Egy kis ez-az

Sziasztok!

Már egy ideje nem volt bejegyzés, mert nagyon sokat rajzolok mostanában, így az időm nagy részét ez veszi el. Tudom, 20-án szóbelizek és még csak most kezdtem el rá készülni, de ezen semmi meglepő nincs. Mindig az utolsó pillanatra hagyok mindent. xD
Azt hiszem rajzilag egyre jobban haladok. Most volt egy számomra komolyabb megrendelésem, amiből akár  még több is lehet, de egyelőre erről csak ennyit merek elárulni. Eddig ha valaminek örültem, akkor tuti nem lett belőle semmi, szóval most inkább csak csendben reménykedem. xD

A Retard Művek is elég durván halad, már majdnem 2300 lájkolóm van. Persze megkaptam már, hogy "lájkvadász" vagyok, de őszintén... aki feltesz vmit erre az oldalra, az lájkvadász, hisz ez a közösség nagyrészt erről szól. :'D De jó magyar szokás szerint bele kell abba rúgni, aki egy kicsit sikeresebb a többinél, vagy próbálkozik. :'D De már kezdem megszokni, hogy mindenki rosszat akar és tele vannak a rajzos csoportok megmondó emberekkel... ._.
Egyébként van egy új blogom is(Retard Művek blog), ahol komolyabban foglalkozom a rajzaimmal, mert ugye ez a blog átment teljesen személyesbe, amit nem bánok. Persze attól még itt is lesznek rajzok feltéve, mert az is én vagyok. ^^

Szóval a rengeteg rajzolás volt az egyik oka, hogy mostanában nem jelentkeztem. A másik az, hogy nem igazán vagyok jól lelkileg és nem volt kedvem írni. Ez most valamiért annyira mély, hogy írni se akartam róla. Szóval inkább a munkába menekültem és rajzoltam, amennyit csak tudtam.
Azért a szóbeli súlyát is érzem a vállamon és a töritől nagyon félek. Folyton visszatérő rémálmom az, hogy ott vagyok és nem vittem atlaszt és olyan tételt húzok, amiről még életemben nem hallottam. (egyébként atlaszt nem is kell vinni xD)

Anyuékkal is úgy összevesztünk, hogy szerintem ilyen durva veszekedésünk még soha nem volt. Azóta ugyan beszélünk, de na...
Persze, én is mondtam durva dolgokat és van, amit megbántam, de bocsánatot se tudtam kérni. És

felőlük is érzem ezt a "mégnemokéminden" dolgot...
Ez egy nagyon hülye helyzet. Duplán rosszul érzem magam és tényleg nem tudok rá megoldást. :/
Nem tudom most mi lett velem, de úgy érzem akármit teszek, végül falba ütközöm.
Próbálok változtatni magamon és igyekszem olyan dolgokat is megtenni, amiket eddig nem csináltam, de az eredmény valahogy még sem az, mint amire számítok. És nem tudom, hogy hol vagy mikor rontottam el és hogy mit... Szóval elég tanácstalan vagyok.

És mostanában mama is egyre jobban hiányzik. Volt egy kis idő, mikor úgy éreztem enyhül a fájdalom és a hiánya, de most megint olyan dolgok előtt állok, amikor jól esne a feltétel nélküli szeretete és az a fajta törődés, amit csak egy igazi nagymama adhat meg. Mert hiába él még a másik, azt inkább mondanám seprűnyargalónak, mint nagymamának... Felőle aztán fel is fordulhatnék, csak a frizurája legyen rendbe...

Azt hiszem ennyi elég is lesz mára, talán többet is írtam le, mint amennyit akartam.

Pá!