A hétvégém fantasztikus volt, nagyon jól éreztem magam Lacival. :3
Tegnap is találkoztunk és tök jó volt, mert korán végzett és át tudtunk jönni hozzánk. Ritka pillanatok egyike, mikor hétköznap eljutunk egymáshoz. Mivel Debrecentől én csak kb. 14 km-re lakok, ő viszont 20 km-re, így azért van egy kis távolság köztünk. És bonyolítja a helyzetet, hogy nem Debrecenbe jár suliba, szóval ha 7 órája van 15:20-ra ér be Debbe és mire eljutnánk hozzánk, már 4 óra lenne és 18:34-gyel vissza kell jönnie, mert nem jön máshogy busz. :/ Szóval ez most egy nagyon kivételes és csodás alkalom volt, amit meg is ragadtam önző módon. >o<
Egyre szörnyűbb vagyok. Mióta olyan csúnyán összevesztünk, azóta még jobban ragaszkodom hozzá, mert akkor éreztem, hogy milyen iszonyatos lenne elveszíteni őt, így azóta még jobban kihasználom azt a kevés együtt töltött időt is.
Például múlt hét szombaton már ment vissza tőlünk a 18:34-es busszal, de mivel jó idő volt és most már sokáig világos van, így bekísértem és sétáltunk még egyet meg fagyiztunk. :3 És annyira édes volt, mert a 20:30-as buszra feltett, nem engedte, hogy a 21:05-tel jöjjek haza, mert neki meg 20:50-kor indult és nem akarta, hogy bármi bajom legyen úgy, hogy nincs mellettem. :3
Aztán ugye a múlthét... ott maradt még velem és sétált, annak ellenére, hogy fájt a lába. Ezek annyira jól esnek. Szerinte természetes dolgok, de szerintem nem azok. Sok srác nem tenne meg értem ilyesmit. De ő nem sok srác, ő Laci. :3 ♥
Nyah de amúgy nem is meséltem, hogy még a múlthét előtti héten voltunk börtönben. Nagyon érdekes, izgalmas és jó élmény volt. Az őrök nagyon jó fejek voltak és természetesen nem érintkeztünk a rabokkal, de tényleg nagyon érdekes volt az egész szituáció. Furcsa érzés fogott el, amikor beléptünk oda. Hát, jó volt meg minden, de azért nem szívesen mennék vissza. xD
Aztán ma meg az Immánuel Otthonba látogattunk el 8-an + Attila bácsi. Kis busszal jöttek értünk, nagyon szimpatikus férfiak. Persze még első órára be kellett mennünk, Márta meg úgy gondolta, hogy mindenkivel irat, de Attila bácsi meg azt mondta, h felelésmentest kér nekünk. Hát nem tette. De valamiért éreztem én ezt és még óra előtt átnéztem az anyagot, úgyhogy annyira nem lett rossz sztem. Csak megkaptuk, hogy lógunk meg a szokásos dumát. Bezzeg ha Barnáék mentek volna, akkor fel lennének magasztalva az égig, hogy milyen segítőkész és jó emberek... Csak pechükre most kivételesen nem a festészetes Kővári csapatot kérték meg, hanem minket. Ez is ritka. :O :D
Az otthonban még most tartották a föld napját és az volt a feladatunk, hogy egy jó nagy papírmasé földgömböt fessünk ki. Écivel meg egy asztalra helyezett nagy vásznat festettünk ki, szintén földgömbbel. Köré pedig az ott lakó gyerekek rakták le a kézlenyomataikat.
Nem nagyon mondtak nekünk bármit is az otthonnal kapcsolatban, a sofőr kicsit ránk ijesztett, hogy neki is sok idő volt megszokni ezeket az embereket. Ugyan is ők súlyosan testi és szellemi fogyatékosok. Igazából gondoltam, hogy nagy meglepetés nem fog érni, láttam én már dolgokat... És igazam lett. Egyáltalán nem éreztem magam rosszul vagy feszélyezve mellettük. Inkább csak az volt a rossz, hogy nem tudtak velünk festeni, mert ugye Attila bácsi azt mondta, hogy lehet ők is beszállnak. De hát nem nagyon tudtak mozogni sajnos. :(
De mindenki annyira vidám és pozitív volt, maga az otthon pedig gyönyörű, modern, barátságos. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettem. Szerintem sosem hívtak ennyiszer szép hölgyeknek minket, mint ma. xD Már tökre elhittem, hogy az vagyok. xD :D
A gondozók fiatalok és nagyon jópofák voltak, humorosan kezelték a helyzeteket és a hisztisebb gyerekeket. :) Bár egy picit útba voltunk, eredetileg kint tervezték megcsináltatni velünk ezt a dolgot, de mivel rossz idő van, így kénytelenek voltunk bent dolgozni. És mivel a kerekes székek, járókaretek sok helyet igényelnek, mi meg sokan voltunk kis helyre bezsúfolva, így persze nem volt annyira kényelmes se nekik, de nekünk. De engem ez nem igazán zavart.
Az egyik kisfiúnak annyira tetszett Attila bácsi, hogy nem is figyelt a festéknyomásra, hanem csak nézte és nézte. Nagyon cuki volt. :)
Az egyik idősebb lánynak meg annyira tetszett a földgömbünk, ott járkált körülötte és mondta a kis nyelvén hogy neki mennyire tetszik. :D Eleinte nem értettem egy szót sem a nyöszörgésnek tűnő kommunikációjukból, de egy idő után megfejtettem őket és egész szépen kihallottam, hogy ki milyen színt választ. :D És az ott dolgozókat sokan anyának hívták és a szobájukat meg otthonnak. Szóval látszott rajtuk, hogy szeretnek ott lenni. Ez Magyarország egyik legfelszereltebb ilyen intézménye és ez meg is látszik mindenhol. :)
Még meleg gyümölcsteát is kaptunk és a végén mindenki festett egy állatot a papírmasé földgömbre. :) Aztán fotózkodtunk kicsit és még ajándékot is kaptunk! :D Egy nagyon szép naptárat, amiben a gyerekek képei vannak és egy -egy általuk készített kis tűzzománc smiley-t. :)
Már délre meg is lettünk, visszahoztak minket kis busszal és már 1-kor itthon is voltam. De amúgy nagyon elfáradtam. Sok élményt kaptam ezektől az emberektől és sokat is festettünk.
És tényleg egyáltalán nem rázott meg ez az egész, szerintem a demens részleghez képest ez egy jó hely. :'D
Nyah, ennyi voltam mára. Pá! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése