2012. október 9., kedd

Óh, a vízkristályaim :")

Szép délutánt minden kedves (és nem kedves) olvasómnak! ^^
Rég nem jelentkeztem már, pedig design csere is volt, csak pont mennem kellett valahova és egy bejegyzésre már nem futotta az időmből. Egyébként egészen jól megvagyok. Tegnap korán hazaértem és ma meg elmaradt a 7. órám, szóval 2 óra után már itthon is voltam. Most amúgy tanulnom kéne és be kellene fejeznem a rajzházim, de egy kis pihi rámfér. :P Egyébként új őrületem az Anti Fitness Club. Mindig is szerettem, de most imádom ♥ *O*
No, de hogy a bejegyzés címéhez hű legyek, megosztom veletek a mai élményeimet.

Ofő órán Márta néni, a Megyó görög istennője behozott egy érdekes DVD-t és azt néztük meg. Nekem nagyon tetszett, hisz arról, szólt, hogy egy japán (♥) tudós, Dr. Masaru Emoto a vízkristályokat kutatja. De nem szokásos módon, mert a kutatása lényege az, hogy minden rezgésekből épül fel és ezeket a rezgéseket a vízkristályok továbbítják. Kimutatta, hogy ezek a kristályok rendezett álllapotban csodálatosan szép alakzatokat alkotnak, melyek 6 szögűeg. Viszont negatív hatásokra rendezetlen alakúvá válnak. Mivel az emberi test 70% és az agy 95%-a víz, ezért nagyon fontos, hogy a vízkristályaink rendezettek legyenek. Azt is kimutatta, hogy ha ezek a képződmények valami miatt kuszák és abnormális alakúvá válnak, megbetegedünk.
Egy pohár vízzel zenét "hallgatatott" és ennek a pohár víznek a kristályai más-más alakúak lettek Mozart és pl. Csajkovzky szerzeményeire.
Ezután egy pohár vizet helyezett egy szép képre és annak a kristályai is csodás alakzatot alkottak.
Ami érdekes az az, hogy amikor különböző, betűvel írt szavakra tette a vizet, akkor ezen szavak jelentésétől függően a vízkristályok is különböző alakzatokat vettek fel. Pl. a japán angyal szóra szép, míg az ördög szóra rendezetlen alakok jöttek létre.
Innentől kezdve pedig egy kissé átfutott a dolog a pszichológia területére is, mert  Emoto úgy tartja, hogy amiket kigondolunk és kimondunk hatással vannak ránk és a környezetünkre is. Ha negítvak vagyunk, akkor a vízkristályaink rendezetlenné válnak és ezáltal a környezetünkre is káros hatással leszünk. Szerintem ez nagyon érdekes és érdemes ezeken a dolgokon kissé elgondolkodni.
Itt a videó, akit érdekel részletesebben is a dolog:





A vidi végén Márta néni elkezdte magyarázni a dolgokat és egyszerre csak azt mondta:
"-Mert ti sem akarjátok majd a gyerekeiteknek azt mondani, hogy: baszd meg kislányom, nézd azt a kib*szott picsa pillangót...!" 

Erre persze mindenki elkezdett röhögni, de ne tudjátok meg a vízkristályaim milyen alakzatot vettek fel ennek hallatára. X_X Sztem simán 3 szöggel mindegyik kevesebb lett és ilyen sikoly formává változtak. xD Ez persze csak irónia volt, én tényleg komolyan hiszek ebben és próbálok majd kicsit jobban odafigyelni a dolgokra.
A másik még ami ma történt:
Ugye Flo belezúgott (fedő nevén) Otaniba. Ezzel még úgy nincs is baj, de a srácnak van egy k*va csaja. Az a tipikus buta szőke szöszi. És sztem észre vette, hogy Flo nem csak barátként tekint rá és most játszik vele. Ma odament hozzá és megölelte. Aztán meg hozzám is odajött tesin és átkarolt. Megdicsérte a nyakláncomat és kövi szünetben is odajött és elkezdett piszkálni. O.o
WTF?! Nem tudok róla, hogy ilyen jóba vagyunk :O!

Vigyázz magadra Otani, mert ha ezt tovább folytatod, azt nem éled túl! XD
Jajj, most erre a negatív gondolatra a vízkristályaim összeomlottak. Error......a rendszer leáll....újraindítás....píííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí...............................

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése