Ez megint nem lesz egy túl derűs bejegyzés. Úgy tűnik valami mindig elrontja a dolgokat, dolgainkat. Pénteken ott aludtam Laciék és benyögte, hogy ő cigizik. Lehet, hogy egyeseket ez nem hatna meg, de én nagyon dühös vagyok rá. Kb. fél óráig hozzá se szóltam, legszívesebben fejbe vágtam volna, hogy mi a jó büdös francot csinál?! Normális?! Nem elég, hogy anya meg apa láncdohányosok, most már az ő bűzét is szagolnom kell?!
Másrészt csalódtam benne, óriásit. Azt hittem több vér van a pucájában, minthogy az idióta haverjai rádumálják erre. Harmadrészt becsapottnak érzem magam és naivnak. Éreztem én, de reménykedtem benne, hogy csak összefüstölték. Nem tudok ezért neki megbocsátani. És nem hiszem el neki, hogy le tudja tenni. Látom én, hogy milyen hülyét csinál az a füstölgő temető a szüleimből és az osztálytársaimból. Nyáron állandóan együtt leszünk (elvileg) és előttem ha cigizni mer én kitépem a kezéből. Most akkor majd alig várja, hogy elmenjek és elszívhasson egy szálat?
És majd kevesebb helyre megyünk (nem mintha túlzásba vinnénk a mászkálást) mert elmegy a pénze a cigire?! Én ezt nem akarom. A káros hatásairól már csak ne is beszéljünk...
Negyedrészt pedig Timó már kitudja mióta tudja. Becsaptak. És ez fáj.
De eldöntöttem, hogy megkeserítem az életét ezzel. Megbánja, hogy egyáltalán rágyújtott egyetlen szálra is. Muhahahahahaaaaa. Már készülőben van minden ami a tervem része, remélem fájni fog neki. Annyira, mint amennyire nekem fáj ez az egész.
Éjszaka alig aludtam, de olyan hülyeséget álmodtam, hogy annak dacára, hogy 3-kor feküdtem le aludni, már 9-kor fent voltam.
Pedig milyen jó kis hétvége lett volna. A meglepetése is jobban esett volna, így csak örülni meg mosolyogni tudtam rajta egy ideig. Aztán megint felbüffent bennem ez az egész. Birkóztam magamban, próbáltam lenyelni ezt az egészet, de nem megy. Most sem megy és nem is fog menni.
A jó stressz levezető dumán meg behalok.... Akkor én már ovitól kezdve cigizhetnék..? Végülis...
Tudom, az ő élete, de én csak 2 dolgot utálok: a piát és a cigit. Nem hiszem, hogy ezek olyan dolgok, amikre létszüksége van.
Arról már nem is beszélve, hogy ha megérzem rajta, tuti nem fogom megcsókolni. És ezt ő is tudja. Kíváncsi leszek hogyan oldja meg.
Sosem hittem volna, hogy egyszer ezen fog menni a balhé. Lehet túl sokat hittem róla és az akaratáról? Valószínűleg igen.
Hát ez van. Az élet csalódásokkal van teli. Megyek és emésztek. Mert ezt le kell gyűrnöm, mert különben saját magam teszem tönkre. Már szúr a gyomrom és fáj a fejem az idegtől, a vérnyomásom meg lehet vagy 200. És akkor még a jövőhét... Omg... Legalább 8-9 doga és még a feleléseket bele se számoltam. Szép az élet. Csak nem most és nem nekem.
Hát ennyi lenne. Nincs kedvem leírni a mókásabb dolgokat, majd talán egyszer...
Pá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése