Yo!Nos, a hallgatásomnak van oka, de úgy döntöttem, hogy röviden azért megemlékezem az idei karácsonyról is. Eddig azért nem jelentkeztem, mert nem volt kedvem leírni azt, ami velem történt. Csak felhúznám magam újra rajta és annak semmi értelmét nem látom. A lényeg annyi, hogy decemberben olyan dolgok történtek velem a suliban, amik végül egy nagy elhatározásra juttattak. Ott fogom hagyni azt a rohadt egyetemet és Debrecenbe jövök át. Az a bánásmód, hozzáállás és ezek mellé a semmit nem tanulás, a haladás és fejlődés teljes hiánya ezt a döntést eredményezte. Volt egy pont, egy utolsó csepp a pohárban és kész. Én legközelebb már csak ügyet intézni és kiiratkozni akarok oda bemenni. Gyűlölök minden egyes napot, amit abban az iskolában kell töltenem. Nem akarom ezt tovább folytatni még évekig. Nem akarok emiatt beteg lenni, elpazarolni az időmet, az egészségemet és a fiatalságomat. Elég volt. Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy hova fogok átjelentkezni, de az tuti, hogy soha többé nem akarok a Nyíregyházi Egyetemen tanulni. Ennyi bőven sok volt a sulis ügyemből.
A karácsonyt anya halálának ellenére is vártam egy kicsit. Kíváncsi voltam, hogy a többiek mit szólnak a tőlem kapott ajándékokhoz. Viszont apa depressziója és hozzáállása teljesen lehangolt és végül amikor eljött a szent este, már csak szomorú és magányos voltam. Nagyanyámékhoz mentünk vacsorára, amit képzelhetitek mennyire vártam. Többször megkaptam a szokásos kövér vagy dumát, de most nem toleráltam jól és visszaszóltam. Nagyanyám meg nem értette, hogy mi van, mert eddig nem kaptam fel ennyire a vizet. Nem voltam most olyan hangulatban, hogy azt hallgassam egy 100+ kilós tehéntől, hogy én mennyire kövér vagyok.
