Yo!
Újra itt rontom a levegőt. :')
Sok mindenen estünk túl mostanában. Ajtót, kiskerítést festettünk és utána jött a konyha és a 3 szoba kipingálása. Nem volt semmi meló. ˇoˇ
A 3. napon már mindenki fáradt és ingerült volt. Még anyával is összecsattantam, pedig ő és én sem vagyunk veszekedősek. :'D
De végre kész, amit szinte el sem hiszek. ><
Mondjuk kisebb baleset azért történt velem. Épp a széken állva festettem, amikor az kiszaladt alólam, de épp le tudtam ugrani, csakhogy valamilyen úton módon a csuklómat úgy bevertem a székbe, hogy kétszeresére dagadt. xDDD Nem is én lennék. :P
Arról már nem is beszélve, hogy mindenhol kék-zöld foltos vagyok. Bár ez megszokott. Nyáron a lábam mindig úgy néz ki, mint akit jól elvertek. x'D
Szóval most egy kis pihizés jön.
Rájöttem,hogy rohadtul semmit nem csináltam egész nyáron és ez idegesít. Még egy normális animét sem néztem. ._. A mangám sincs kész, csak az oneshotom úgy-ahogy.
Viszont legalább olvasni olvasok. Most épp Karizs Tamás, Zacher Gábor : A Zacher-Mindennapi mérgeink című könyvét olvastam el.
Nagyon sok érdekességet tudtam meg ebből a könyvből. Nem úgy papol a drogokról és minden egyéb veszélyes cuccról, mint azt a többi felnőtt teszi. Mélyre ás, megmagyaráz és próbál megérteni.
Eddig is szerettem Zachert, pár előadását végig is néztük anyával a tv-ben. Nagyon értelmes és modern gondolkodású embernek tartom.
Egyik ismerősömnél láttam meg erről a nőszemélyről a képet és egyszerűen nem bírtam megállni. Ment a Printelés, Photoshop be, Derpina meme keresés, nutella kép. Vágás, rajzolás.
Kész ><"
Szerintem be fogom neki linkelni. Nyufufufuffuuuuuuu. :3
Itthon vagyok, szóval nem sok minden történik velem. Animézni sincs túlzottan kedvem. A Magit nézem most, egész jó.
Amúgy mangát rajzolok és kb. ennyi az elfoglaltságom.
Kb. 2 hónapja visszatértem mlapra. Amióta Krenai elment onnan, kissé kihalt az mlap. Viszont annyi régi arcra akadok mostanság. Liz újra feltűnt és NeYomira is rátaláltam. ^_^
Azonban rengeteg az új, ismeretlen arc. Sok a 13-14 éves. Úgy tűnik a következő generációnk megvan. Aminek örülök. Igaz, ők nem élték meg a régi mlapot. Mikor még a vendégkönyvekben csak szürke háttér volt és mindenkinek béna, pixeles designjai voltak. :"D Régi szép idők. ♥
Jó hír: úgy tűnik (még nem biztos teljesen) hogy el tudunk menni az őszi conra, ahol Black Rock Shootert fogunk cp-zni. Flo lesz Black Rock Shooter, én pedig Dead Master. A ruhám már nagyjából meg is van, már csak a paróka, a kontaktlencse, a kasza, a szarv és a két kis szárny hiányzik. xD
Úgy várom. *-*
Hátőőő.... sűrű ez a hét. Flocit műtik, Natsu (Flo cicája) balesetet szenvedett és el kellett altatni. Nagyon sajnálom szegényt. Tudom, hogy mennyire fontos volt Flonak és nagyon édes kis szőrgombóc volt.
Elgondolkodtam azon, hogy vajon lenne-e valaki akiért megölném magam, mert annyira szeretem... Nem hinném. A körülöttem lévő emberek (legyen az a családom vagy a barátaim) miatt nem ölném meg magam. Szerelmes még nem voltam igazán, de szerintem ahhoz túlságosan is szeretek élni, hogy ilyesmihez vetemedjek, ha esetlegesen elhagyna az illető.
Mindig is foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, de nem úgy, hogy én öngyilkos akarok lenni, hanem hogy az öngyilkosok ilyenkor mit hagynak hátra, milyen sebeket okoznak másoknak, miközben ők fülüket, farkukat behúzva menekülnek a fájdalom vagy az élet nehézsége(i) elől.
Egyesek szerint ez nem gyávaság, mert ehhez hatalmas bátorság kell. Ami igaz. Nekem soha nem lenne bátorságom eldobni azt az életet, amit a szüleim adtak nekem. Azta, de gyáva egy alak vagyok...
~~~~~~~
Ha az emberi szív meg is szakad, a test megmarad. Talán a test üressége keresi a halált, hogy az kitöltse az űrt...?
~~~~~~~
Tudom, hogy ilyenkor csak úgy elkattan valami és az ember már cselekszik is. Viszont a halált nem osztják olyan könnyen! Lehet nem hal meg az illető, de egész életére lenyomorodik. S akkor megint kik szívnak? Naná, hogy a szerettei! Ebbe egyik sem gondol bele.
Tudom, az emberbe valami furcsa módon bele van kódolva az öngyilkos hajlam csak sokak szerint van, akiben kevésbé és van, akiben jobban megvan ez.
Szerintem mindenkiben egyforma mennyiségben van jelen, de az illető környezete, tettei alapján előtörhet vagy örökké elfojtható.
Talán én könnyen beszélek ilyen remek családdal és barátokkal a hátam mögött, de azért nekem sem volt mindig fenékig tejfel az életem! Amit felépítettem magam köré, azért keményen dolgoztam és úgy vigyázok ezekre, mint a szemem fényére.
Ha valaki idő előtt hal meg, az hátra hagyja a jövőjét. Ott hagyja az asztal fölött lógni a még le nem tett dolgokat. Nem beszélve a szeretteiről.
Olyan ez, mint egy végső halálhörgés. Mindenki érzi, mindenki meghallja, a csontjáig hatol a fájdalom, de tenni semmit nem tud már ellene.
Továbbra is tartom magam az álláspontomhoz, hogy ez egy undorítóan gyáva, hasztalan tett.
Egyetlen egy esetben tartom helyén valónak, ha valaki halálos beteg és esetleg iszonyatos kínokon megy át, vagy tudja, hogy ágyhoz lesz kötve utolsó napjaiban és nem akar a szerettei terhére lenni. Még ekkor sem ez a legjobb megoldás, de ezt meg lehet érteni.
Egy szerelem miatt a halált választani sokak szerint szép tett. Talán tényleg kihal az emberből minden, ha elhagyja az, akit a világon a legjobban szeret. Viszont honnan tudja, hogy a sors pont nem azért szakította-e őket szét, mert ha a fájdalmon túlteszi magát és erős marad egy még igazibb igazi toppan majd be az életébe?
S most kedves olvasóim biztos azt kérdezitek magatoktól, hogy egy 15 éves mit tudhat az életről? Mi jogon vizsgál felül és bírál egy ilyen nehéz témát?
A válasz egyszerű: nekem is vannak/voltak gondjaim, iszonyatos fájdalmaim. Mikor már azt hittem, hogy én magányra vagyok ítéltetve és nem láttam már az élet napos oldalát, akkor valahogy eljutottam a rajzolásig. Elkezdtem kitölteni a szívemben lévő űrt a rajzaimmal. Vagy épp kirajzoltam a fájdalmamat. Ezáltal eljutottam egy olyan helyre, ahol elfogadnak. Lettek barátaim. Új célt is találtam az életemben. Erősebbé váltam.
Mert ami nem öl meg, az megerősít.
Ráadásul aki megtapasztalta már a halálfélelmet, az próbál görcsösen kapaszkodni az életbe. Én rettegek attól, hogy egyedül halok meg. De legalább egészséges vagyok... Valakinek ez természetes. Nekem is az volt. Egy darabig...
S ugye az is hozzátartozik az előbb feltett kérdéshez, hogy csak mert fiatal vagyok, attól még lehetnek ilyen gondolataim. Miért is lenne baj, ha ilyesmin gondolkodnék? Nekem is lassan akkora agyam van, mint a felnőtteknek. Mi akadályozna meg abban, hogy súlyos dolgokon is gondolkozhassam?
A gondolkodás még egy dolog. De miért is osztottam meg mindezt veletek?
Mert kellett.
Szükségem volt rá.
Így kellett lennie.
Talán ha egyszer valaki elolvassa, még el is gondolkozhat ezen.
Ha a trollface-nek, a pucsítós képeknek van helye az interneten, akkor ennek is.
S hogy végül mi is lesz annak a valakinek a sorsa, aki miatt ez az egész lavina elindult a fejemben, még várat magára. Ha rajtam múlik élni fog. Én még egy ismeretlennek is képes vagyok kinyújtani a kezem és lenni a támasza, a visszarántó erő az életbe.
Nem hősködöm, csak van egy elhatározásom, amihez tartom magam.
Ennyi.
Üdv! Rég írtam.
Először is kezdeném a vidám dolgokkal:
Szerdán ott aludtunk Flocinál Gothával. Elmentünk bizsu boltba, vettem egy koponyás nyakláncot, amin egy kicsi kaszás is van :D Nágyon cuki :3
Utána elmentünk az Aquaticumba. Az egészből csak annyi maradt meg, h ordítás, csúszás, vízbeérkezés és Floci ordítása a kamikaze nevű csúszdán. Az a dilis azt ordította, hogy "Kami-samaaaa!". :'D
Eldöntöttük, hogy megyünk az őszi conra és már tervezzük a cosplayeket mert már azok is megvannak, hogy mik legyünk. *-*
Nagyon jól éreztem magam. ♥
5:30-ig maradtunk fent és 12:30-kor keltünk fel. xD Olyan álmosak és fáradtak voltunk. Áhh... >-<
Aztán beszéltem Dancival és a hajam annyira bejött a haverjának, hogy azt rasztázta be először. :'D És a héten Dani fejére is kerül. :3
De milyen is lenne az élet, ha 1,5 nap tömény boldogság után ne egyenlítené ki a számlát?
Anyáék felvettek hazafele jövet, mert találkoztunk és elmentünk Kati mamáék. Mama kijött egy hatalmas, vastag ezüst lánccal, hogy ezt szeretném névnapomra? Mondom nem, mást akarok venni és kell a pénz. Erre megsértődik és elkezd csapkodni, meg hogy akkor visszaviszi a láncot. Aztán apával kezdett el veszekedni. Végül eljöttünk. ._.
Annyira nem értem. Egyáltalán nem ismer. Nem tudja, hogy a bizsukat szeretem és nem is hordok ilyesmit. Nem tudja, hogy Floékkal a várost koponyás, vörös felsőben, fekete miniszoknyában és kaszával, dögcédulával a nyakamba jártam be. És akkor már Gotháról és Flóról ne is beszéljünk... :'D
Ez fájó pont. De meg sem próbál megismerni. És amikor majd egyedül marad, csodálkozni fog...
Bár túlteszem magam rajta. Kezdem megszokni.
Viszont tegnap volt egy iszonyat bizarr álmom. Nem tudom ezt hová tenni...
Szóval a fejem zúgott, mintha nyomás alatt lett volna a koponyám. Rengeteg kép villant fel előttem egyszerre és minden kép egy-egy lelket, egy-egy emberi sorsot, bűnt, végzetet tárt fel előttem. Olyan sokat láttam egyszerre, hogy nem is tudom felidézni őket, de valahogy mégis mind beleégett az emlékezetembe, sőt még néhánynak a neve is megmaradt. Olyan volt, mint az FMA-ban, amikor Ed elé tárul az igazság.
A legemlékezetesebb lélek egy kórházi ágyhoz volt kötve és láttam szabad szemmel a lelket. Kis csapágygolyó szerű volt és az ágy közepén helyezkedett el. Arra volt ítéltetve, hogy mindig egy másik testben, de ide, ehhez az ágyhoz szülessen meg. A lélek első tulaja egy mester volt, aki úgy intézte, hogy a lelke ide legyen kötve és tudatánál maradjon. Viszont valamiért elkezdett senyvedni, a lélek iszonyatosan dühös volt és ordított. A mester első alakja egy öreg, csont sovány, hosszú ősz hajú és szakállú ember volt.
Az új alakja pedig egy szürke mopsz volt. Szegény kutyát egy kis piros hámban felakasztották egy kampós rúdra a lélek fölé. Ezután felriadtam. O.o
Ébredés után bevillant, hogy ezt egyszer már álmodtam, csak akkor a kutya barna színű és nagytestű volt. Talán vizsla lehetett.
Vajon mit jelenthetett ez az álom...?
Nem tudom...
Ennyi lennék.
pá :)
