Yo!
Holnap megkezdődik az augusztus és ezzel közelebb kerülök ahhoz, hogy visszamenjek szenvedni az egyetemre. Juhé. Mióta anya nincs, azóta egyre inkább úgy érzem, hogy nem akarok ebben a tetves országban maradni. A sulit is utálom és még nagyon sok van belőle hátra. Ráadásul most bejött életem legnagyobb megrendelése, amiért elképesztően keveset tudok csak elkérni, mert úgysem fizetnének meg, ha rendes áron adnám. De ha már itthon is kezdenek felfedezni, akkor mi lenne külföldön, ahol nem sajnálják a pénzt annyira a művészektől? Meg nem csak a pénz... Mivel nem vagyok senkinek a senkije, így nem is nagyon tudok kiállítani, míg az egyik gazdag rokonom 11 éves kislányának tárlata nyílt a debreceni Modemben. Nem sántít ez egy kicsit? Jelezném, hogy a kiscsaj nem egy született rajzgéniusz, csak gazdag az apja...
A másik ok, amiért szívesen elmennék és vissza se jönnék, az a pletyka. Mostanában eléggé kiakasztott ez a dolog, mert folyton azt hallom vissza, hogy mi eladjuk a házat, vagy az egyik verzió szerint Lacihoz költöztem és itt hagytam szegény apát(mennyire utálhatnak már, ha ilyennek állítanak be xD). De hallottam olyat is, hogy Laci költözött ide. Ezek így kicsapták a biztosítékot, de az emberek szemétség terén mindig tudnak újat mutatni: a legfrissebb pletyka már arról szól, hogy árverezik a házunkat... Milyen rohadék, unatkozó tetvek élnek ebben a faluban....
Bár igyekszem elhessegetni ezeket a dolgokat a gondolataimból, de nem mindig sikerül.
Múlt hét pénteken befejeztük a pszihomókussal a foglalkozásokat. Végül 3 vagy 4 alkalmon voltam, de mind ketten úgy érezzük, hogy olyan nagy lelki fennakadás nincs bennem. Tudom, fura ezt hallani, de nagyon igyekszem magam lelkileg úgy-ahogy rendben tartani. Ehhez borzasztóan sok lelki erő kell, de igyekszem élni az életemet és talán élvezni is, amennyire lehet.
Lacival sokat találkozunk, most 2 mesét is megnéztünk a moziban: a Hihetetlen család 2-t és a Hotel Transylvania 3-at.
Apa gyakran eljár hétvégente és sokszor hajnalban jön haza. Így hát ilyenkor riadóztatom Lacit, mert amúgy elég rossz ebben a nagy házban egész éjszaka tök egyedül lenni. Nappal is állandóan egyedül vagyok, azzal még nincs is különösebben gond. Na, de éjszaka...
Sajnos apa nem könnyíti meg a dolgom. Mindig is olyan volt, mint egy gyerek. Állandóan anyára támaszkodott és most ez az egész rám hárult. Olyan, mintha lenne egy 48 éves gyerekem. Semmire nem képes önállóan, ha én nem intézem el a dolgokat, akkor azok nem igazán lesznek megcsinálva. Ha néhány napot Lacinál töltök, akkor számítanom kell arra, hogy a buszról leszállva egyből a boltot rohamozzam meg, mert tudom, hogy inkább nem eszik, csak ne kelljen elmenni kenyérét...
Úgyhogy az élet nehéz és főleg úgy, ha hirtelen kell felnőnöd, egyszerre minden a nyakadba szakad, de azért még gyászolj is mellé, mert egy kis egyszerű, boldog élet túl könnyű lett volna azzal a kemény 3 emberrel, akiket szeretek.
Mostanában magamra főzök, mert nagyanyám kajáját ennyi idő után sem képes befogadni a
szervezetem. Mindig azon van, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle. De nagyanyám nem az az ember, akivel lehet beszélni. Személyes sértésnek venné, hogy nem eszem a remek főztjéből, így hát az én részemet általában a kutya eszi meg. Nincs kedvem veszekedni, bár nagyon tudnék vele, mert iszonyatosan idegesítő egy valaki. Minden mozdulatomat figyeli és állandóan méreget. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy 50 évvel fiatalabb vagyok és jó 25 kg-val könnyebb. Szerencse, hogy ennek a boszorkánynak nem lett lánya, mert szerencsétlen csaj egy testkép zavaros,idegroncs ribi lenne.
Mondjuk az utálta törést is okoz bennem: szeretném szeretni, de nem tudom. Mindig próbálok adni neki egy esélyt, de aztán vagy ledagadtozik vagy olyat mond anyáról/mamáról amitől szegények megfordulnak a kis urnájukban. Úgy állítja be, mintha olyan nagyszerű nagymama lett volna, de ez rohadtul nem így van. Úgyhogy agyfaszt kaptam, megelégeltem és főzök magamra,hogy ne mérgezzen a főztjével és hogy ne kelljen látnom minden hétvégén.
Úgyhogy kb. ennyi történt az elmúlt hetekben.
Majd jelentkezem. Pá!
A másik ok, amiért szívesen elmennék és vissza se jönnék, az a pletyka. Mostanában eléggé kiakasztott ez a dolog, mert folyton azt hallom vissza, hogy mi eladjuk a házat, vagy az egyik verzió szerint Lacihoz költöztem és itt hagytam szegény apát(mennyire utálhatnak már, ha ilyennek állítanak be xD). De hallottam olyat is, hogy Laci költözött ide. Ezek így kicsapták a biztosítékot, de az emberek szemétség terén mindig tudnak újat mutatni: a legfrissebb pletyka már arról szól, hogy árverezik a házunkat... Milyen rohadék, unatkozó tetvek élnek ebben a faluban....
Bár igyekszem elhessegetni ezeket a dolgokat a gondolataimból, de nem mindig sikerül.
Múlt hét pénteken befejeztük a pszihomókussal a foglalkozásokat. Végül 3 vagy 4 alkalmon voltam, de mind ketten úgy érezzük, hogy olyan nagy lelki fennakadás nincs bennem. Tudom, fura ezt hallani, de nagyon igyekszem magam lelkileg úgy-ahogy rendben tartani. Ehhez borzasztóan sok lelki erő kell, de igyekszem élni az életemet és talán élvezni is, amennyire lehet.
Lacival sokat találkozunk, most 2 mesét is megnéztünk a moziban: a Hihetetlen család 2-t és a Hotel Transylvania 3-at.
Apa gyakran eljár hétvégente és sokszor hajnalban jön haza. Így hát ilyenkor riadóztatom Lacit, mert amúgy elég rossz ebben a nagy házban egész éjszaka tök egyedül lenni. Nappal is állandóan egyedül vagyok, azzal még nincs is különösebben gond. Na, de éjszaka...
Sajnos apa nem könnyíti meg a dolgom. Mindig is olyan volt, mint egy gyerek. Állandóan anyára támaszkodott és most ez az egész rám hárult. Olyan, mintha lenne egy 48 éves gyerekem. Semmire nem képes önállóan, ha én nem intézem el a dolgokat, akkor azok nem igazán lesznek megcsinálva. Ha néhány napot Lacinál töltök, akkor számítanom kell arra, hogy a buszról leszállva egyből a boltot rohamozzam meg, mert tudom, hogy inkább nem eszik, csak ne kelljen elmenni kenyérét...
Úgyhogy az élet nehéz és főleg úgy, ha hirtelen kell felnőnöd, egyszerre minden a nyakadba szakad, de azért még gyászolj is mellé, mert egy kis egyszerű, boldog élet túl könnyű lett volna azzal a kemény 3 emberrel, akiket szeretek.
Mostanában magamra főzök, mert nagyanyám kajáját ennyi idő után sem képes befogadni a
Mondjuk az utálta törést is okoz bennem: szeretném szeretni, de nem tudom. Mindig próbálok adni neki egy esélyt, de aztán vagy ledagadtozik vagy olyat mond anyáról/mamáról amitől szegények megfordulnak a kis urnájukban. Úgy állítja be, mintha olyan nagyszerű nagymama lett volna, de ez rohadtul nem így van. Úgyhogy agyfaszt kaptam, megelégeltem és főzök magamra,hogy ne mérgezzen a főztjével és hogy ne kelljen látnom minden hétvégén.
Úgyhogy kb. ennyi történt az elmúlt hetekben.
Majd jelentkezem. Pá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése