2013. március 15., péntek

Márciusi ifjak helyett hó O.O"

Üdv!
Tegnap nem tudtam jelentkezni, ugyanis késő délután föltámadott a tenger helyett a szél, zuhogott az eső és zengett az ég. Az áram, mint a mesékben hol volt, hol nem. Úgyhogy gép kikapcs, kihúz.
Elmentem fürödni és természetesen akkor ment el az áram. Oly romantikus volt sötétben megtörülközni ><" -.-
Természetesen este 9-re se net se áram. Reggel bazi nagy hó, a faluban sehol sem volt víz és volt ahol áram sem. Net meg tv...Azmegmi?! :"D
Úgyhogy egész nap festettem (mily meglepő egy újabb BL képet :P) Közben hallgattuk a rádiót. Elkeserítő, hogy mik folynak az országban! 100.000 ember maradt áram és víz nélkül, rengetegen éjszakáztak az autóikban és ha bár mindenhol az zengett, hogy nagyban megy a segítség, de az igazság az volt, hogy igenis tojtak az emberekre, a hókotrókat luxus lett volna éjszaka kiküldeni és kedvenc miniszterelnökünk is csak délután húzta haza a belét. Persze nélküle is elvoltak, hazaérkezése nem sok mindenen változtatott. Persze nem azt mondom, hogy nem volt sehol összetartás és nem segítettek a bajba jutottakon. Minden tiszteletem azoké, akik már egy napja kint vannak és segítenek, a rendőrök akik a pajzsokkal takarítják a havat mert gondolom a hólapátra valót is inkább valaki zsebre tette. Persze biztos nem az ott gürizők kapnak majd béremelést meg kitüntetést, hanem a melegben ücsörgő feletteseik, akik a kisujjukat sem mozdították.
A tunya semmire való képviselők meg csak egymást támadták ahelyett, hogy ők is tettek volna vmit.
Szánalmas. -.- Aztán meg olyan is elhangzott az ATV műsorában, hogy megkezdődtek a fosztogatások. Az ilyeneket legszívesebben kiraknám egy szál gatyába Szibériába és meggondolnák, hogy mikor fosztogassanak ilyen áldatlan állapotokban. :@
Írhatnám én még sokáig, vége sem lenne a bejegyzésnek.
A magyarok nem hazudtolták meg magukat és a március 15-ei hősök most forognak a sírjukban...

Mi még a szerencsésebbek közé tartozunk, hisz víz ugyan nem volt, de a bolt nyitva volt, ahol vehettünk ásványvizet. Azonban a WC tartály kiürült és apa kitalálta, hogy hordjunk be a fürdőkádba havat, ami ha megolvad, akkor azzal leereszthetjük a WC-t. Közben anya melegítette a gáztűzhelyen egy fazékban a havat meg a mikróba is betett egy adagot, hogy meggyorsítsák az olvadást. :D
Leleményességből 5*.
Néhány kép:





Nemrég fejeztem be a festményemet is. Az előző bejegyzésben szereplő két srácot csináltam meg újra. A neko neve Takumi, a szöszi pedig Akira-kun.
Amúgy nem nézek/olvasok yaoit, csak szeretem rajzolni. Nem tudom miért, most ez a heppem. ._. xD

Apropó, szemüveges lettem. :"D Mostmár tényleg lesüt rólam, hogy egy kocka otaku bagoly vagyok. Hipp hipp hurrá!
Amúgy már kezdem megszokni. Eleinte kicsit fura volt. Folyton piszkálta a szempilláimat. >O<"


Ennyi lennék. Remélem minden rendbe jön és nagyon szorítok azoknak, akik még mindig a hóban vesztegelnek. Ha a közelben laknék mindenképp segítenék az embereknek.
Pá! :)

4 megjegyzés:

  1. Úú, ez durva.
    Nálunk nem volt semmi kb, mármint áram,víz mindig volt. Esett a hó rendesen persze,de "csak" ennyi,közlekedni nem lehet, de mindenhol van áram és víz,na meg fűtés. Ilyenkor nagyon örülök,h budapesten lakok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bezony. Ugye Hajdú-Bihar az egyik legszegényebb megye, így ha vmi nagyobb vihar stb. van itt minden meghal. ._."

      Törlés
  2. Szia, újra itt.:D
    Na, nálunk csak annyi volt, hogy esett a hó rendesen. De víz meg áram volt. Pedig mi is egy faluban lakunk.. Csak Heves megyében..:D Na, ezekről az autósokról meg csak annyit, hogy volt olyan is, aki tudta, hogy nem mehetett volna ki, mégis kiment, és még ő volt felháborodva..-.- Amúgy teljesen egyetértek veled.
    Na szia.:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Akkor ti jól jártatok.
      Igen, de pont munkanap volt előtte és valahogy haza kellett menniük, hisz nekik is van családjuk. meg aztán lehet, hogy épp egy beteget szállítottak vizsgálatra... Persze biztos voltak felelőtlen sofőrök is.
      :)
      Szia ^^ És köszönöm, hogy itt vagy és olvasod a blogot :3

      Törlés