2013. július 17., szerda

Hajadás Dancinak, hajműtét végreHAJtva! :D

Üdv!
Még múlthét pénteken írta ki Danci a blogjára, hogy rasztáztatni szeretne, de még nem elég hosszú a haja, így a kedves rajongóitól kunyizott alig használt, fölöslegessé vált min. 10 cm-es hajtincseket, amiket az ő csodálatos hajához toldanak majd hozzá. *o*
Nosza, még aznap fogtam magam és rádobtam egy e-mailt, hogy ha esetleg megoldható én szívesen adok neki. ><
Ráharapott a dologra, kiderült, hogy egy nagyon jó barátja debreceni és szívesen átvenné a hajrakományt és megtette Kitsu-t hajdílernek.
Bejelöltek face-n és ma meg is ejtettem a csajszival a találkozót, aki nem mellesleg Megyós és 2.-os a szakképzőn. Nagyon közvetlen és aranyos lány, jó stílusa van. Már az első pillanatkor lepacsiztunk, (nem szó szerint xD) elkísértem a postára, ott vett bélyeges borítékot, átmásolta a levelet egy szebb papírra (a papírt a kisállat kereskedésből csórta, ahol dolgozik xD) közben végig beszélgettünk. Összeakadtunk a meetes anyuval, aki az egész debreceni anime meet szervezője és tök lazán egy kis átlátszó dobozkában 2 kígyót tartott a kezében. Kiderült, hogy az állatkereskedésbe hozta. Megfoghattam az egyik kígyót. Még kicsi volt, mert nem rég kelt ki a tojásból. Annyira édes volt *w*. Majd' megzabbantottam. :3
Olyan fura érzés volt, ahogy ott tekergett a kezemen. :D
Aztán jött Netti is. Úgy tűnik az animések vonzzák egymást. Nyufufufufu.
Ő is megvan, épp cp-t csinál, a könyökével is minden rendben. Szal' szép az élet. ^^
Kitsu közben megírta a levelet, beletettük a hajunkat és a leveleinket a borítékba és mentünk, hogy feladjuk a postán az értékes küldeményt.
Azért a hajam becsomagolása és maga a levél is átitatódott Kykky pikantériával. xD Egy rózsaszín, gésás szalvétába csomagoltam be azt a 3 tincset (Kitsu csak egyet műtött le xD) és habár összeugorva olyan 15 cm-esnek hatnak, de kihúztam őket és lemértem: több mint 30 cm-es tincsek! Lol
Daninak írtam én is pár sort, és már a második mondatban leszögeztem, hogy amit küldtem, az nem birka gyapjú, hanem a hajam. :'D
Annyira kíváncsi lennék a reakciójára, amikor kibontja a borítékot. >_<"

Mi nem vért adunk, hanem hajat! Kissé beteg dolog, de ki mondta, hogy az animések valaha is ép eszűek voltak? :O Végül is összetartóak vagyunk és segítünk a másiknak. Nem....? xD
Eleve már az, hogy csak úgy találkozni egy vadidegen csajjal, mert Danciusz Rasztátakarusz füttyentett egyet és az őrült fanatikus rajongói és a barátai máris szervezik neki a dolgot egy nagyon szép, ám fura gesztus. Azért egy 32. részt ezek után beiktathatna, ha már kapott Shinigamiságom értékes hajából, ráadásul nem is keveset! xD
Úgyhogy szereztem egy új barátnőt és kiderült, hogy nyáron is van anime meet a békás tónál, szóval Flociékat ráizzítom, hogy menjünk már el, mert az tök poén. :D
Tessék, pár kép, hogy még is legyen fogalmatok miről hadováltam itt ennyi soron keresztül:

A szállítmány, vagyis a "cucc" oder "anyag" :

Különleges gésás csomagolás Kykky módra xD :


Azt azért leszögezném, hogy milyen jó már, hogy a hajadás nem úgy megy, mint a véradás. Mert tök gáz lenne, ha nem egyforma lenne a hajcsoportunk és ne tudnánk neki adni. Főleg, ha lenne olyan, hogy 0-ás hajcsoport... :'D Bár én még a vércsoportom se tudom... Így akarok én Japánba menni! Ez fel -leháborító! :O
Na, de nem szaporítanám tovább a szót, szerintem így is elég agykukit kaptatok már tőlem. 
De azért, tessék, hogy biztos kiakadjatok tőlem:


Sayonara! :P
U.i.: Megnyugtatlak titeket, semmi nem látszik! Vagyis egyáltalán nem tűnik fel, hogy ennyi hajam le lett vágva. Ekkora loboncba mondjuk nem is csodálom! :')

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése