2011. december 16., péntek

Sok dolog...


Üdv! Jó rég volt már, hogy firkantottam a blogba. Sok minden történt velem ezalatt az idő alatt . Volt jó és rossz kedvem, voltam iszonyat fáradt vagy nagyon vidám. Nehéz hetet tudhatok magam mögött. Minden nap legalább 2-3 tantárgyból írtunk. Volt olyan nap, hogy este 11-ig tanultam és még reggel is korán keltem, mert nem tudtam befejezni a tanulást. De mindennek vége, és már csak a matek és a biosz jegyem kétes. Remélem meg lesz a kitűnőm ^^ Vagy is meg kell lennie!!! :D
Egyébként megnyugodtam, hisz mindenkinek megvettem az ajándékot, így már nem izgulok semmi
miatt. :))
Megint magányos vagyok, örülök, ha Facebookon rám ír valaki. Persze tudom, hogy nem ott kell élni az életemet, mert nem is teszem azt, de rosszul esik, hogy nem jutok szinte soha senkinek eszébe.
Néha megdöbbent, hogy 14 éves, velem egykorú lányok úgy viselkednek, mintha legalább 17 évesek lennének. Egyik pasi a másik után, másból sem áll az életük és ami a legborzasztóbb, hogy simán bosszúból barátságokat tesznek tönkre. Ez a dolog nagyon rosszul esett, hiszen tudom, hogy T.-nak csak a haverja van, mert az anyukája ebben az évben halt meg az apukája pedig még régebben. Így rohadt csúnya dolog (még ha csak szívatásból is) de közéjük állni... :/
Arról már nem is beszélve, hogy ha én beszélek azzal a Bizonyos sráccal, akkor egyből bele kell szólniuk mindenbe. Ez nagyon felhúz. Áldom az eget, hogy legalább a családom hagy kibontakozni. Bár idejét sem tudom annak, hogy mikor rajzoltam olyan jólesően... :|

Na de az életnek nem csak negatív oldala van! Anyával rákattantunk (aki ismer az ne kövezzen meg!!!!!) egy török sorozatra, aminek Sheherezádé a címe. A nyávogós részek nem bejövősek, viszont maga az alap sztori és Sheherezásé pasija miatt nézem. Nem helyes a fickó, viszont van benne valami, ami megfog. :3

Am megkaptam az új MONDO-t és hatalmas csalódás ért. Dragon Ball poszter van benne! T_T Mikor megláttam azt hittem, hogy ott helyben szívingfartust kapok!!!! Utálom a Dragon Ballt. Nem szeretem az efféle grafikájú animéket. Annyira lesokkolt ez, hogy azóta rá se néztem az újságra. Persze úgy is el fogom olvasni szokás szerint szinte az összes cikket, de most még a sokkhatás alatt vagyok xD

Egyébként most az Umineko no Naku Koro ni-t (Ahol a sirályok sírnak) nézem. Nagyon tetszik *-*
Hmmp... Mit írjak még? Nemtom :”D Mostanában nem valami túlzottan érdekesek vagy szórakoztatóak a bejegyzéseim. De hát ilyen a tini kor. Megfulladsz a saját önsajnálatodban x) Majd elmúlik egyszer...
Na bye! :)
Most ez a legújabb kedvencem :3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése