2016. július 19., kedd

300. bejegyzés! :O

Újrahasznosítás xD
Eredetileg a Retard Művekre ment ez a rajz,
amikor elértem a 300 like-ot. :D
Sziasztok!
És ezennel ez a 300. blogbejegyzés. Azt hiszem ez az első olyan dolog, amit komolyan és elhivatottan csinálok huzamosabb ideje (lassan 5 éve). Imádok blogolni és ha bár voltak kisebb kihagyások, még a legnagyobb kakiban ülve is volt erőm és kedvem írni egy-egy bejegyzést. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen sokat írtam, habár szinte csak magamról. De köztudott, hogy az ember magáról tud a legtöbbet beszélni. xD
Valami jó kis sztorival akartam színesíteni ezt a mérföldkövet, de mostanság nem sok minden történik velem, így meguntam a várakozást és már nem is bírtam tovább magammal, szóval ez most csak ilyen kis örömködős valami lesz.
Emellett a napokban elértem az 56000-es látogatottságot, aminek szintén nagyon örülök.
Köszönöm, hogy olvassátok az irományaim és követitek az életem lassúcska folyását.
Igazából nem hittem, hogy van, aki olvas, de nemrégiben a Facebookon megtalált egy fiú és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy jó ideje olvassa a blogomat és ez nagyon jól esett. ^^ Úgyhogy neked külön is köszönöm. :D

Azóta a nagy love ismét vakvágányra futott, szóval most nem igazán vagyunk beszélő viszonyba Lászlóval, vagy ha mégis szóba elegyedünk, akkor veszekszünk. De nem akarom most a saját apró kis örömömet ezzel beárnyékolni,  majd megoldódik , vagy nem...

Jelenleg a legnagyobb izgatottság az életemben az az új szerzeményem elérkezte. A minap elfogott ismételten a kő láz és elkezdtem nézelődni a neten. Először ametisztet akartam rendelni, de kisebb nagyobb bakik miatt nem tudtam, így erre a szép kis opálra esett a választásom.

Újabb modern dologba vágtam a fejszém, Foxposttal érkezik majd a küldemény. Egész olcsó volt, csak 590 Ft-ba fájt így a szállítás, viszont be kell majd mennem érte Debrecenbe, bár nem nagy táv, szóval megéri. Meg aztán jól is fog esni kicsit kimozdulni itthonról. Egyelőre meg vagyok elégedve, folyamatosan kapom az e-mailt a csomag állapotáról, neten egy kóddal figyelni tudom, hogy merre jár a küldemény, szóval remélem nem okoz majd csalódást, mert ha megbízható, akkor naná, hogy ezt fogom választani, ha van rá lehetőség. :3

Melléksztori következik: említettem az előbb a kő lázat... Rólam tudni kell, hogy egészen kis korom óta valami érthetetlen vonzódást érzek a kövek iránt. Legyen az igazi vagy mű. Mivel mindig is falun éltem és nálunk az aszfalt nem igazán ismert fogalom, így az utak mindig is kővel voltak leszórva. Gyerekkoromban sokat ültem az aktuális barátnőmmel az árok szélén és serényen válogattuk a kavicsokat, amiket ezután természetesen megmostunk és eltettük. Akármerre jártam nem jöttem el sehonnan úgy, hogy egy (jobb esetben) zacskó követ ne hozzak magammal. Így aztán az évek alatt mamánál (mert ugye 10 évig ott laktunk) összegyűlt több nagy vödörnyi kő. Ezt sokáig őrizgette a drága, csak akkor kerültek vissza a helyükre, amikor eladtuk a házát és elhordtuk tőle a cuccainkat miután meghalt.
Azonban ez a vonzalom nem múlt el, csak jó félig felnőtt módjára próbálom kontrollálni, de hát elhatalmasodott rajtam, csak most kicsit igényesebb vagyok és a netről rendelek ásványokat. Muhahah xD
Látjátok, semmi nem vész el, csak átalakul. :'D

Remélem holnap megjön az én kicsikém és akkor mutatok róla képeket *-* ♥

Amúgy megrendelést gyártok, tegnap festettem ezt a kutyust.

3 db ilyen fajtájút kell lefestenem anya egyik munkatársának és már 2 meg van belőle. Ma elkezdtem az utolsót, de elrontottam és a kukában landolt. Ilyenkor tudni kell feladni. Szépen el kell mosni az ecsetet és a palettát és leülni animézni, mert a rajzos csoda az agyadban nem klappol, valószínűleg lefagyott. Holnapra remélhetőleg újraindul, de addig is el kell magad foglalni valamivel. (mily' szépen megfogalmaztam az art blockot xD)

Ezt meg kb egy hete csináltam:

Nos, ennyi lennék mára. :3
Köszönök mindent, remélem még plusz ennyit vagy többet megél a blog, mind bejegyzésszámban, mind évben.
Páá! :D

U.i.: Új menü: Kykky szótár (enjoy it :D )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése