Tudom, elég nagy kihagyás volt most a blogon, de egyszerűen nem volt kedvem írni. A február nagyon rosszul telt. Mintha az elmúlt 2 év összes szomorúsága most ért volna utol. Nem engedtem magamnak rendesen időt a feldolgozásra és most a nyakamba szakadtak az érzéseim. Most már kezdett egyenesbe jönni minden. A suli is, amit még mindig szeretek és elősunnyogott a depresszió az árnyékból. Most lett volna anya szülinapja és most volt a halála 2. évfordulója is. Úgyhogy elég nehéz időszakon mentem keresztül, ráadásul közben a sulit is bezárták. Nagyon megviselt, mert végre azt éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Az előző félévet is elég szépen teljesítettem, 4,52 lett az átlagom, ami így első félévre nem is rossz. Kapok egy kis ösztöndíjat is, ami azért jól jön, főleg ebben a bizonytalan időszakban.
Sajnos azt kell mondjam, előre láttam mindent. Mikor januárban cikkezni kezdtek a kínai helyzetről, számomra egyértelmű volt, hogy ebből világjárvány lesz. Senki nem hitt nekem a környezetemben. Amikor rebesgették az iskolabezárást és már tudtam, hogy pár napon belül meg is lépik, azt se hitte el nekem senki. Persze attól, hogy mindent előre sejtettem még nem lett egyszerűbb a helyzet. Mamáékat már egy hónapja nem láttam, de jelenleg én vagyok a legveszélyesebb rájuk nézve. Eleinte nem lehetett őket semmivel meggyőzni, de lassan ráébredtek, hogy ez nem gyerekjáték. Most nagybátyám vásárol nekik, de én is felajánlottam a segítségemet. Hamarabb és ezért hülyének lettem nézve. Csak a múlt héten látták be, hogy nem kéne 70+ évesen minden nap boltba járni...
Most jöttem haza Laciéktól több, mint egy hét után. Nem akartam a buszozás miatt menni, de a hétvégéket egyszerűen nem bírom itthon eltölteni. Apa és a hülye haverja állandóan itt vannak, vedelnek és szétdíbolják a szépen kitakarított, tiszta lakást, amit nehezen viselek. Hajnalig bömböltetik az idióta zenéjüket de annyira, hogy hiába van rajtam fejes, nem érek vele semmit. Úgy kell kiosonnom enni, a WC-re meg kb. mindenhova. A saját lakásomban idegennek érzem ilyenkor magam, pedig hivatalosan is a fele az enyém. Februárban történt egy elég csúnya eset, ami az akkor éppen közepes depressziómat totálübermega mély depresszióvá varázsolta. Thx for apám....
Szóval sehol sincs igazán maradásom. Laciék szívesen látnak, de nem élhetek rajtuk élősködőként. Most minden családnak megvan a saját baja, szóval nem lehetek ilyen önző. Pedig szívem szerint haza se jöttem volna. Amikor több mint 1 hét után haza jöttem, apám megint be volt rúgva és nekem állt... Hát őszintén szólva nem tudom miért, de azt tudom, hogy legszívesebben visszafordultam volna. Másnap meg el is felejtette az egészet, mivel hétköznap nem nagyon iszik, akkor normális szokott lenni velem. Csak az a baj, hogy én meg emlékszem ám mindenre....
Szóval ja... Ez a 2 hónap kb. ennyiből állt. Most nem győzöm írni a beadandókat, kb. 17-20 db-ot kell megírjak rövid időn belül. A tanáraink nem állnak a helyzet magaslatán és túl sokat várnak túl kevés idő alatt... Az egyik minden áron vizsgáztatni akar. Kis naiv. Azt hiszi, hogy ez a nyár előtt csak úgy elmúlik... Bár legyen igaza én azt kívánom.
A szavazás pedig lezárult:
2019 év designja a V.033. lett! Köszönöm mindenkinek a szavazatokat! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése