2014. július 28., hétfő

Bénaaaaa -__-

Jelentem, az utóbbi egy órában elkövetett dolgaim miatt simán megkaphatnám a hónap legbénább nője díjat -_-
Khm, szóval amit elkövettem :
-Fantát akartam  inni, erre kifutott, rá a fele a padlóra, fele a kezemre és a lábamra. Anya gyors kőmosással reagált a dologra.
-10 percre rá trutyit (normális embereknél ez tejet és gabonapelyhet takar) akartam enni és a hűtőben kiborítottam a tejet, ami a frissen felmosott, de még itt-ott száradó kőre is ráömlött. Anya újabb kőmosással orvosolta a dolgot és megjegyezte, hogy ha így folytatom, soha nem szárad meg a kő. :|
-Trutyi evés és egyben a vacsi után én mosogattam. Annyira vigyáztam, h ne törjem el a tányérokat és bögréket, hogy csak magamat vagy kétszer megtiszteltem a mosogatóvízzel. .__. A szekrény is kapott egy kicsit és a padlóra is jutott, de mire jó a szőnyeg alattad? Na pont erre :D Ha értitek hogy értem ;D Sutty, víz letudva :P. (anyu, ha olvasod, ne akadj majd nagyon ki xDD)
-Azt hittem ennél már nem lehet rosszabb, de én hülye nekiálltam körmöt festeni. És miért is ne franciát? Persze inkább hasonlítanak félholdra, mint francia körömre a mázolmányok :'D
Naná, hogy törvényszerűen kiborítottam a fedőlakkot. Miért is ne? :'D Olyan lett az asztalom és oda a nyálszínű körömlakkom fele. T_T

Egyelőre ennyi az egy óra alatt történt bénázásaim listája, de ha elkövetek még valamit, akkor bővítem. Bár már nem nagyon tudnám mivel, de megoldom. Pedig trutyievésnél direkt megkértem anyát, h öntse ki a tejemet. Ezzel se lett volna baj, ha a tej széléről nem csöpögött volna az asztalra az, ami még az előbbi akcióm miatt maradt rajta :'D *Szüpp szüpp*
Na, gut. Ich bin so blöd, aber ich habe am Nachtmittag 2 Stunden geschlafen. O__o Haha. Also, ich bin nicht müde.
Kezdek kijönni a németből, pedig mennyi házim van... Teatyaég :O Rossz belegondolni, h ezt mindet jövő hónapba kell megcsinálnom. Haha...no X_X

Nah, majd még jelentkezem.
Tschüß! :D

u.i.: Csináltam egy cuki cursort az oldalnak, akinek nem jönne be F5. :D További fejlesztések várhatóak! :D

4 megjegyzés:

  1. Öm.... Valahogy nem vagy formában :O de nem lepett meg a dolog :) mindenkinek vannak rossz napjai... én tegnap csak hatszor rúgtam bele az ágyba xDDD <3 Nekem bejön a kurzor :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mostanában nem .__. Am jah, jellemző rám az ilyesmi, de ezek szerint téged se kell félteni xD
      Okéy :D

      Törlés
  2. Valami lehetett a levegőben, mert én aznap egy hm..kb kiló sót borítottam a a bepácolt húsokra illetve a földre xD Aznap semmi mást nem mertek már rámbízni, vajon miért? kész rejtély :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos a csillagok állása, vagy én nem tudom, de jó abban a tudatban élni, h nem vagyok egyedül xD Szép volt (Y) Pacsi :'D

      Törlés