Decemberi önpusztítás

Ahoy!
Mint a címből is láthatjátok, ismét elkövettem magammal valamit. Valamiért mindig év végén vágom magam tropára, mert amúgy túl könnyű lenne az életem...
Törtét ugyanis, hogy hétfő este ott maradtam Lacinál és másnap 9-től pszichológia vizsgám lett volna. Sejtettem, hogy ott fog marasztalni, ezért vittem a tanulnivalót és szépen le is ültem, meg is tanultam becsülettel, amit kellett. Ezután az este folyamán bekapcsolt az önpusztító rendszerem és olyan erővel fejeltem le a Laci ágya fölött lévő polcot, hogy azon csodálkozom, hogy nem szakadt le. xD Akkor még nem is fájt annyira, a fejem tetejét vágtam be az élébe, de azt hittem a hajam megvédett. Aztán egyre jobban kezdett lüktetni a fejem, két helyen csúnyán fel is dagadt.
Az éjszaka folyamán egyre rosszabb lett a helyzet, a fejem szét akart hasadni, kicsit szédültem és nem tudtam elaludni a fájdalomtól és a fejemben lévő nyomástól.

Szerencsétlen november

Yo!

Egy ideje nem jelentkeztem, de nem igazán volt kedvem beszámolni a sok bénázásomról, ami ebben a hónapban ért. Persze történtek jó dolgok is és azokat is meg akarom említeni, de először leírom, hogy mire is utal a bejegyzés címe.
Ez az év sok jót nem tartogatott a számunkra és úgy tűnik, hogy a sok csapásból soha nem elég. A szűk családon belül is történtek elég durva dolgok, például fényes nappal megtámadták nagybátyámat a háza előtt és hasonlók.
Persze én sem kerülhettem el a szerencsétlenségeket, 2 héten belül 2 elég csúnya sérülést szereztem.

Az első úgy történt, hogy a tanár még este 7-kor is darálta az anyagot, így féltem, hogy nem érem el az utolsó előtti vonatot. Rohantam a busz elé, ami kivisz a vasútállomásra. A suli parkkal és erdővel van körül véve és a parkon át akartam rövidíteni a buszmegálló felé. A sötétben nem láttam, hogy az egyik fa gyökere keresztezi az utat és egy óriásit estem rá a jobb térdemre. A tenyereim is lehorzsolódtak kicsit és a bal térdemet is megütöttem. A jobb viszont elég csúnyán megsérült: nagyon lehorzsolódott, ráadásul a súrlódástól a nadrágom szöszével telement a seb és még jól fel is dagadt. Vérző, sajgó térddel ültem végig a több, mint 1 órás vonat utat és este 9-kor már nem volt orvos, akivel eláthattam volna a sebemet. Amennyire tudtam, kitakarítottam, de így is fekete volt a nadrág szösztől a seb. Másnap nem meglepő módon gennyezett és nem igazán tudtam járni, szóval elkínlódtam magam biciklivel az orvoshoz, ahol el is láttak, de még másnap is be kellett mennem kötözésre. A seb csak 1,5 hét után gyógyult be, de szerintem meg fog látszani a helye.

Péntek 23 helyett 13!

Üdv!

A mai egy tök jó napnak indult, hisz végre péntek van, 14:00-ra kellett bemenni a suliba és még az idő is kellemes őszies. Úgy volt, hogy a tanár elvisz minket a nyíregyházi erdőbe, szóval tökre vártam a sétát.
Reggel még beköszöntem mamához és siettem is a vonathoz, ám amikor az állomáson voltam belém hasított egy fura megérzés, hogy ma valami nem úgy lesz, ahogy én azt elképzeltem. A vonat be is robogott szépen 12:20-kor, felszálltam és leültem az első vagonban a második fülkébe egy cigány csávóhoz. De teljesen normálisan nézett ki, szóval ezért ültem oda. Elindultunk és éppen felgyorsultunk, amikor kb 5 perc utazás után a vonat dudálását, egy óriási csattanást hallottunk, a vonat megugrott és egy hatalmas porfelhőt láttunk csak. Hirtelen csak az jutott az eszembe, hogy biztos kisiklottunk és itt fogok meghalni. A cigány csávóval egymásra néztünk, elkerekedett a szeme és kb ő is azt gondolhatta, mint én. De szerencsére megálltunk és még mindig éltünk, bajunk se lett.
Először elkezdte motyogni, hogy ez egy ember... Én meg teljesen kétségbe estem, már majdnem bepánikoltam, hogy elütöttünk egy embert, amikor megszólalt, hogy az nem lehet, mert látta, ahogy nekimegy a vonat egy kamionnak és csak a hátsó részét találta el.

Ekkor kicsit megnyugodtam, hogy talán nem halt meg senki. Mindenki az ablakokhoz rohant a folyosóra, de semmit nem láttunk, a kocsi valószínűleg tovább ment. Viszont mi nem indultunk el, mert a mozdony annyira roncsolódott, hogy nem mehettünk vele tovább.
Később megérkeztek a tűzoltók, a katasztrófa védelem. Közben szegény anyut folyamatosan tájékoztattam, hogy mi van. Gondolhatjátok... egyszer csak felhívom, hogy most balesetezett a vonatom, szóval anyaként természetesen pánikba esett és én se voltam annyira ura a helyzetnek, mert hát a kezem az még mindig remegett.
Attól is féltem, hogy mi van, hogy ha kigyullad a mozdony, esetleg valami utánunk jövő vonat belénk csapódik, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi.

Egyszer csak a kaller nő szólt, hogy 13:20-kor átszállhatunk egy másik vonatra, ami tovább visz. Megkérdezte mindenkitől, hogy vállaljuk-e az átszállást, segítsenek-e leszállni, jól vagyunk-e ? stb.
Aztán elérkezett a 13:20, a vonat sehol nem volt, közben telefonáltam anyával, hogy teljen az idő és megtudtam, hogy majd csak 13:45-kor szállhatunk át egy IC-re. Háát jó..
Közben szóltam Alnak, hogy miért is késik a vonat, mert ugye ő meg Debrecenben szállt volna fel és megbeszéltük, hogy nem megyünk be, hisz ha el is indulnánk, akkor se érnénk oda, max az óra végére, hisz állt az egész vonal, mert a pálya közepén vesztegeltünk és valószínűleg még sokáig ott lesz az a vonat... Szóltunk Ginnek, hogy mondja meg a tanárnak miért nem megyünk, persze ebből nem lesz bajunk, hisz nem tehetünk róla, hogy baleset történt és majdnem 1,5 óra tehetetlen ücsörgés után érkezett meg a minket tovább szállító IC.
A tűzoltók segítettek átszállni, mert nem volt peron, így nagyon nagyot kellett lépni. A másik vonatból az utasok segítettek felszállni, az idősebbeknek felhúzták a csomagjaikat, hogy könnyebb legyen nekik a felszállás. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velünk. :)
Ismét hívtam anyát, hogy megnyugtassam, már a másik vonaton vagyok és hamar el is indultunk. 2 órára értem be Debrecenbe. Az út ide vonattal átlagosan 14 percig tart, de most több, mint 1,5 óra késéssel érkeztem meg.
Közben Facen beszéltem Floval és nagyon aranyos volt, mert egyből felajánlotta, hogy az apukája úgy is a MÁV-nál dolgozik, elküldi értem. De visszautasítottam, mert nem esett bajom és nem akartam ezzel terhelni az apukáját. De a gesztus nagyon jól esett. :)

Leszálltam és az egész pályaudvar dugig volt emberekkel, hiszen a vonatunk még mindig ott vesztegelt a pálya közepén és így minden megállt.
Elsétáltam a buszvégre, ahol pont elértem egy buszt, de nagyon féltem, mert ma rám járt a rúd, így ez a 17 perc buszozás nagyon hosszúnak tűnt. Ráadásul indulás után nem sokkal egy idióta autós satuféket vágott előttünk, így majdnem elestem és persze a szívem is kihagyott egy pillanatra, hogy már megint mi történt?! Szerencsére a sofőr időben lefékezett, így nem mentünk bele a kocsiba. ._.
Végül háromnegyed 3-ra értem haza hót idegesen, de végre biztonságban vagyok! Ma tuti nem megyek semerre xD.

Persze a neten mindenhol azt írják, hogy nem volt nagy az ütközés meg stb, de az első vagonban elég erőteljesen érződött a lökéshullám. Szerencsére senki nem sérült meg a 90 utasból és a kőszállító autó sofőrje(az a hülye állat) is épségben megúszta.
Bár a mozdony mellett elhaladva kicsit tátva maradt a szám, mert a bal oldalán egy fej méretű kiégett lyuk tátongott, szóval azért eléggé megijedtem, hogy akármi történhetett volna velünk.
De azt mondhatom, hogy szerencsém volt. Mama biztosan vigyázott rám.
Szóval kicsit ideges és kimerült vagyok, de hál'istennek semmi komoly bajom nem lett.
Ez a hét egy katasztrófa volt, remélem a többi nem lesz ilyen.

Szerkesztve. Ma találtam képeket a neten.

Na, sziasztok!