2015. augusztus 16., vasárnap

Helyzet jelentés

Yo! Rég nem írtam.
Lassan vége a nyárnak, bár nem sok mesélni valóm volt, így inkább hanyagoltam a blogolást. Nos, névnapomon ott aludtam Laciék. Kicsit mérges voltam rá, mert nem jött ki elém a buszmegbe és
 nem tudtam mire vélni ezt. Azt hittem elfelejtkezett rólam. Így hát elég morcosan érkeztem meg hozzá, aztán kiderült, hogy a virágárus elsz@rta az időt és épp, h csak haza estek Tomival az érkezésem előtt. Kaptam egy gyönyörű rózsát és egy Targaryen medált. Nagyon örültem neki és a haragom is elszállt. Laci hirtelen kitalálta, h aludjak ott, ami vicces volt, mert ugye nem vittem magammal semmit, de megoldottuk. Került ruha, fogkefe meg minden, szóval no problem. :)
Egész sokan felköszöntöttek a családból, meg kaptam pár köszöntést facebookon is.
Aztán nem nagyon emlékszem már, hogy mit csináltunk még azon a héten. Azt hiszem találkoztunk még 1x vagy 2x.

A kövi héten Laci már utazott Timóékhoz Pestre 4 napra. Elég elcsigázott voltam ettől. Szörnyen szomorú voltam, h 4 napig nem nagyon lesz ember, aki hozzám szóljon és haragudtam is, amiért így itt hagy és 4 napot elpocsékol az amúgy is kevés együtt  töltött időnkből. Mert ez a nyár nem rólunk szólt, az tuti. Szerintem többet voltam itthon egyedül, mint vele. Ami nagyon rossz érzés, mert tavaly egész nyáron sülve-főve együtt voltunk és mivel már egymásnál aludhatunk, ezért én hülye, naiv abban reménykedtem, hogy le se szakadunk egymásról.
A nem túl sok élménybeszámolós blogbejegyzés is mutatja, hogy nem olyan lett ez a 2 hónap, mint amit vártam. A szeptembertől pedig egyszerűen rettegek. Nem akarok érettségizni. Olyan macerás. Amúgy is kevés időm lesz, de így... Ott a nyelvvizsga, el kéne kezdeni a kreszt is... Áhh... Tébolyda.
És nem vagyok megelégedve a nyárral. Úgy érzem pocsékba ment egy csomó része. Nagyjából a 3/4-e. :(
Persze voltak jó pillanatok is, de azt hittem ez lesz életem nyara, a nagy betűs nyár, amire 80 évesen majd sajgó derékkal a karosszékben ülve sóhajtozva gondolok vissza. Haha... no. ._.

Laci csütörtökön utazott és kedden ott aludtam náluk. Jó húzás volt ez tőle, mert lehet sejtette, hogy miként is gondolok erre a 4 napos dologra és ha utazás előtt sem találkoztunk volna, tuti eldurran az agyam. De így harag helyett iszonyatos szomorúságot éreztem. Szerda este nem akartam elengedni,
mikor megérkezett a buszom. Nagyon letargikus állapotba kerültem.Különösen jó volt vele ez a 2 nap és egy csomó dolgot átbeszéltünk aznap este a csillagos ég alatt ülve. És valahogy jót tett a lelkemnek, habár a hangulat nem volt akkor túl emelkedett.De végre voltak dolgok, amiket végleg le tudtam magamba zárni.
Aztán elváltunk. Múlt héten nálam hagyta a pólóját, mert tudta, hogy nem leszek meg nélküle egykönnyen. Hajnali 5-ig forgolódtam és a pólóját szagolgatva aludtam el. :/

A csütörtök még jó is volt, Éci bearanyozta. Délben találkoztunk (omg megolvadtam xD) és még volt időnk, mielőtt megkezdődött volna a film, így beugrottunk egy ilyen ékszer üzletebe, ahol csináld magad cuccokat lehet kapni és szörnyen sok pénzt elvertünk egy csomó mütyürre. De jól esett ><
Aztán átmentünk az Alexandrába és végre megvettem a Trónok harca könyv 1. kötetét *-* Ezt anyuék fizették, mert névnapomra nem kaptam semmit. :) Mindig úgy vannak vele, h ha szükségem van vmire szólok, nem vesznek feleslegesen hülyeségeket.
Fhú, annyira örültem, hogy végre a kezemben tartom *w*

Aztán átmentünk a Libribe, ott Éci vett magának könyvet. És épp, hogy csak elértük a mozit xD Kb. 10 perccel kezdés előtt értünk oda. A Münót néztük. Elég jóra sikerült, bár voltak WTF elvarratlan, megmagyarázatlan szálak és a Hold templomát tuti egy Dali képről lopták. :"D De ezeket leszámítva pozitívan csalódtam. A popcorntól megint fájt a hasam ._. Elég mű egy vmi lehet, ha mindig csak a mozistól vagyok rosszul. Itthon befalok egyedül egy egész csomaggal és semmi bajom nincs tőle. Tanulság: legközelebb nem veszek. :"D
Aztán kicsit beszélgettünk még és már indultunk is haza. De még így is volt fél 6 mire hazaértem. :) Egyből neki álltam a Trónok harcának.
Imádom *-* Szerintem a héten meg fogom venni a 2. kötetet is *Q*
Igazából csak egy nagy bajom van vele, hogy nagyon hamar fogyik xD 4 nap alatt 925 oldalból már 616-ot elolvastam :( Pedig ügyeltem rá, hogy ne faljam fel olyan hamar, de hát ha eteti  magát.. :D ♥

Pénteken egész nap olvastam. Reggeltől estig, estétől hajnalig. Úgy sem tudtam aludni. Ebben a hőségben az ember egyszerűen nem tud már pihenni. Hetek óta nem aludtam egy jóízűt. :< Meg enni se nagyon tudok. :"D
A szombat volt a mélypont. Nagyon hiányzott Laci. Minden bajom volt. Haragudtam, szomorú voltam, fáradt voltam, aztán jobb kedvem lett, megint rossz kedv.. áhh... az éjszakáról ne is beszéljünk. :"D Tényleg nagy mázli, h megvettem a könyvet. Az kicsit lefoglalt. Mostanában am gyurma figurákat meg ékszereket készítek, de egyszerűen az sem ment. Megszáradt a kezemben, miközben formáztam X.x

De ma este már otthon lesz! Végre tudunk beszélni és elvileg holnap találkozunk. Már nagyon hiányzik. :( Alig várom, h átölelhessem és h hallgassam a 4 nap eseményeit. Gyáhh, nehéz dolog a szerelem... ♥

2 megjegyzés:

  1. Jajj de kis aranyos vagy!:D
    Na remélem azóta már beszerezted a 2.kötetet is és kiolvastad.;) Nagyon jó ..és én már olyan rég olvastam,hogy újra kéne..na majd talán jövőnyáron...időhiányában olyan rossz :C

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi :D
      Sajnos még nem, de a napokban be fogom. :) Igen :( Ez a legrosszabb az egészben: nyáron találtam egy csomó új hobbyt és ki se nagyon élvezhettem, suli időben meg el is felejtem, hogy voltak ilyen dolgaim. :'D

      Törlés