reménykedtünk. Csak mi ketten apával, anya akkor már érezte, vagy tudta, hogy itt már nincs esély. Ami a legjobban fáj, hogy senki nem mondta meg nekünk az igazat, mert akkor egyből a mentő után mentünk volna. Azt mondta a mentős, hogy menjünk be 1-1,5 óra múlva, mert addig vizsgálják. Így is tettünk. Kicsit összeszedtük magunkat, felöltöztünk, eltettük az ilyenkor kellő dolgokat és kb. egy óra múlva már a kórházban voltunk, de akkor már félig árva voltam.
Nem tudtunk tőle elbúcsúzni, de lehet, hogy nem is szerette volna, hogy az utolsó gyötrelmes perceit is végig kísérjük.
Nem igazán tudtam mit írjak erről, többször is neki kezdtem már a blogolásnak, de valahogy nem jönnek a szavak. Erre nincsenek is szavak. Egyben azonban biztos vagyok: nincs isten. Ha lenne, akkor nem hagyta volna, hogy egy jó ember ennyit szenvedjen és ilyen sorsot érdemeljen. Iszonyatosan fiatal volt és még csak most kezdődött volna az élet.
Azt hiszem egész életemben nem leszek már ép soha. A legjobban most mégis apa miatt aggódom. Rettegek attól, hogy a bánat megbetegíti és hogy utána akar menni anyának. Eddig se volt nagy a családom, de már csak 2 ember miatt kelek fel minden reggel.
Laci rengeteget segít és segített, azt hiszem ha ő nem lenne, akkor még inkább depressziós lennék. Csak az a kérdés, hogy szabad-e ilyen fiatalon ennyi terhet a vállára tennem és mindezért cserébe csak egy darabokra tört szívet és egy ketté tört életet tudok neki adni...?!
Nem tudom, semmit sem tudok.
Vannak jobb napok és vannak olyanok, mint a mai. Egyszerűen képtelen voltam elmenni az iskolába, pedig nem szabadna többet hiányoznom. Olyan borzasztó állapotban keltem ma fel, hogy megmozdulni se volt erőm és kedvem. Persze igyekszem összeszedni magam,hiszen a tanulás fontos volt anyának és a házat is rendben kell tartanom. Legalább ha egyszer arra kerül a sor, hogy férjes nő legyek, akkor már minden rutinból fog menni. :') Sajnos.
Eddig se volt könnyű, de most olyan, mintha az egész világ ellenünk fordult volna. Mióta elment csak hideget és csendet érzek, amilyen a halál is. Hiába van tavasz, számomra nem süt a nap és nem hallom a madarak hangját, nem érzem a virágok illatát. Mostantól nem lesznek ünnepek az ünnepek és az anyák napja is csak egy újabb tőrdöfés lesz a szívemnek.
Nem tudom miként fogjuk tudni átvészelni ezt az időszakot, de az biztos, hogy most minden kitartásomra szükségem lesz. Azt érzem, hogy vigyáznom kell apára és magamra is. Magamra azért, mert az életemet anyának köszönhetem és ronda dolog lenne erre az ajándékra nem vigyázni. Csak hát nem olyan egyszerű ez.
Többé már nem érzem magam fiatalnak, valami nagyon eltörött idebenn. Az elmúlt fél évben annyi mindenen mentem keresztül, mint egy 50-60 éves és ez valahogy gyökeret vert a szívembe.
Már csak abban reménykedem, hogy egyszer még viszont láthatom anyát és mindenkit, akiket 3 év alatt elvesztettem.


2018. március 8., csütörtök

Két világ közt...

Üdv.

Amikor a közeli családban valaki beteg lesz, az kihat az egész család életére.
Kezdek lassan begolyózni ettől az egésztől, ami január óta megy és egyre inkább kelepcében érzem
magam. Tudom, hogy anyának óriási szüksége van a támogatásmora és arra, hogy itt legyek vele. Ezért is olyan nehéz péntek esténként elmennem itthonról. Ugyanis csak hétvégén tudunk Lacival találkozni. Hétköznap még beszélni is alig tudunk, esténként talán 2-3 órát.
Ilyenkor vetődik fel a kérdés: mindent el kell dobnom anyáért? Mert látom rajta, hogy ő elvárná. Nekem Lacin kívül senkim nincs és nem élek közösségi életet. Elmegyek reggel a suliba, ott vagyok és rohanok haza. Vagy ha nem egyből haza rohanok, akkor Debrecent járom épp valamiért, amit meg kell vennem.
Az új csoporttársaim között vannak nagyon kedves lányok, de 2 hétnyi ismertség után nem rohanhatom le őket azzal, hogy "figyu már, annyira kivagyok, hogy lassan beleőrülök". Még Alnak se mondtam semmit, ő is éli az életét, most kint van cserediák programon külföldön. Nem vagyok az a könnyen megnyíló típus és nem is áll hozzám az iskolában senki közel.
Tegnap gondolkoztam azon, hogy óra után beszélek egy kicsit a pszichológus tanárommal, de annyira rohant haza, hogy inkább hagytam az egészet.
Ez a kérdés pedig egyre jobban foglalkoztat. Anyának van igaza és nem kéne hétvégén elmennem itthonról? De én meg nem szeretnék mindig itthon lenni, már így is érzékelem magamon néha, hogy a lelki állapotom több, mint szomorúság...
Az egyetlen embert is hanyagoljam, akit tényleg érdeklek? Nem akarom, nem tudom megtenni.
Persze ez nem ilyen egyszerű, állandóan lelkiismeret furdalásom van, de ha itthon maradnék tuti végig bőgném az éjszakát. Azok a legrosszabbak. Olyankor jönnek a gondolatok és nem tudok rendesen aludni. Vagy ha el is alszom, akkor nyugtalanul vergődöm egész éjszaka.

Múlt hét pénteken eléggé összevesztünk anyával, vagyis az összeveszés nem jó szó. Nagyon rossz kedvem volt aznap, a suliban is történt ez-az és apró Kykkys szerencsétlenségek értek, amiken máskor max. mosolygok egyet. De a pohár már nagyon tele volt és ezek voltak az utolsó cseppek. Amikor haza jöttem mérges és feszült voltam, amit anya egyből észre vett rajtam és levonta a maga következtetését: én haragszom rá, mert rossz a telefonom és nem tud újat venni és ilyen hülyeségek. Eszemben sem volt semmi ilyen. Nekem állt, hogy mi a kínom, miért nem beszélek vele soha(mondjuk ezt nem értem...) meg ilyenek. Én nem veszekedtem, csak bőgtem, mint egy hülye. Tudom, hogy ő is kivan és haragszik az egész világra, mert ő beteg és nem érdemelte meg.
Utána kibékültünk, de megint nekem állt, mert szerettem volna Lacihoz menni, de mondtam neki, hogy jó, akkor itthon maradok. Ekkor kezdett el piszkálni, hogy ha ennyire nem bírok nélküle élni, akkor miért nem költözöm oda meg ilyenek? Persze, mert ez olyan egyszerűen működik... Ekkor már annyira elegem volt, hogy fogtam magam és a hóviharban elindultam Lacihoz este.
Persze késett a busz, lekéstem a csatlakozást, de nem érdekelt, 15 perc múlva úgyis jött a következő busz. Bevallom, hogy eléggé féltem az úton, mikor már kicsit kitisztult a fejem, mert nagyon csúszott az út.
Ez a legnagyobb baj velem: sokáig gyűlnek bennem a dolgok és egyszerre robban ki minden olyan erővel, hogy akik nem ismernek olyan jól csak lesnek.
Ekkora hóviharban hideg fejjel tuti nem indultam volna el, de egyszerűen nem bírtam tovább a lelki terrort.
Anya nagyon jól ráérez,hogy mivel lehet igazán mélyen a szívembe döfni: ez pedig Laci. Azért érzékeny pont, mert rengeteget csatáztunk emiatt, a 4 év alatt sem tudta elfogadni azt, hogy van egy harmadik ember az életemben akit szeretek.
Nem tudom mi lenne, ha lennének barátaim. Biztos azok is főellenségek lennének. xD Egy ideje béke volt, azt hittem, hogy végre beletörődött abba, hogy szerelmes vagyok. Mert eleinte azzal is győzködött, hogy én amúgy nem is szeretem Lacit... Na, mindegy.
Most, hogy ennyi szerencsétlenség ért minket ismét feltámadt a régi ellentét: Laci az ellenség, aki el akar tőlük szakítani. Miért nem elég az ő társaságuk? De most őszintén: 20 évesen ők is állandóan a szüleikkel akartak lenni? Persze biztos én is hibás vagyok valamiben. Meg azt is értem, hogy most beteg és szeretne támogatást kapni. Viszont ez a probléma már 4 éve fennáll és nem fogható csak arra, hogy beteg.
Én tényleg próbálom a lehető legtöbbet megtenni, de azt hiszem, hogy ehhez kevés vagyok, soha nem lennék elég jó.

Biztos, hogy csak én vagyok ilyen önző rohadék, de egy héten 2 napot szeretnék egy kicsit magamra fordítani. Most biztos mindenki utál, aki ezt olvassa, mert igazatok is van. Én is utálom magamat, meg úgy az egész világot. xD De sajnos egy gyenge kaki vagyok és kell egy ember, aki mellett úgy érezhetem, hogy van értelme élni.
Remélem egyik olvasómnak sem kell ezt soha átélnie és nem tudja meg milyen érzés az, amikor két felé hasad a szíve.

Pá!