2015. június 28., vasárnap

1,5 év ♥

Hát eljött ez is. Vagyis csak 29-én lesz 18 hónapja, hogy együtt vagyunk, de mivel melózunk mind a ketten, így a hétvégén ünnepeltük meg. Örülök, hogy jól sikerült, mert volt néhány vitánk előtte. Mostanában eléggé egyedül érzem magam, kicsit mellőzve. Ez néhány ember esetében nem hat meg, de ha már a hozzám közel állók is hanyagolnak, az nagyon ki tud akasztani. Sajnos ez az egész nem mostanában kezdődött, csak ugye most ért be. Sokat voltam egyedül és szeretek is egyedül lenni, de az egyedül lét és a magány két nagyon különböző dolog és a magányt nagyon gyűlölöm. Persze ez az embereknek fel sem tűnik, max annyiban nyilvánul meg, h rosszabb a kedvem, de ilyenkor iszonyatosan lehangolt vagyok. Meg aztán ha senki nem is volt itt mellettem, akkor mama valahogy mindig beállított hozzánk. Ami persze néha idegesítő volt, de amúgy meg nagyon szerettem ha itt volt. És már ő is eltűnt. Csak egy maroknyi ember az, akik igazán ismernek és közel is engedem magam hozzájuk és az ő figyelmükre szükségem van. Ebből a maroknyiból még kevesebb lett és azóta még jobban rettegek attól, hogy egyedül maradok.
Szükségem van egy bizonyos mennyiségű hátszélre ahhoz, hogy előre tudjak haladni a nagy szembe szélben.

Hát remélem Lacival kicsit rendeződtek a dolgaink. Ő is egy ilyen erős hátszél nekem és ha gyengébben fúj, azt nagyon megérzem. Lehet, hogy ez önző dolog, de az embernek néha muszáj támaszkodnia valakikre. Persze, a szüleim is itt vannak és szerencsére mindenben támogatnak. :)

Nah, de a hétvégéről...
Szombaton 11-ig aludtam , aztán felkeltem és elkezdtem muffint sütni Lacinak, mert hát még is csak 1,5 év... Venni nem nagyon tudtam neki semmit, mert kemény 1000 Ft-om volt és az kellett a buszra.
De szerintem ennek is örült. :) (remélem ><) Szóval kb. 2 óráig sütögettem, mert nem elégedtem meg a sima csokis muffinnal, csináltam bele krémet meg vettem rá színes torta díszt és egy szív alakú nyomóformával kiszedtem a közepét, beletöltöttem a krémet és rászórtam a díszt. :) Tök büszke voltam magamra. xD Aztán gyors készülődés és a 15:35-ös busszal már mentem is hozzá.
Olyan jó volt újra látni. *-* A meló miatt hétvégente találkozunk és hét közben nem sokat beszélünk, így a viszont látás pillanata mindig nagyon jó. :3
Rengeteget beszélgettünk és le nem szakadtunk egymásról. Kb. csak annyira váltunk el, míg a másik elment WC-re. xD Az anyukája rendelt bőségtálat, ami tele volt hússal meg rizzsel és sült krumplival. Hát mi úgy tele ettük magunkat, h majdnem kidurrantunk. Ennek örömére még hajnali egykor is újra neki álltunk. Mert miért ne? :D xD

Megnéztük az Útvesztőt. Hát... az eleje még tetszett, de aztán semmi eredetiség nem volt benne. Eleve a Siratók annyira bénák voltak benne... xD Na, mind1. Azért egynek elment.
Fhúú.. volt dél is mire felkeltünk. Kivételesen ő volt fent hamarabb és hiába piszkált, nem is vettem észre. Kicsit ki voltam dőlve. :"D A meló sokat elvesz az energiámból meg az életkedvemből. :') Nagyon nehezen telnek a napok, szinte nem is érzem néha,  hogy telik az idő. 9 óra nagyon hosszú, főleg ha az ember annyira le van szabályozva, hogy még beszélgetni se nagyon lehet. -.- Tavalyhoz képest szörnyen sok minden változott és sajnos a rossz irányba.. :/ Szerintem lényegesen kevesebb fizut is kapunk majd... Csak teljen már eeeeel T_T Az tuti, hogy többet nem jövök ide dolgozni.. ._.
Majd a végén csinálok egy összeállítást a
3 hét top valamennyi hülye emberéből. xD Mert hülye akad bőven ott.. :')
Aztán egész nap lustálkodtunk. Ő is fáradt, mert neki is elég "cuki" melója van. Fát kell vágnia. :/ De azért sikerült elrángatnom a fagyizóba. Szeretek vele sétálni, mert olyan jó, hogy mellette törékenynek érzem magam. :) És mert jó mutogatni, h milyen jó pasim van. Nyufufufu :3
Aztán megint bekajáltunk és aludtunk. xD A változatosság kedvéért. De még így is, hogy szinte semmit nem csináltunk, nagyon jól éreztem magam.
Kipihentem a hét fáradalmait. :)

És ha végre vége a melónak, akkor elmegyünk pár napra valahova kettecskén nyaralni, aztán megyünk lagziba *-* Úgyhogy egész jónak ígérkezik a nyár. :3

Pár "just Kykky" moment a 2 napból:

  • Vártam Lacit a buszvégen, amikor is leült mellém egy kb. 60-as csávó egy pici tablettel és elkezdett kioktatni. Mutogatta nekem, hogy milyen csudás vírus irtója van (nekem is ugyan az van XD) és hogy neki Google+ -on Madonna az ismerőse. xD De Madonna barátnak akarta , csak ő elutasította. :"D Aztán meg vmi videót akart mutatni, de hálistennek elment a nete. xDDD Szerencsére nem sokáig boldogított, de hogy engem mindig megtalálnak az ilyenek... Annyira menőzött, hogy elgondolkoztam rajta, hogy beoltom egy kicsit, hogy nekem amúgy 3x akkora tabom van, mint neki. De túl jószívű és jólnevelt vagyok. Ehh :"D

  • Vasárnap 20:00 óra, Lacival nagyba vágtatunk a buszmegálló felé. Nyári ruhában vagyok, harisnyát nem vettem, mert jónak tűnt az idő. Tűnt.. Fázok, gondolok egyet h a harisnya majd kicsit melegít. Előkapom a táskámból és az út közepén elkezdem felvenni, miközben Laci takar. Csak pont akkor húztam fel teljesen, amikor az egyik házból kijöttek és lazán úgy nézhettem ki, mint aki épp pisil.. Elég gáz volt. És ha ez nem lett volna elég, akkor kicsit húzni akartam még rajta, de csak egy reccsenést hallottunk és itthon láttam, hogy a combomtól a vádlimig ért a lyuk. xD Szerencse, hogy talpig ért a ruhám. :"D Ez is csak én lehetek. ><



Na, de ennyi lennék, mert lassan mennem kéne aludni, ugyanis 6:10-kor kelek. *szüpp szüpp*

Addig is mindenkinek minden jót.
Pá! ;)
U.i.: új sztoris oldalt nyitottam, Himitsu történetét írom le. Kukk be: http://himitsu-urno.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése