2016. április 30., szombat

Elballagott a vén diák :/

Sziasztok!

Igen, ezen is túl vagyok. Eltelt 4 év, nagyon durván hamar és ezalatt az idő alatt majdnem felnőttem. Azért mondom, hogy majdnem, mert habár már 18 vagyok, azért még mindig nem nevezném magam egy teljesen érett felnőtt embernek. Inkább csak afelé evickélek. Ez már a 2. ballagás, amit a blog megélt. Ez is szintén durva.
Na, de haladjunk sorba.


Elkaptam a lufit :D
Csütörtökön elbúcsúztattuk a tanárokat és a szerenád is ekkor volt, este 7-kor kellett a suli előtt gyülekezni és onnan mentünk az ofőnkhöz. A többiek már kissé be voltak csiccsentve mire odaértem. xD Utána elindultunk Márta nénihez és énekeltünk neki az erkélye alatt. Közben 2 csávó mellettünk lazán bútorokat pakolgatott, az egyiknek kompletten kint volt a feneke, amin én jót röhögtem. Márta néni lufikat dobált le az erkélyből és egy nagy kosár chipset eresztett le nekünk. Vicces volt. Utána fél 9-ig ott dekkoltunk nála. 33 ember egy ekkora lakásban elég érdekes érzetet és látványt nyújt. Főleg, hogy kb csak 6-8 ember volt ebből józan. De én józanul is jól szórakoztam. :D Jókat ettünk, ittunk, énekeltünk és már vonultunk is át a suliba, ahol a tanárok vendégül láttak minket. Rengeteg étel volt és a kedvenc tanáraink voltak ott. Én nagyon jól éreztem magam, csak sajnos fél óránként váltották egymást az osztályok és már menni is kellett. :(
Utána Mikához mentünk és kicsit érdekes szerenádot adtunk neki, de felengedett magához és tartott egy jó 20 perces hegyi beszédet. Tipikus XD . Utána azt játszottuk, hogy le kellett rajzolni egy tanárt vagy osztálytársat és ki kellett találni. Közben sokat beszélgettünk, de már 22:40 volt és úgy gondoltam, hogy ideje menni. Floékkal mentem és kitettek a buszmegbe, utána hívtam apát és már 11-re otthon is voltam.
Még Lacival is beszéltem egy kicsit, nem ivott sokat, szinte semmit és időre haza is ért, szóval emiatt sem kellett aggódnom.

Bolond ballagók :D
Másnap korán keltem, hogy 8-re beérjek a bolond ballagásra. Hát kár volt bemenni. Kemény 8 ember volt ott az osztályból és adódtak gubancok is, szóval nem sok termet jártunk körbe és nekem amúgy is mennem kellett 10-re a buszvégre átöltözve, mert Laci anyukája értem jött, hogy felvegyen kocsival, mert Lacinak meg 11-től volt a ballagása.
Jobb lett volna, ha alszom, de legalább nincs bennem az az érzés, hogy basszus, nem voltam a bolond ballagáson. :)


Lacival :)
Szóval eljutottunk Laci iskolájához, természetesen az egész ballagáson zuhogott az eső, nála meg  nem volt esernyő. Én meg leszartam mindent, áttrappoltam az embereken és vittem neki egyet. Sajnos már kicsit késő volt, mert megázott már előtte, de a szándék megvolt. Semmit nem láttunk egyébként belőle. Esernyő kupacok mindenhol, az ő arcában is esernyő volt, szóval kb 1,5 órát álltunk az anyukájával és a 2 nagymamájával a zuhogó esőben és néztük egymást vagy a földet, mert mást úgy se láttunk.
Utána jöttünk busszal hozzánk, mert nekem meg 5-től volt az ünnepség. Gyors kaja, egy kis pihi, frizura csinálás, smink, átöltözés, spuri a ballagásra. Ugyan az volt a helyzet, mint a Lacién. Semmit nem láttak belőlem, én se belőlük. :"D Azt hittem bőgni fogok, de az eső annyira elbagatellizálta az egész helyzetet, hogy nem tudtam sírni, még a lufi engedésnél sem. :/



A hajam csurom víz volt, a lábam már lüktetett a fájdalomtól és legnagyobb meglepetésemre kaptam jutalom könyvet! Ez azért meglepő, mert ofőnek kell döntenie, hogy ki kap és tudniillik mi nem nagyon csípjük egymást. De mégis csak kaptam és ennek nagyon örültem :D
Utána felmentünk a terembe, épp meghatódtam volna, mikor Tibi seggen becsúszott a terembe, mert ugye minden csurom víz volt. Hát... olyan tipikus 12.C-re valló ballagás volt. Rengeteg wtf momenttel és hülyeségekkel.
Annyira amúgy nem búsulok, 5 év múlva szeretnék visszajönni a Megyóba tanárként, mert a suli hangulatát imádom, csak ugye az osztályt nem kedveltem annyira. :)
Lufiengedés :D A narancs a miénk :)

Az asztalom. :) A 11c-től olyan csokrokat kaptunk,
amikben van egy-egy ecset. Nagyon ötletes :)

De ha mindez a sok rohanás nem lett volna elég, ezután menni kellett Laciékhoz vacsorára. Szóval gyorsan átöltöztem és elbúcsúztam anyuéktól és már ismét a buszvég felé trappoltunk, de Laci anyukája szerencsére bejött értünk, mert busszal tuti nem értünk volna oda fél9-re se.
Megérkeztünk hozzájuk, ettünk és hulla fáradtan belezuhantunk az ágyba.
Reggel viszont kelni kellett, mert hozzánk is menni kellett fél2-re ebédre. De korábban keltünk, mert vasárnap anyák napja, szóval az ajándékbeszerzést is intézni kellett. :'D
Utána nagy rohanás közepette odaértünk hozzánk, ettünk, kicsit pihentünk és már fél 7-es busszal mentünk is vissza Debbe, mert Laci vett magának billentyűzetet. Elidőztünk még kicsit a Fórumba és a 9-es busszal jöttem is haza.
Úgyhogy teljesen ki vagyok merülve. Abba is belefáradtam, hogy leírtam ezt a 3 napi rohanás halmazt. xD

Na, de kicsit az ajándékokról:
Anyuéktól kaptam egy írisz csokrot és 2 könyvet, Lacitól meg egy Sevenfoldos atlétát  és egy cuki csokrot, az anyukájától meg csokit *-*
Lacinak pedig vettem egy Amon Amarth-os pólót :)
Ja és 29-én voltunk 2 évesek és 4 hónaposak! Durvaa :D ♥

Összességében nagyon jó volt ez a 3 nap, csak iszonyat fárasztó. Holnap kicsit fotoszintetizálok meg tanulgatok, de szeretném végre kialudni magam. Persze nem hiszem, hogy ez lehetséges, de hátha... xD

Na, páá :)

Hétfőtől érettségi. Omg :'D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése