2012. december 21., péntek

Vége! :D

No, nem a világnak, annak nem lesz, hanem a sulinak! Végre itthon vagyok. Az utolsó 2012-es tanítási nap ezennel lezárult. Törin South Parkot néztünk, a Karácsony szelleme címet viselő epizódot. Egy kis társadalom kritika így kezdésnek :"D
Aztán angolon gyilkososat játszottunk. Az angol órában csak egy valami, pontosabban valaki jó :$ xD Nyuuu~ Olyan cukiii *--* Mindig előre enged kifelé menet a teremből, de Petrát meg nem. Hihi x)
Irodalom órán meg odaadtuk Márta néninek az ajándékát, ami annyi volt, hogy az osztályból szinte mindenki beadott egy kis kori fotót és azt felragasztottuk egy parafa táblára. Márta néninek nagyon tetszett és azt mondta, hogy még a végén elérzékenyül. ^^
Aztán úgy beszéltük meg, hogy irodalom óra helyett megtartjuk az osztálykarácsonyt, így haza tudunk jönni hamar. Jó hangulatba telt, sok finom sütit sütöttek a többiek. Nekem nem volt kedvem tegnap este neki állni, ami egy kicsit kitolás a többiekkel szemben, mert ők is sokat dolgoztak rajta én meg semmit, de majd jövőre :"D
Jól laktam, az egyszer tuti. Márti néni meghallgattatott velünk egy karácsonyi zenét, közben felolvasott. Mindenkinek adott egy nyomtatványt. :) Olyan cuki volt ^^ Ha bár nem volt nagy felhajtás, mégis ezerszer jobban éreztem magam, mint a régi sulimban bármelyik mikulásbulin. xP
Aztán a kajálás után jött az ajándékozás. Gargya Fannit húztam és egy Death Note-os L kulcstartót hímeztem neki. 1 egész napig szenvedtem vele. Készítettem neki egy könyvjelzőt és arra rárajzoltam őt is. Egy nagy cipős doboznyi édességgel vegyítve ezeket kapta tőlem. Ott ültem ma mellette, mert Flo megint lebetegedett és egész nap azzal cseszegtetett, hogy mondjam el neki kit húztam. Persze nem lőttem le a poént előre. Amikor odafordultam hozzá és odanyújtottam neki a gigászi csomagot olyan döbbenet ült ki az arcára... Nagyon tetszettek neki az ajándékok és ezután csak nevetett és vigyorgott. Meg is ölelgetett. Annyira boldog vagyok, hogy örömet tudtam neki szerezni, féltem, hogy nem tetszik majd neki.
Engem Bea húzott. Odalökte elém a csomagot, ami egy hógömböt egy Raffaellot és egy karkötőt tartalmazott. Nagyon rosszul esett.
Látszott, hogy csak vett valamit, hogy ne legyen üres a csomag. Mivel rajzos osztály vagyunk, így mindenkinek saját kezűleg kellett ajándékot készíteni, de ő még annyiba sem nézett, hogy legalább a karkötőt maga csinálja.
Az vigasztal, hogy legalább Fanni örül ^^ ♥

Ezután 1 óra szenvedés következett. A tornateremben karácsonyi műsor volt és a táncosok a hattyúk tavából táncoltak egy részletet, de csak fehér fejeket láttam. -.- Aztán meg jött egy pap és legalább 30 percig rizsázott arról, hogy milyen szörnyűségek történnek karácsonykor, meg hogy ilyenkor több az öngyilkosság, mert az embereknek szeretet hiányuk van. Beszélt a halálról, az elvált szülőkről. Gratulálok. Jó kis hangulatot teremtett. Sokan sírtak, mert sikerült a szavaival a sebeket felszakítani. Úgy éreztem magam, mint egy ócska drámában. ˇ__ˇ"
Ezután jöttek ilyen vének, akik betlehemeztek. Nagy, fehér süvegszerűség volt a fejükön. Mire odasúgom Ágotának:
-Ezeknek tampon van a fejükön! :O xD
Majdnem hangosan el kezdtünk röhögni XDDDDDD
Mikor vége lett az "ünnepségnek" és az igazgató ezt ki is jelentette, mindenki hangosan tapsolni, fütyülni és énekelni kezdett, a tornaterem pedig pillanatok alatt kiürült xDDD

Annyiból szerencse, hogy Flo nem jött, mert a pap papolásán biztos bőgött volna. Az meg nem hiányzott nekem. :"D
Viszont Renit húzta, akin látszott, hogy rosszul esett neki, hogy nem kapott ajándékot. :/ Meg aztán én is elcipeltem Flonak az én ajándékom. :S
Na mind1. Ez már így alakult.

További szép napot! ^^

9 megjegyzés:

  1. :) Legnagyobb része a bejegyzésednek jó, annak örülök :3 Külön emg lsuta vagyok reagálni rájuk xD
    Az ajidról - legalább a karkötő szép? xD
    A müsor - talán vkinek leesett,h sz*r volt és jövőre jobb lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^ Hehe. Nem baj az, tudom, hogy olvasod a blogot és nekem már ez is elég. (bár héba-hóba dobhatsz pár kommentet ;p )
      Szép. De semmi szeretet nincs benne :||
      Talán! De lehet, hogy mindig ilyen. Elvégre még ez volt az első karis műsorom a Megyóban. O.o Ha jövőre is ilyen lesz, esküszöm kiszökök az ablakon :"D

      Törlés
    2. :) Hé! Néha azért szoktam! :D
      :/ Legalább szép. :)
      Nem ismertek nagyobbakat? Ők elmondhatnák,h mindig ilyen-e :)

      Törlés
    3. Tudom :) :P
      Ja. Ez már valami!
      Ismerek, de nem arról szoktunk társalogni, hogy milyen a karácsonyi műsor. Elvégre (szerencsére) egy évben egyszer kell túlélni xd

      Törlés
    4. :)
      Ja :D Sokkal rosszabb lenne,ha még rosszul is nézne ki :S
      Nálunk jó volt,most először volt sulis karácsony, csak osztályban szokott lenni, utolsó nap ninsc tanítás,hanem 5 ofő óra, most abból 1-2 volt sulis. Fényképeket nézegettünk, aztán megnéztük kivetítőn a Shrek karis részt meg a tanárok egy ici-pici müsort adtak elő (belöltöztek és énekeltek), közben meg teát,forrócsokit ittunk :)

      Törlés
  2. Jaja :S
    Dejó már nektek. Irigyellek (D). Bezzeg mi T_T Ez igazságtalanság! Q.Q

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most kaptunk két új igazgatót, szerintem az ő ötletük volt az iskolai kari :) És kicsi suli,ezért nálunk alapjáraton családias kissé a hangulat :) Meg amúgy őrült mindenki, szal szinte ez a mondás nálunk: "...-ban ez se furcsa" És tényleg szinte semmi se furcsa nálunk :D Ráadásul a mi osztályunk meg a többinél is őrültebb xD Épp ezt imádom benne <3

      Törlés
    2. Ja, értem. Akkor jófejek az új dirik :D
      Höhö. Ez ismerős. De ez a jó. ha mindenki szeret mindenkit még pedig úgy, ahogy van és pont azért, amilyen. Bár mi olyan 5-600-an vagyunk, de nálunk is családias a hangulat. Ilyen egy jó suli. De ezek szerint jól is érzed ott magad és ennek örülök :)

      Törlés
    3. Aha,nagyon :D Mindkettöt nagyon bírom :D
      Aham :) Legalábbis az osztályban így van :) sajnos az a-soknál közel sem :S de a többi osztály is ilyen,csak az a-sok lógnak ki teljesen a suliból..bár ott is vannak olyanok,akiket bírok nagyon :)
      Aha,nagyon :) Én meg neked örülök :DD

      Törlés