Hali!
Kedd reggel 6-kor keltem, de alig bírtam magamat kivonszolni az ágyból, szóval inkább visszafeküdtem és hagytam azt az egy órát a francba. Utána 1-re mentem Lacihoz, immár kipihenten. Jó volt látni, szokásosan jól elvoltunk. Hamar eltelt a nap, már be is esteledett. Ekkor kezdődött a szorongás a szerda miatt. Egész éjszaka görcsben volt a gyomrom és rosszul voltam. Plusz azért még a fejem is hasogatott a front miatt, úgyhogy alig tudtam elaludni. Mindketten eléggé készen vagyunk lelkileg és próbáljuk nyugtatgatni a másikat, miközben mindkettőnket szétvet az ideg. De legalább nem egymáson töltjük ki. Inkább támasza vagyunk a másiknak. Két idegroncs egy pár. xD
Reggel nagyon depisen keltem, de Laci kicsit felvidított. Míg én öltözködtem, addig elkészítette nekem az uzsimat, amit a suliba vittem. Olyan aranyos volt, tökre jól esett. Aztán bejött velem Debbe, mert dolga volt, de azért elkísért a vonathoz és búcsúzás után még utána nyúlt a kezemnek és kaptam tőle egy kézcsókot. Mint valami shoujo-ban. >//o//<
Aztán az IC-n ülve elkapott a szívdobogás és a gyomorgörcs, mert már csak 1 óra választott el az akasztófától. Mire beértem a hátsó helyeket elfoglalták, így a leges legelső padba kellett ülnöm a tanár mellé. :'D
De lássatok csodát: egész normális volt velem. Néha felszólított, de tudtam a helyes választ és végre megértette amit mondok és nem kellett a táblához kimennem. Mondjuk az is igaz, hogy ott ültem tőle 2 méterre. xD Lehet, hogy legközelebb is odaülök és hátha békén hagy már erre a 2-3 hétre.
Még volt egy 0 kredites órám és végre jöhettünk haza. A buszon rám jött egy kisebb pánik roham, de olyan gyorsan lekezeltem magamban, hogy egy perc alatt elmúlt és Al észre se vette.
Megint leszálltam Debrecenben és elcsoszogtam a buszvégig. Mikor letett a busz, akkor vettem észre, hogy Imi is rajta volt. Kb 1 éve nem láttuk egymást, hiába lakunk egy helyen. Fél órát beszélgettünk a sarkon. Jó volt hallani felőle és a többiek felől is. Nem nagyon tartom a kapcsolatot a volt osztállyal. És az a legfurább, hogy miközben a bejegyzést pötyögtem Éci is rám írt. Vele se beszéltem egy éve. 3 nap alatt 3 volt osztálytársammal is beszéltem. Fura az élet.
De ahogy kivettem nekik sem éppen egyszerű. Senkinek sem az a mai világban. Aki tényleg tanul és nem issza szét az agyát, az nagyon megküzd az egyetemmel, aki dolgozik, az meg a belét is kihajtja. Továbbra is megértem magam, hogy már gyerekként sem akartam soha felnőni. Már 7 évesen iszonyat bölcs voltam. :"D
Az Imivel folytatott beszélgetés után jöttem rá, hogy milyen szerencsés vagyok. Amivel eddig is tisztában voltam, de valahogy most még jobban tudom értékelni Lacit és a kapcsolatunkat. Mindig elmondom, de ezt örök igazságnak veszem, hogy ami elromlott azt először meg kell próbálni megjavítani. És ez mindenféle kapcsolatra igaz. Écire is haragudtam a bankett után, de annak már egy éve és olyan gyerekes dolog ezen zsörtölődni. Próbálok felnőttként hozzáállni a dolgokhoz és elengedni azt, ami zavar. Most így próbálok élni és meglátjuk, hogy így milyen irányba megy az életem.
Holnap megyünk hospitálni matek órára és mit ad az ég? Utána visszamegyek a suliba és lesz 1,5 óra matek gyakorlatom. Olyan imádni való ez a szak. xD
Most viszont pozitívabban állok hozzá. Ha nem bukom meg oprendszerekből, akkor nyáron neki fekszem a programozásnak és megtanulom valamennyire. Viszont ha az élet úgy akarja, akkor átmegyek magyarra. Ezek a terveim és igazából már nem félek. Hiszek a sorsban és ha nagyon nem akarja, hogy ez legyen az utam, akkor úgyis egy másik irányba rugdos.
Ennyi történt hétfő óta.
Hamarosan jelentkezem.
Pá! :)
Kedd reggel 6-kor keltem, de alig bírtam magamat kivonszolni az ágyból, szóval inkább visszafeküdtem és hagytam azt az egy órát a francba. Utána 1-re mentem Lacihoz, immár kipihenten. Jó volt látni, szokásosan jól elvoltunk. Hamar eltelt a nap, már be is esteledett. Ekkor kezdődött a szorongás a szerda miatt. Egész éjszaka görcsben volt a gyomrom és rosszul voltam. Plusz azért még a fejem is hasogatott a front miatt, úgyhogy alig tudtam elaludni. Mindketten eléggé készen vagyunk lelkileg és próbáljuk nyugtatgatni a másikat, miközben mindkettőnket szétvet az ideg. De legalább nem egymáson töltjük ki. Inkább támasza vagyunk a másiknak. Két idegroncs egy pár. xDReggel nagyon depisen keltem, de Laci kicsit felvidított. Míg én öltözködtem, addig elkészítette nekem az uzsimat, amit a suliba vittem. Olyan aranyos volt, tökre jól esett. Aztán bejött velem Debbe, mert dolga volt, de azért elkísért a vonathoz és búcsúzás után még utána nyúlt a kezemnek és kaptam tőle egy kézcsókot. Mint valami shoujo-ban. >//o//<
Aztán az IC-n ülve elkapott a szívdobogás és a gyomorgörcs, mert már csak 1 óra választott el az akasztófától. Mire beértem a hátsó helyeket elfoglalták, így a leges legelső padba kellett ülnöm a tanár mellé. :'D
De lássatok csodát: egész normális volt velem. Néha felszólított, de tudtam a helyes választ és végre megértette amit mondok és nem kellett a táblához kimennem. Mondjuk az is igaz, hogy ott ültem tőle 2 méterre. xD Lehet, hogy legközelebb is odaülök és hátha békén hagy már erre a 2-3 hétre.
Még volt egy 0 kredites órám és végre jöhettünk haza. A buszon rám jött egy kisebb pánik roham, de olyan gyorsan lekezeltem magamban, hogy egy perc alatt elmúlt és Al észre se vette.
Megint leszálltam Debrecenben és elcsoszogtam a buszvégig. Mikor letett a busz, akkor vettem észre, hogy Imi is rajta volt. Kb 1 éve nem láttuk egymást, hiába lakunk egy helyen. Fél órát beszélgettünk a sarkon. Jó volt hallani felőle és a többiek felől is. Nem nagyon tartom a kapcsolatot a volt osztállyal. És az a legfurább, hogy miközben a bejegyzést pötyögtem Éci is rám írt. Vele se beszéltem egy éve. 3 nap alatt 3 volt osztálytársammal is beszéltem. Fura az élet.
De ahogy kivettem nekik sem éppen egyszerű. Senkinek sem az a mai világban. Aki tényleg tanul és nem issza szét az agyát, az nagyon megküzd az egyetemmel, aki dolgozik, az meg a belét is kihajtja. Továbbra is megértem magam, hogy már gyerekként sem akartam soha felnőni. Már 7 évesen iszonyat bölcs voltam. :"D
Az Imivel folytatott beszélgetés után jöttem rá, hogy milyen szerencsés vagyok. Amivel eddig is tisztában voltam, de valahogy most még jobban tudom értékelni Lacit és a kapcsolatunkat. Mindig elmondom, de ezt örök igazságnak veszem, hogy ami elromlott azt először meg kell próbálni megjavítani. És ez mindenféle kapcsolatra igaz. Écire is haragudtam a bankett után, de annak már egy éve és olyan gyerekes dolog ezen zsörtölődni. Próbálok felnőttként hozzáállni a dolgokhoz és elengedni azt, ami zavar. Most így próbálok élni és meglátjuk, hogy így milyen irányba megy az életem.
Holnap megyünk hospitálni matek órára és mit ad az ég? Utána visszamegyek a suliba és lesz 1,5 óra matek gyakorlatom. Olyan imádni való ez a szak. xD
Most viszont pozitívabban állok hozzá. Ha nem bukom meg oprendszerekből, akkor nyáron neki fekszem a programozásnak és megtanulom valamennyire. Viszont ha az élet úgy akarja, akkor átmegyek magyarra. Ezek a terveim és igazából már nem félek. Hiszek a sorsban és ha nagyon nem akarja, hogy ez legyen az utam, akkor úgyis egy másik irányba rugdos.
Ennyi történt hétfő óta.
Hamarosan jelentkezem.
Pá! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése