2016. május 26., csütörtök

PlayIT és a többi :)

Hoy!

Rég nem jelentkeztem, pedig azóta történt néhány dolog, de valahogy nagyon leeresztettem és még írni se volt kedvem egy-egy rövidebb bejegyzést ><
Kezdjük a PlayIT-val. Laci előtte 2 nappal találta ki, hogy menni szeretne. Jó, gondoltam, egye fene, de akkor cosplayezek, mert nem vagyok kocka és addig is szórakoztatom magam vmivel. :)
Így történt hát, hogy felújítottam a Dead Master cp-met, ami ugye csak egyszer volt rajtam, mert a szárnyam és a kasza is eltört. De megjavítottam őket, ugyan a szárnyakat végül nem vittem, gondolván a tömegre... Érdekes volt zöld parókában, kaszával a kezemben buszozni xD
Kb. egy órát vagy többet álltunk sorba és jött az eső, ráadásul én még szét is fagytam. De csak bejutottunk és én nagyon jól szórakoztam. Jobb volt, mint bármelyik anime con. Rengetegen jöttek oda hozzám fényképet csinálni, habár az emberek 90%-a nem tudta, hogy ki vagyok. Egy kisfiú még autogramot is kért tőlem xD Csináltunk fotót Radics Petivel, Laci tök cuki volt. Annyira izgult, mikor odamentünk Petihez. :3
Ő vett egy csomó cuccot, de én csak két karkötőt vásároltam, az egyik Winter is comingos a másik meg Fire and Blood-os. :D
A legjobb dolog mégis az volt, amikor egy lány odajött hozzám, hogy nem én vagyok a Retard Művek készítője? OMG *-* Annyira örültem neki. Még fotót is kért :D Az igazán feldobta az amúgy is jó napomat. A durva az, hogy több, mint 10 ezren voltunk! :O Hát igen... szegény Laci semmit nem tudott kipróbálni, mert akkora sor állt mindenhol. :'D
A lábunk majd leszakadt. Ennyire még soha nem fájt a lábam és ráadásul még a buszon se tudtunk leülni. Azt hittem lepetézek, mire odaértünk Laciékhoz. :'D
De nagyon pozitív csalódás volt. Az emberek valahogy teljesen mások voltak. Persze, idegesítő volt, hogy az ott lévők kb 3/4-e 12 éves vagy akörül volt, de ez már csak ilyen. Ez a mai generáció.
 Amit igazán értékeltem az az volt, hogy 2-3 olyan srác is odajött képet kérni hozzám, akiken látszott, hogy lehet egy napig gyűjtötték a bátorságukat, hogy odamenjenek bárkihez is egy képért. Rettenetesen izgultak, remegtek, hebegtek és habogtak, kapkodtak, de nagyon tetszett, hogy sikerült kicsit kilépni a csigaházukból és meg mertek szólítani embereket. :) (Y) Nagy respect nekik :D
Laci is nagyon édesen viselkedett velem, rengeteget segített, mert a Cp miatt nem tudtam fogni és igazítgatta a szarvaimat és nem is egy embernek segített lefotózkodni velem és mindezt egy zokszó nélkül tette. :) Szóval nagyon jól éreztem magam, mindenképp szeretnék a novemberire is menni, csak akkor már egy Hearthstone cp-vel, mégpedig Valeeraval. :)
Nos, nagy vonalakban ennyit a debreceni PlayIT-ről.

Néhány kép: 
Floval :)

Lacival ♥

Radics Petivel :D \m/ 

Jobbról balra: Flo, Flo barátja Bence, Vifru és én :D

Azóta kicsit rendeződött a viszonyunk Lacival, habár kisebb összecsattanások mindig vannak és lesznek, de még egyszer ennyire nem szeretnék rá kiakadni. :/

Azóta találkoztam Gothával és Floval. Beültünk gyrosozni és beszélgetni egy helyre. Tök jó volt kicsit velük is lenni. :)

A múlt hétvégét itthon töltöttem anyuék nagy örömére. Nem sok mindent csináltunk igazából, inkább csak ültünk a teraszon és néztük a madarakat. 9 féle madarat számoltunk össze, akik az udvarban lévő óriási fűzfánkon fészkelnek vagy állandó látogatók: vadgalamb, seregély, fecske, fekete rigó, veréb, barázdabillegető, tengelic, rozsdafarkú és talán csicsörke vagy zöldike(ebben még nem vagyok biztos). Vasárnap este szalonnát sütöttünk, nagyon jó volt :) Bár kicsit féltem, hogy a fűzfa alatt letojik ez a rengeteg madár xD

Most 2 éjszakát Laciéknál töltöttem, előtte 5 napig nem találkoztunk, ami kicsit elszontyolított :(
De ez a majdnem 3 nap nagyon jó volt vele :) Igaz, első nap a hülye időjárás miatt nem sok mindent tudtunk csinálni, de elvoltunk. :) Elmentünk Debrecenbe Lacinak meg Tominak gyereknapra TCS-s pólót vásárolni meg voltunk még visszacserélni egy cipőt, amiből nadrág lett xD
Nagyon hamar eltelt ez a kb 2 hét, mióta nem írtam.

Nos, igazából ennyi, majd még írok.

Pusszpá! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése