2014. szeptember 7., vasárnap

Egy szombati nap :) ♥

Yo minna!
Húha, ma aztán eseménydús napom volt. A tegnap vásárolt pólóm annyira bejött apunak, hogy neki is el kellett mennem venni egyet. Mivel reggel találkoztunk Lacival, így elrángattam őt a standhoz, ahol a csávó árult. Meglátott minket és egyből vigyorgott is, hogy milyen jó a pólónk.(mert abba voltunk, amit tegnap vettünk) Mondtam neki, hogy most apunak veszek valami motoros, csontvázas epic pólót, mert ki lett adva, hogy vegyek. Meg anyu adott pénzt nekem is, hogy akkor vegyek magamnak is egyet. A csávó annyira örült, hogy mi ilyen fiatalon szeretjük a rockot, hogy 1600 Ft helyett 1300-ért adta a pólókat.
Mondta, hogy a kislányát is szeretné erre nevelni, de a kocsiban mindig leveteti a hangerejét a rádiónak. :'D
Ezután elmásztunk vissza a buszvégre, felszálltunk a buszra és mentünk is a Laci lak felé. :D
Olyan jó volt csak kettesben lenni. Jó, hétköznap is találkozgattunk, de az csak nem olyan. Sokkal meghittebb minden, ha nem egy padon ölelkezel a templomkertben, hanem az ágyon és elalszol a másik mellkasán. :3 Meg persze csodás videókat nézegetni a 3-os farsangról vagy a márc. 15-ről. xd Tejóég xDDDDDDD
De olyan hamar eltelt a nap. :( Késő délután már hozzánk csapódott Laci unokahúga, Kinga is. Egy youtubeos, kutyás videót néztünk és annyira tetszett neki, hogy 3x meg kellett nézni. xD Aztán kitalálták, hogy csináljuk meg Dzsenivel is. Szegény kutya a fejvakaró és az emberi hülyeség áldozata lett. xD De amúgy tetszett neki. :"D

Végül eljött az idő és jönni kellett haza. Laci van olyan drága és mindig elkísér a buszvégig, tehát bebuszozik velem Debrecenbe. Most jött velünk az öccse is, mert őt is lázba hozta ez az olcsón király pólót veszünk őrület és gyorsba elbaktattunk a főtérre a csávóhoz, aki már tényleg röhögött, amikor ismét megpillantott minket. Tomi és Laci is vettek még egy pólót, de akkor már én sem maradhattam ki. xD Megint 1300 Ft-ért adta a pólókat, de szerintem még így is jól járt, mert összesen 7 pólót vittünk el tőle 2 nap alatt. >o<
Amúgy a buszon Laci annyira röhögött Tomin, hogy az hihetetlen. xD Soha nem láttam még ennyire jóízűen nevetni. Behaltam rajtuk. Azon röhögtem, hogy ők röhögnek. xD

Aztán sajnos elváltak útjaink és nekik kicsit hamarabb jött a buszuk, így én leültem a megállóba, ahonnan az enyém indul. Egy csávó leült mellém és elkezdett ott nekem angolul beszélni. Egészen jól megértettük egymást, bár néha annyira törte az angolt, hogy nem tudtam kivenni, hogy mit is akar. xD Meg lettem dicsérve, hogy nem beszélek túl jól, de legalább nem küldöm el szegényt. xD Kérdeztem honnan jött, azt mondta Algériából, de volt már Németországban is. Kérdeztem, hogy tetszik-e neki Magyarország. De igen, bejön neki, bár az emberek vagy nagyon jól tudnak beszélni angolul, vagy egyáltalán. xD Akkor én most mi vagyok? :"D Középkategória? xDDDDD
Mert csak gimi óta tanulom az angolt, de egészen jól értem, csak az a baj, hogy beszélni nem nagyon tudok. .__. Meg néha nem jutnak eszembe a szavak, pedig tudom, hogy mi csak valahogy nem akar előjönni a szürkeállományból. :'D
Kérdezte a nevemet, meg hogy a barátomnak integettem-e meg ilyenek. Igazából tök büszke voltam magamra, hogy kezdő angolosként nagyon csekély tudással eltársalogtam egy külföldivel és ehhez nekem volt bátorságom! Vagyis inkább önbizalmam. Amiből nem sokat adott a jóisten. xD
Aztán elköszöntünk egymástól, mondta, hogy örült a találkozásnak és sok szerencsét kívánt. :) Aranyos volt tőle. ^^

Hazaértem olyan fél10-re és még alig léptem be az ajtón, már mutattam is meg apának a pólóját. Szerencsére tetszett neki. Egy égő csontváz, ami ördögvillát mutat ül egy égő motoron és felette egy denevér repül. Szerintem menő. :3 Apa az este hátralévő részében abban flangált és nézegette magát a tükörben. xD
Én meg egy csudijó utó szülinapi ajándékot kaptam anyuéktól. Egy varrógépet *-* Igaz, kicsit nagyon pink, és használtan vették, de szinte hibátlan állapotban van, elektromos és német. *o* Tehát ő Mari, a varrógép:
Szerencsére pont találtam a neten használati utasítást hozzá, igaz azt is németül, de az nem gond. :)
Ebben az évben amúgy is szeretnék előrehozottan leérettségizni németből. :3
Ja, és várt még rám még egy meglepetés: kereszt anyu nekem adta a tv-jét, mert ő kapott egy újat. Igaz, nem síkképernyős, de nekem pont megfelel, mert úgy se nagyon nézek tv-t, de így este jól esik majd bekapcsolni. :D
Fhú, nem tudom mikor kaptam ennyi mindent, mint mostanában. Igazából kicsit rosszul is érzem magam emiatt,nem tudom, hogy megérdemlek-e ennyi minden jót. :)

Fhú, röviden és tömören ennyi lenne. >o<
Oyasumi nasai minna-san! :3

2 megjegyzés:

  1. Júúúj :D ilyen pólót én is akarok *____*
    Mari :'D remélem sok jó cosplay-t fogsz vele varrni :P <3
    A némethez meg annyit, hogy akkor valószínűleg együtt fogunk izgulni..... én is megpróbálkozok az angollal szerintem.. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyet? O______o
      Én is xD :D
      Hát akkor már előre szorítok magunknak. xD

      Törlés