Újra együtt :D

Gyáh, végre eljött a mai nap is!
A tegnapot már könnyebben viseltem. Este felhívtam és már akkor itt jártak a közelben. Aztán nem

soká már beszéltünk facebookon is és persze hamar elment aludni, de én annyira be voltam sózva a másnapi találkozás miatt, hogy alig tudtam elaludni és ráadásul megint annyira melegem volt, hogy egy csomószor felkeltem. Álmosan, kótyagosan de boldogan másztam ki az ágyból reggel és mire észbe kaptam már a zsúfolt buszon utaztam. A buszvégnél már a torkomban dobogott a szívem és amikor megláttam köszönés nélkül a nyakába ugrottam. Omg. Olyan volt, mintha évek óta nem láttam volna... T_T

A drága egy fekete zacskót nyomott a kezembe. "Szuvenír"-mondta.
A busz már indult is vissza hozzánk, így ott bontottam ki. Egy Sevenfoldos pólót és egy tábla csokit kaptam tőle *-* Jujj, annyira örülök neki. :3 ♥
Aztán szépen elsétáltunk a postára és a gyógyszertárba, mert anyu megbízott ezekkel. Meghívtam egy fagyira a hűséges kísérgetésért cserébe, aztán vett egy colát és jöttünk is haza. Apa nem sokkal utánunk érkezett, együtt megebédeltünk.
A buszon, a postához vezető úton, a házunkhoz vezető úton, ebéd közben, ebéd után végig csak mesélt. Jó volt hallani a sztorikat. Mutogatott fényképeket is, videót is csinált csak  nekem, hogy meg tudjon mutatni mindent... Nagyon aranyos volt. ♥ Egész nap a sarkában voltam, el sem engedtem szinte.

Így távol lenni egymástól teljesen más, mint mondjuk suli időbe. Mert ugye ott este mindig órákig beszélünk facen vagy ritkán skypeolunk is, néha össze is futunk, de itt... Naponta 2-3 perc telefon meg elvétve 1-2 facebook üzenet és kész. ._. Áh, nem tudom h bírtam ki. :"D Még a netes haverjaimhoz se volt kedvem. Nem is beszéltem velük. Pedig amikor magamra hagyott nyár elején, akkor őket kerestem fel elkeseredettségemben, de most még ehhez sem volt kedvem. ._.

Furcsa mennyire hozzá tud nőni egy ember egy másikhoz. 1,5 éve még idegenek voltunk egymásnak, nem is ismertük a másikat,most meg szinte megpusztulunk egymás nélkül. És minél régebb óta vagyok vele, annál nehezebb távol lenni tőle.

Szinre 180 fokos fordulatot vett a személyiségem. Régen bírtam és vágytam az egyedül létet, lenéztem a szerelmet, utáltam a romantikát, tartottam a férfiaktól, undorítónak találtam a csókot... Most meg.. :"D A régi önmagam rám sem ismerne. De nem bánom. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy egy begyepesedett, magányos, morgós nőszemély maradjak. Az a korszak elmúlt. Persze néha előjön, de már nem az az uralkodó a személyiségemben.

És egyre inkább azt veszem észre, hogy mióta mama meghalt rettegek attól, hogy egyedül maradok. Nagyon nagy űrt hagyott bennem a halála és nehezen tudom kitölteni. Talán soha nem is fog teljesen kitöltődni. De szükségem van Lacira. Jobban , mint valaha, mert szörnyen gyenge vagyok. Próbálok erős lenni, de néha nem megy és olyankor jól esik a kezei között elveszni a semmibe.
Persze ez nem azt jelenti, hogy csak társ függőségből vagyok vele. Ilyesmiről szó sincs.  :)

Nah, megint elkalandoztam... Szóval nagyon jó volt újra vele lenni, de sajnos annyira hamar eltelt ez a nap, hogy szinte nem is hiszem el, hogy vele voltam... :"D Nem akart elmenni, de sajnos most nincs más választása.. :/
Hát, lehet, hogy ő a támaszom, de most az elkövetkezendőben nekem kell az övévé válnom és vele együtt küzdeni, támogatni és segíteni amiben csak lehet...

Nos, ennyi lettem volna mára. Pá!