2015. augusztus 31., hétfő

"Ez az utolsó éjszaka és többé nem kel fel a nap..."

Nos, igen. Újabb nyár végi bejegyzés. :( Bár most nem annyira keserű, mint a tavalyi. Inkább csak keserédes.
Vasárnap tartottuk a szülinapom, mert ugye 3-án lesz és addigra totál depis leszek és nem is tudnánk hétköznap megünnepelni. Anyu hívta papáékat és megengedte, hogy itt aludjon Laci. Aminek nagyon örültem, hisz ritka alkalmak egyike ez. Bár azt vettem észre, hogy mostanában jobban ki vannak békülve ezzel. Ideje volt már. Több mint másfél éve járunk. xD
Anyu csak délutánra hívta a vendégeket, így volt időm egy kicsit alkotni. Átfestettem ezt a babámat. Mostanában ez köt le. ><

Utána mentem is be Laci elé Debbe, olyan fél 4-körül. Kaptam tőle bombont meg virágot *-* (meg ugye a Sevenfoldos pólót)
Elpanaszolta a dolgait az úton. Így hozzánk már kicsit felszabadultabban érkezett. Nemsokkal ezután Kati mamáék is megérkeztek. Csak egy valaki hiányzott szörnyen a családi körből.. :'( ♥
De jó volt. Laci kicsit jobban meg tudott most nyílni, elég sokat beszélt. Elmeséltük a nyaralást, mutogattunk képeket.
A kaja nagyon fincsa volt, anya igazán kitett magáért *-* Tortám ugyan nem volt, de én kértem, hogy inkább csináljon egy nagy adag tiramisut, mert a tortát nem szeretem. ><

A legvicesebb jelenet az volt, amikor behívtam őket a szobámba, hogy nézzék meg, mit kaptam anyuéktól (egy scannert) és nagyba dumálok, hogy itt nyílik, itt nyomtat, de papa csak a földet nézi és így szól: "-Milyen hibátlanul raktam le ezt a parkettát." Én próbálkozom tovább mondani a kütyümről a dolgokat, erre bejön Kati mama: "-Ez az első parkettázása papának és milyen szép! Még a sarkok is tökéletesen illeszkednek."
Na, akkor feladtam. xDD Lacival jót röhögtünk ezen. xD
Aztán elmentek és selfiezgettünk anyuékkal. Hát, ott is volt röhögés bőven. xD Szegény Lacit néha sajnálom, hogy ennyire bolondok vagyunk, de úgy tűnik egész jól hozzánk szokott már . xD
Aztán anyu nagy kocka, így fel kellett egyből tenni a képeket Facebookra.
Végül be is esteledett. Szörnyen melegek voltak a szobák, így fél 10 körül elmentünk sétálni. Egy teremtett lélek nem volt az utcákon. xD Még a játszótérre is kimentünk, felmásztunk a játékokra és közben beszélgettünk. Rengeteget tudunk beszélgetni. A nyaralás alatt is állandóan dumáltunk valamiről. Ami jó. Kicsit féltem, hogy 4 nap alatt mondjuk megunjuk egymást, de semmi ilyesmi. Olyanok voltunk, mint egy ifjú házaspár. Hihi *-*

Kb. 1 órás mászkálás után hazajöttünk és a szomszéd háza előtt ez a jóember belelépett egy rajzszögbe. ._. :( Mindig történik vele valami. :( Gyorsan lefertőtlenítettük, sebtapaszt rá és gyógypuszit is kapott.
Végül elszállt az éjszaka is, 11-kor keltünk fel. Ettünk, aztán megint bealudtunk és majd csak fél 3-kor ébredtünk fel újra. Az értelmező kéziszótárban a lusta szó mellett mi vagyunk az illusztráció. xD
Aztán olyan 5-körül elmentünk fagyizni, tök fincsa volt *-* A boltba vettünk inni és rágcsát és kiültünk kicsit a padra. A volt sulimban évnyitó volt. Áh, szörnyű volt belegondolni, hogy holnap mi is.. :'(
Az volt a szerencse, hogy Laci itt volt velem, mert tuti megint olyan depis lennék, mint tavaly. Akkor még bőgtem is. :"D
Bár már nem sokkal ezután mennie kellett, de most bekísértem, mert addig is együtt lehettünk. Végül el kellett válnunk és mindketten hazaindultunk

Hát, ha a nyár első fele is ennyire fantasztikus lett volna, mint az utolsó fele, akkor elmondhatnám, hogy ez volt AZ a nyár. De nem. Mert majdnem szakítottunk és sokat voltam egyedül. Szóval sok jó de sok rossz emlék is fűződik a 2015-ös nyaramhoz.
Nagy aggodalmakkal indulok holnap el, hisz itt az érettségi, nyelvvizsga, vezetés... áh.. De ezek mellett amiatt is aggódom, hogy milyen lesz Laci. Jobban félek ettől, mint az érettségitől. Mert ha megint visszaváltozik olyanná, mint amilyen évvége fele volt, akkor nekünk végleg befellegzett... :( Remélem nem így lesz és minden így marad és együtt válunk felnőtté, együtt ballagunk, együtt maradunk. Mindent ezután is együtt csinálunk.
De ez már a jövő zenéje.

Ég veled 2015-ös nyár. Jöjj minél hamarabb, 2016-os nyár! :'(

Sayonara.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése