2017. április 17., hétfő

Extrán Lacis hétvége

Halihó!

3 napja épp ott tartottam, hogy megejtettem egy gyors bejegyzést és úgy búcsúztam el, hogy Zsomival találkozunk. Ez a találka meg is történt, igazából csak mászkáltunk és beszélgettünk, de olyan jól elvoltunk, hogy Lacival este 9-re értünk haza.
Rengeteget változott és jó irányba. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy meleg srác társaságában fogjuk eltölteni a péntek délutánunkat. Persze nem miattam nem lehetett ezt korábban megvalósítani, Laci híresen homofób volt. Aztán összehaverkodott Zsomival és 360 fokot fordult a világ. De nem csak ezen a téren, azt hiszem összecsiszolódtunk és érettebbek lettünk. Elromlott az ecigije és elment melózni, hogy vehessen egy újat, mert az ecigit elviselem és azóta minimalizálódtak a veszekedések, mindenhova visz magával szívesen, mert nincs balhé a cigiből. Ennyit jelent egy alku, ami mind a két félnek megfelel. Csak az út ne lett volna ennyire iszonyatosan rögös, de akkor nem értékelnénk ennyire a most kialakult helyzetet.

Egyébként azért ez a cím, mert kivételesen 2 éjszakát aludhatott itt. Megkértem anyát, hogy pénteken is hadd jöjjünk ide, mert náluk most nem túl rózsás a helyzet otthon és nem szeretem, ha bántják őt a semmiért. Nálunk meg béke és szeretet van.
Kétszer annyi együtt töltött idő, de kétszer olyan hamar el is szaladt. Szombaton este elmentünk sétálni, kiültünk a parkba szotyizni és megint kibeszéltük a lelkünket is. Jó volt. :) Csak már nagyon fáztam és teljesen besötétedett, szóval hazajöttünk.
Vasárnap csináltunk pár cosplayes képet rólam, mert olyan szép idő volt és a Kindredemről még úgy sem készült normális fotó, bár 20-ból kb. 2 db kép tetszik.  xD Valamiért nem szeretem ezt a cosplayt, nem érzem jól magam benne.
Ráadásul a PalyIT-re Laci nem öltözik be,én meg nem akarok egyedül Kindred lenni abban a szörnyű cp-ben, úgyhogy inkább elkezdtem gyártani egy újat. Most egy saját karaktert viszek, egy gonosz faunt. Daylaráról már hoztam rajzot, de amit én cp-zek kicsit át lesz alakítva, hogy könnyebb legyen megcsinálni. Laci vasárnap segített az ötletelésben is, de aztán már csak arra eszméltem fel, hogy állok a buszmegállóban és integetek a távozó busz felé. :(

Hazaérve a megállóból egyből elkezdtem gyártani az új jelmezt, éjszaka meg is csináltam a szarvat,
ma reggel pedig egy fejdíszt, amit még alakítani fogok, egy varázs botot és új patákat is csináltam, mert a régiek rettenetesen bénák.
Egész nap barkácsoltam, de olyan jó idő volt, hogy kipakoltam a teraszra és ott alkottam. Anya meg szépen ült mellettem, beszélgettünk vagy éppen fotoszintetizált. Majd csak 6 óra után hoztuk be a cuccaimat, mert kezdett lehűlni a levegő. Egészen 8-ig dolgoztam, utána összepakoltam és kitakarítottam. Sokra haladtam, már csak a ruha az, ami nagyobb falat lesz.
Retard blogon figyelemmel követhetitek a cp alakulását, mert folyamatosan rakom fel az új szerzeményeimről a tutorialokat. :)


Igazából ma lett volna a szünet utolsó napja, de délután jött egy e-mail,  hogy az első órám elmarad, a másodikra meg sose járok be, szóval holnap még lesz egy szabad napom. :) Úgy volt, hogy Lacinál alszom, de most az otthoni hadi helyzet miatt inkább hanyagoltuk a dolgot. :/
Egyébként a húsvét nálunk annyiból állt, hogy vasárnap Laci meglocsolt, ma meg apa és ennyi. xD Szerencsére senkinek nem jutott eszébe jönni, mert utálom ezt az "ünnepet". A kölniktől megfájdul a fejem és a régi húsvétok emléke csak annyi, hogy sok ember és egész napos fejfájás. Mekkora öröm... :"D

Holnap már tanulnom kellene, de annyira csábít a cosplay. xD Muszáj lesz matekoznom. T_T

Na, ennyi lettem volna. Lassan designt is cserélni kéne, de olyan lusta vagyoook. xD
Legyetek rosszak.

Sziasztok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése