2018. augusztus 7., kedd

Névnap

Yo!

Egy kis helyzetjelentéssel jövök mára. Nemrég volt a névnapom és eléggé megviselt a dolog. Belegondolni abba, hogy soha többé nem kelt fel anya reggel, hogy felköszöntsön, nem lep meg valami kis aprósággal és úgy egyáltalán soha nem fog megölelni vagy megpuszilni egyszerűen őrjítő érzés. Próbáltam elfojtani magamban ezeket az érzéseket és negatív gondolatokat, de sajnos csak eltörött a mécses, amikor Lacival voltam. Egyébként is már napokkal előtte borzasztóan rosszul éreztem magam és az se segített, hogy apát nem különösebben hatotta meg a dolog. A névnapom előtti nap konkrétan el is ment egy haverjának a szülinapjára, szóval én meg leléptem Lacihoz. Nem fogok egyedül gubbasztani itthon egész éjszaka. Ne értsétek félre, soha nem csináltunk nagy ügyet a névnapból, csak aznap kicsit éreztettük a másikkal, hogy ez egy picit másabb, mint a többi nap. Nem vártam semmi eget rengető dolgot, mert nem is tudtam megmondani, hogy mit szeretnék. Egy tábla csoki pont elég figyelmesség lett volna,de mivel nem éreztem azt, hogy én azt a tábla csokit és azt a kevés figyelmességet is meg fogom kapni, így ezért inkább elmentem oda, ahol még fontos vagyok: Lacihoz.



Szombat este érkeztem, de már akkor felköszöntöttek Tomival, mert Laci nem bírta volna kivárni a másnap reggelt. xD A hobbit könyvet kaptam tőlük egy gyönyörű kötésben-olyanban, mint a karácsonyi Gyűrűk ura sorozatom-és egy kis csokit. Engem könyvvel és csokival teljesen le lehet venni a lábamról, szóval gondolhatjátok...  Aznap este eltört a mécses, de miután kisírtam magam kicsit jobban voltam és a névnapomat sem láttam már olyan borzasztónak.
Míg ott voltam, addig a könyv felét ki is olvastam. xD Mivel sok időt töltünk együtt, így olykor Laci játszik egyet, én meg olvasok. Együtt vagyunk, de egy kicsit elmerülünk a saját világunkba is. Másnap Laci szülei is felköszöntöttek, kaptam tőlük egy parfümöt és egy szemhéjceruzát. A mamája sem feledkezett el rólam, tőle csokit kaptam. :)
Úgyhogy alapjáraton jól telt a névnapom, de azért eléggé keserédes volt. Azt hiszem sokáig így leszek mindennel, de ez érthető...
Végül apu is felköszöntött telefonon és megbeszéltük, hogy megrendelem a görkorit, amit már kinéztem, mert ami most van az 4 számmal nagyobb a lábamra és egyszerűen nehéz.

Szóval szombattól egészen máig maradtam Lacinál. Jól elvoltunk a meleg ellenére is: éjszaka sétáltunk, kijátszottuk a Lego Hobbitot (mihez kezdek most az életemmel? T_T), elkezdtük a Lego Hihetetlen családot (igen, egyelőre csak ilyenekkel vagyok hajlandó játszani, de már ez is haladás xD), beszélgettünk, hülyültünk. Laci figyelmessége és szeretete valahogy mindig képes elállítani a vérző sebeket a szívemen.

Amúgy a család többi tagját sem különösebben izgattam, keresztanyám lejött ugyan, de hát nem talált itthon. Elmesélte, hogy neki milyen rossz, meg a szokásos maszlagok és kb. ennyi volt. Elmondása szerint beugrott hozzám, hogy adjon egy puszit. Micsoda dolgokról maradtam le, hogy nem voltam itthon. xD Nagyanyám Messengeren írt, bár gondolom ők csak felköszöntenek tán' rendesen is ha egyszer találkozunk.Bár mondjuk mérget nem vennék rá, de különösebben nem is izgat.
Kb. erre számítottam, szóval ezért mentem inkább Lacihoz. Az ő családja lassan jobban figyel rám, mint a saját rokonaim. :'D

Most pedig a dicsekedés következik. Megmutatom az ajándékaimat:
A szépséges könyvem és a piperék.


Mire hazaértem megérkezett a saját ajándékom is: magamtól magamnak. xD Ha már anya nem lephet meg semmivel úgy döntöttem, hogy az árvasági pénzből veszek magamnak valamit, mintha tőle kaptam volna. Így esett a választásom erre az Edward Elric figurára. Természetesen csak kínai után gyártmány, de szerintem akkor is nagyon menőn néz ki és tök szépen ki van dolgozva. 10 dolcsit simán megért, imádom. *-*



Úgyhogy ez lett volna az első névnapom anya nélkül. Rosszul viseltem, de azért Lacinak köszönhetően sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Holnap lesz Laci névnapja is, már nagyon várom, hogy mit fog szólni az ajándékaihoz. :3 ♥

Ennyi lettem volna mára.
Pá! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése