2016. július 27., szerda

Egyetemista Shinigami?! :O

Sziasztok!
Tegnap a nagy örmöködésben kimaradt a blogolás, de most bepótolom, hogy kicsit lehiggadtam.
A nap folyamán semmi érdekes nem történt, de amikor eljött az este azért már érezhető volt itthon a feszültség. Bár anya 1000x jobban izgult, mint én. Jómagam elaludtam és csak fél 8-kor keltem fel, mert hát minek izguljam magam halálra? 50-50 az esély. Vagy felvesznek, vagy nem.
8-kor természetesen meghalt minden olyan weboldal, ahol tájékozódni tudtunk volna, a felvi kb. 30 percig haldoklott, mire megláttuk a ponthatárt. Aszerint elvileg bejutottam, de addig nem tudtam megnyugodni, amíg az SMS-t el nem küldték, de arra csak fél 10-körül került sor.
Akkor már én is boldog voltam, mert ott van, írták, hogy elértem a ponthatárt, úgyhogy szeptembertől egyetemista leszek!


Nagyon durva ebbe az egészbe belegondolni, hisz még nemrég azért izgultunk, hogy felvettek-e a Megyóba, most meg már az egyetemre... Olyan gyorsan történt minden, szinte észre se vettem, hogy már majdnem felnőtt vagyok. :O
A blog is megélte mindezt, hisz még 8-ban kezdtem el és már akkor is írtam a Megyós felvételiről, most meg a NYE-s (Nyíregyházi Egyetem)-ről is is tájékoztattalak titeket.
Szuper és egyszerre felfoghatatlan érzés. Mindenkinek gratulálok, akit felvettek valahová! :D ♥

Boldogságom közepette feltettem a Retard Művekre is, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi gratulációt és lájkot fogok kapni :O Nagyon jól esett, hogy ilyen aranyosak az emberek és örülnek egy ismeretlen rajzos csaj sikerének. :D Tényleg nagyon meglepett ez a sok kedves idegen. ^^

Azért a nagy öröm mellett van bennem egy jó nagy adag félelem és aggódás is. Az első év tuti nagyon nehéz és vért izzadós, szívatós lesz, de át kell vészelni. Ami még kicsit aggaszt az, hogy 5 éves... Elég soknak tűnik, de igazából addig sem kell dolgozni, csak azért elég félelmetes, hogy még mindig ilyen sok minden áll előttem. Valami még csak most vette kezdetét...

Na, majd kiderül, hogy milyen lesz. Tuti írni fogok, amint időm és erőm engedi. Hisz érettségi alatt is folyton blogoltam, szóval az egyetem alatt is csak megoldom valahogy. ^^

Ennyi lettem volna mára.

Bááj! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése