2012. október 21., vasárnap

Chikushou! :@

Igen, most rohadtul mérges vagyok. Főként magamra. Nagyon elszúrtam... Mondhatni k*vára. -.- De nem csak magamra vagyok mérges, a másik személyt is meg tudnám fojtani egy kis kanál vízben. De ez van. Lényegében az én hibám, ki kell javítanom, helyre kell hoznom. És a tanulságot is levontam belőle. De azért Eszter bevetésre kész ;) ( ő itt Eszter, a horror sztorim kitalált karaktere, aki egy bosszúálló zombi).
Bár már mondhatni túl vagyok rajta. Meg aztán tegnap nem sok időm volt ezen rágódni, mert túrázni voltunk (igen, jól olvassátok!) Hármashegyaljára. Röpke 12 km és le van tudva a kötelező 3 tesiből 2, azt az egy órát meg leigazolom. Így ebben a hónapban sem kell 2-nél többet tesiznem. Ennyit megér ez a túra. Na meg ugye ott volt Gabi, Flo, Hachi, Szandi és velük tök jól elbaromkodtam.:))
Aztán hazajöttem, ettem, ittam, aludtam xD És már este is 9-kor elaludtam. Lehúztam röpke 12 órát és már egész tűrhető állapotban vagyok.
Kiheverem majd a dolgot, bár még mindig piszkosul idegesít, de tudjátok, a Karma elől nincs menekvés és ha Eszter is a nyomába ered az illetőnek, akkor visszakapja majd azt, amit érdemel. Erről többet nem akarok mondani, számomra megalázó a helyzet. Tudom, hogy csak túlbonyolítom és megint elefántot csinálok a bolhából, de ez van. Ilyen vagyok.
A Neki meg üzenem: hogy kapja be! ;D ♥

Azt hiszem leülök és rajzolok. Most jól fog esni, főleg amilyen kedvem van. Lehet újra megnézem a Higurashit. ^__^
És végül: nem kívánok én neki rosszat, de levegőt sem :))
Pá! C=

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése