2017. március 26., vasárnap

Oszake 2017

Üdv!

Ez a 4. Oszake beszámolóm. Durva azért, nem? :D
Lacival :)
Persze előtte muszáj volt lebetegednem, mert mi is lett volna, ha minden rendben megy? Laci is lábadozik még, szóval egyikőnk sem volt százas, de elmentünk és ez most nagyon pozitív volt számomra. A 2. legjobb Oszakém volt, mert az 1. helyen még mindig a Dead Master cp-s áll. :)
Péntek este egy ismérleten szörnyű és hosszú rajz után 7-kor haza estem és jött Laci is, mert másnap ugye innen indultunk. 10-kor kezdődött szombaton a rendezvény, de úgy gondoltam, hogy elég ha 11-re megyünk oda és jól sejtettem. A korán érkezők akár 30-40 percet is állhattak a sorban, mi meg odamentünk szép komótosan, megvettük a jegyet és már bent is voltunk. :) És persze tovább is aludhattunk, mert hozzánk nagyon közel van a Megyó. 12 perc busz és 5 perc séta az egész, úgyhogy elég volt a 10:38-as busszal bemenni. :) Na, de persze cp-ben buszozni elég fura élmény, mert mindenki néz; ki így-ki úgy, de egyszerűbb volt itthon megoldani a sminekt és a parókákat.
Péntek éjszaka még Laci kéz- és lábkörmeit mázolgattam lilára. Hát, egy élmény volt. :"D

Persze megint nagyon sok ember volt kis helyen, de most volt társaságunk. Laci összehaverkodott egy Zsomi nevű sráccal és ő hozta a barátait is, akik szintén a Narutoból cp-ztek, kivéve egy srácot.
Kykky alias Konan :D
A programokon nem igazán vettünk részt, mert tényleg borzasztó sokan voltak és eleinte a bazárokhoz sem fértünk oda.
A fiúk toltak 1-2 Naruto meccset a konzol teremben és beültünk a karaokesokhoz is, de végül senki nem vállalkozott a tömegpusztító szerepére, szóval onnan gyorsan le is léptünk. Viszont rengeteg képet csináltunk! :D Egészen jó idő volt és élvetük, hogy ugyan abból az animéből cp-zünk, így tényleg rengeteget fotóztunk.
Végül láttuk, hogy a kertben egységesen cp fotózás van, ahol minden beöltözött emberke ott pózolt egy nagy kupoacban, csak hát nem mertünk odamenni. xD Végül Flo szólt, hogy álljunk be mi is és így rólunk is született néhány kép.
Volt egy elképszető pillanat, amikor megálltunk a Megyó közepén, mert páran leszólítottak, hogy szeretnének a bandával egy képet és ekkor mindenki odajött. 10 percen keresztül csak fényképeztek minket, még 2 vietnámi lány is lefotózott bennünket. Nagyon jó érzés volt. :)

Elmentünk a közeli Coopba egy kis energia pótlásért(értsd: csoki) és a pultos nénik kijöttek minket megnézni és végig taperolni. xD Furcsa érzés volt, de közben meg jól is esett, hogy ilyen pozitívan állnak hozzánk és érdeklődést mutatnak irántunk és mindezt teljes jóindulattal teszik. :D
Később a pékséget is megrohamozta az Akatsuki, de az eladó nőnek már meg sem kottyant ez a néhány hibbant ember.  xD Totál hozzá vannak szokva ehhez a suli közelében élő emberek.
Próbáltam megenni az ott vett hotdogot, de csak 3-4 próbálkozásra sikerült, mert mindig akkor jöttek oda fotót kérni. :'D Zsomiék már ott röhögtek rajtam, hogy nem tudom megenni azt a szegény nyeszlett hotdogomat. Ehh. ><"

4 óra körül már kezdett oszolni a tömeg, mi is menni készültünk. Átöltöztünk a WC-ben, elbúcsúztunk újdonsült barátainktól(tökre megszerettem ezt a kis csapatot :D ) és még utoljára szétnéztünk az árusok között, immár a tömeg lökdösése nélkül.
Közben Lacit kihívták egy Naruto meccsre, szóval addig vadászatra indultam és 3 évnyi keresgélés után végre sikerült találnom csontváz kezes hajcsatot! :D Omg, én már annyi conon vadásztam erre,de mindig elvitték előlem vagy már nem volt. A neten is 300 Ft darabja, de a kiszállítás meg egy ezres, szóval ezért keresgéltem eddig oly kitartóan conokon őket. :D Egyből vettem 2-t. xD Alig várom, hogy hordhassam *-* Most jól jártam a csipkés goth nyakpántokkal is, mert 900 Ft-ért lehetett őket venni, ami nagyon jó ár értük. Vettem is egy gyönyörű feketét. :3
Igazából ennyi cuccot vettem, meg kajára költöttem.

A rajzversenyen természetesen megint nem értem el helyezést, de nem is számítottam rá. xD Szerintem soha nem fogok semmilyen helyezést elérni semmilyen versenyen. Ez ilyen. :"D

Olyan fél 5 után jöttünk ki a Megyóból, de már ki volt halva az egész, mert 5-ig tartott a rendezvény.
Igazából Mekibe akartunk menni a csapattal, de 2 srácnak mennie kellett, mert messziről jöttek és a buszt/vonatot nem késhették le, pedig szívesen jöttek volna. Na, majd legközelebb. :)
A mi kis csapatunk ♥
Lacival elmentünk a Tescoba és ettünk 1-1 pizzát. Vásároltunk egy kis rágcsát estére és indultunk is hozzánk. Persze a buszon rengetegen voltak, nem tudtunk leülni, de a lábunk az egész napos járkálástól már majd leszakadt. Leszálltunk a buszról és 5 percig ott ültünk a megállóban, mire el bírtunk indulni. xD
Olyan fél 8-ra értünk haza és egy gyors élménybeszámoló, vacsi és fürdés után már 2 óra előtt aludtunk is. Nagyon kimerültünk, de tényleg jól szórakoztunk, csak kicsit visszaestem sajnos és éjszaka nem voltam túl jól. :S

A mai nap lustálkodással telt. Az új ágyam valami fantasztikus! Imádunk rajta aludni és lustizni. :3
Egy rossz dolog volt a hétvégében: az, hogy hamar eltelt. :( Észre se vettem az időt és már arra eszméltem, hogy Laci haza ment és beesteledett.
Viszont azután a rémes Milloween után nagyon jól esett egy ilyen jó kis con. :) Remélem a PlayIT is ilyen, vagy ennél jobb lesz.

Nos, ennyi lett volna a beszámolóm.

Pá! ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése