2015. november 23., hétfő

Szalcsik után/második felvonás/

Az előző bejegyzés második fele... enjoy. :D

Kövi héten jött az enyém, 14-én. Borzalmas volt az a hét. Hétfőn reggel 6-ra kellett menni a csarnokba próbálni. Tehát már fél6-kor keltem, előtte való este kitanultam a lelkem, sőt még ruhapróbán is voltam és hiába könyörögtünk a tanároknak, nem tették volna át a dolgozatokat másik napra... 7-ig próbáltunk, aztán visszamentünk a suliba. 3 témazárót írtam, amit amúgy nem is lehetne, de szarni bele... xD
Ráadásul Lacival se tudtam egész héten talizni, mert szegény nagyon lebetegedett. :( Érte is aggódtam és persze rossz volt, h pont ilyenkor nem lehet velem. :(
Kedd, szerda szintén tele volt dogákkal és táncpróbákkal, ráadásul veszekedés volt még utolsó pillanatban a ruha miatt, szerdán elrohantunk Écivel érte. Ofő megint bizonyította, hogy nem méltó az ofő megszólításra, aztán kiakadtam, sírtam egy nagyot,Csütörtökön főpróbánk volt, pénteken én már azt sem tudtam, h hol vagyok.. :"D Minden este olyan iszonyatos fáradtan estem be az ágyba, mint még soha.


Végül eljött a szombat. Nem sokat aludtam, Laci már jött reggel, h egy kicsit együtt lehessünk miután egy hétig nem találkoztunk. Persze előtte való este veszekedtünk, mert miért ne.. :"D
Aztán készülődés, indulás. Már jóval hamarabb ott voltunk, aztán bementem, kicsit összeszedtem magam, foglaltam a helyet, amiből megint veszekedés lett... omg.. olyan idegesen találtak rám anyuék, h majdnem felrobbantam X_x

Aztán elkezdődött. Kb 1-1,5 óra szenvedés magassarkúban, a tűzés emelkedett pillanata, utána a közös apa-lánya, barát-barátnő tánc, ami keringőnek volt meghirdetve, de szinte mindenki lassúzott. Nagyon jó volt. :3
Aztán jött a tánc, 3.-ok voltunk. Azt az izgulást előtte. xD Te jó ég. :"D De így visszahallva mindenkinek nagyon tetszettünk. :) Aztán jött a gyertyás rész, amikor kiraktuk a suli logóját meg mellé azt h 30 (mivel 30 éves lett) . Kicsit elrontottuk az alakzatot meg nem csináltuk a koreográfiát, mert mire a gyertyával lassan bevonultunk, a zene rég nem a megbeszélt helyen járt... De azért jó volt. Utána jött a buli része :D Beltéri tűzijáték, lufieső.. Ááá... nagyon élveztem. Annyi veszekedés, izgulás, fáradság és ilyen hamar véget ért... Kicsit csalódott voltam. :)
Végül azért még fotózkodtunk egy sort, de indultunk is haza. Jó éhesen. xD Még szerencse, h Kati mama hozott pogácsát. >< Már este 9-re itthon is voltunk. :)

Lacitól megkaptam a Tűz és jég dala 4. kötetét *-* Benne egy  gyönyörű Ossian idézettel és kaptam egy Raffaellot meg egy cuki levelet :3 ♥
Anyuéktól egy gyönyörű csokrot kaptam, és kereszt anyuéktól is. 

Az a rengeteg veszekedés és stressz végül semmisnek tűnt azután a 4 óra után. Azóta lenyugodtam és visszatért a régi higgadt, dilis énem. Anyuékkal is jól kijövök most már és Lacival se volt semmi azóta. *lekopogja* 

A családi ebédet most szombaton tartottuk, mert nekünk a szűk család is elég nagy. 20-an voltunk itt az ebéden. Nagy volt a készülődés, az izgalom. Kati mama sütött nekem finom sütiket, anya csinált 2 féle fasírtot, francia salátát, krumpli pürét,pogácsát, apa bográcsozott marhapörköltet krumplival és Kati mama hozott még töltött káposztát is. Igazi nagy családi összeröffenés volt ez. Meg persze Lacival is izgultunk, mert most mutattam be mindenkinek először. (jó, mamáékat meg keresztéket ismerte már) 

Összességében szerintem jól sikerült, persze voltak elég érdekes helyzetek, de sokan és sokfélék vagyunk, persze, hogy akadnak gondok... Rengeteg virágot kaptam. Uncsiméktól egy szép kis ezüst láncot egy medállal, amibe a nevem volt belegravírozva kanjikkal. :D Nagyon tetszett, hogy ilyen személyre szabott lett. :) Kati mamáéktól orchideát és fülbevalót kaptam. A többiektől pedig pénzt. 
Délre jöttek és fél5-ig tartott a banzáj. Összepakoltunk, Laci nagyon cuki volt. Nem csak, h hozott nekem csokis sütit, de rengeteget segített pakolni és ez nagyon jól esett. A család nagyon dicsérte, hogy milyen szimpatikus és aranyos. :D Örülök, hogy ők is így látják. :)

Aztán bementünk Debbe, hogy kabátot vegyünk neki és az anyukájának hajszárítót. Én is vittem pénzt, mert telefont akartam nézni. Az enyém lassan 4 éves és nagyon le van már strapálva szerencsétlen. :"D
Sikerült egy nagyon zsír kabátot venni és végül hajszárító és telefon is akadt. Sajnos nem zökkenőmentesen ment a vétel, de tényleg nem tudok ezzel mit csinálni. :( Lacinak nagyon rossz kedve volt végig és teljesen meg tudom érteni, nekem is elment a kedvem mindentől. Esőben, sötétben végül haza buszoztunk. 
A tetőpont az volt, hogy kiderült, hogy a telefonom micro sim-es.. És ez nem volt sehol feltüntetve.. Szóval van egy kurva jó telefonom, csak épp telefonálni nem tudok vele. xD (amúgy egy Navon Mizu M 505-re esett a választásom) Na mind1, megoldom, csak akkor és ott az volt a hab a tortán. Az este további része elég depis hangulatban telt, de aztán aludt rá egyet az emberem és én is lehiggadtam. Utána már minden jó volt. Reggel megint sokáig aludtunk, jó volt megint mellette ébredni. :3 
A mai nap szintén elrohant, főleg csak lustálkodással, de jó volt nagyon :3 ♥ 
Remélem ezek a hetek már nyugisan telnek majd.

Igyekszem hamarosan jelentkezni. 
Addig is legyetek jók, pá! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése