2016. szeptember 7., szerda

Első nap az egyetemen

Halihó!
Figyelem, Kykkysen hossszúúú beszámoló következik! :P

Tegnap ugrottam fejest először a mély vízbe, hisz ez volt az első napom. Igazából még akkor írni akartam, de annyira hulla fáradt voltam, hogy beszéltem egy kicsit anyuékkal, Lacival és dőltem is bele az ágyba, mint egy darab fa.

Előző éjszaka nem igazán tudtam aludni, hisz nyáron hozzászoktam ahhoz, hogy 3-kor fekszem le, így aludtam kemény 5 órát, ami nekem iszonyat kevés. 8 óra alvással érzem közepesnek magam és olyan 10-12 óra durmolás után vagyok teljesen ember. xD
Úgyhogy az 5:20-as kelés hétfőn eléggé mellbe vágott, de annyi jó volt benne, hogy anya kivitt a
vonathoz, mert természetesen a falu túloldalán van és kb gyors tempóban 20 perc sétát jelentett volna.
Igazából jóanyám jobban izgult, mint én. Félni sem volt erőm, azt se tudtam mi a nevem. xD
Végül felszálltam a 6:10-es vonatra, ahol Debrecenig nem is volt ülőhelyem, de utána szerencsére sokan leszálltak, így ülve folytattam az utazást.
Kicsit azért féltem, hogy rossz helyen szállok, esetleg tovább utazom, de végül minden simán ment. A buszt is elértem, ami az egyetem előtt tett le és 7:40-kor már ott kolbászoltam a megfelelő épületet keresve. Az is egyből meglett, a termet is azonnal megtaláltam, szinte el se hittem ,hogy minden ennyire gördülékenyen ment, pedig ekkor már a szívem a torkomban dobogott és majd bepisiltem az izgalomtól, hisz a Megyós első napom nem pont így alakult. xD
Csak megijedtem a létszámtól, mert a Neptunon az szerepelt, hogy 5-en leszünk matekon (igen, 1,5 órányi matekkal kezdtem hétfőn reggel 8-kor T_T) és már akkor legalább 8-10-en ültek a terembe, mikor én odaértem. Leültem és utána jött 2 ismerős arc a felvételiről, szóval megnyugodtam, hogy nem vagyok rossz helyen. Végül legalább 40-en voltunk egy apró terembe összezsúfolva és iszonyat meleg volt, ráadásul levegőt is alig kaptam.  Kb 8-an lehettünk lányok, szóval elég furi volt. xD
A tanár egész rendesnek tűnik, de nem akarok semmit elkiabálni. 1,5 óra előadás után elengedett, mert igazából 8-10-ig lenne óra, csak nem tartunk szünetet, így 9:30-kor elmehettünk.
Utána 10-től jött a Szakmai identitás fejlesztése névre hallgató csoda, ahova a többiek nem tartottak velem, mert ők nem tudták felvenni.Ezt a termet elég nagy küzdelmek árán találtam meg, de nem adtam fel és most rámenősebb és találékonyabb voltam, mint mondjuk a gimi kezdetekor. Szintet léptem. lol...
Ott is elég sokan voltunk, kb 15-ből 2-en lányok. Ehh.. Kisebbséget alkotok!! WTF!? :'D
A tanárnő cukkermukker volt és fél óra múlva elengedett, de nekem ezzel nem tett túl jót, ugyanis a következő órám 2-kor kezdődött és a többiek sehol sem voltak. Nagy az egyetem, sok az épület és ugye mindenki ment a saját dolgára, így nem is találtam meg őket. :( Szóval kb. 3,5 órát ültem egyedül és azért az nagyon jó volt, hogy Lacival Facebookon tudtunk beszélni, de még így is iszonyat nehezen telt el az idő. Kínomban mászkáltam, ültem, mászkáltam és szerencsére csak eldöcögött felettem az idő, igaz, éti csigát megszégyenítő lassúsággal.

Utána következett az Informatika és elektronika nevezetű szörnyedelem. A tanár kijelentette, hogy mi 3-an meg fogunk bukni, mert minket tanárokat hozzácsaptak egy programozó osztályhoz a kis létszám miatt (még így is 11-en vagyunk és ugye meg sem kell említenem h ebből csak 3-an vagyunk lányok.. :'D) éés a tanár szakosakkal eddig mindig úgy járt, hogy meghúzta őket vizsgán. Remek (Y) Arról nem is beszélve, hogy infó órán gépet be se fogjuk kapcsolni, csak lapon fogunk programozni!!! WTF?! És csodálkoznak, hogy nincs informatikus... Hát ilyen oktatás mellett...
Csalódottan távoztunk és erősen elgondolkoztunk az érvágáson és vagy a szakváltáson. Ehhh. Jó kezdés...(Y)
Egyébként itt is csak fél óra volt megtartva, szóval volt bő 1,5 óránk a művtöriig. Csatlakozott 3 fős csapatunkhoz egy srác, aki levezette nekünk a fél életét, de addig se unatkoztunk xD Aztán felmentünk Gi(nőnemű) koliszobájába miután a szószátyár csoporttársunk távozott órára és ott beszélgettünk még egy órát mi hármasban. :'D
Visszamásztunk művtörire, ahol kemény 6-an vagyunk egy csoportban, de a 6. ember kilétét homály fedi és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez így is marad... xD
A tanárnő nagyon szimpatikus, Attila bácsit is tanította, szóval tuti, hogy imádni fogom az óráit, főleg a mondókája és az elvárásai alapján. :D Ő volt az egyetlen, aki kíváncsi volt ránk és mindenkitől megkérdezte, hogy ki honnan jött, mennyi művtörit/rajzot tanult stb... :)
Attila bácsit említve neki is szimpatikusabb lettem. xD :'D
Egyébként ő is rövidre fogta, kb 45 percet beszélt (egyébként 5-7-ig lettünk volna) és el is engedett. Allal (3 fős csapatunk férfi tagja xD) elindultunk a buszhoz és elértük a 6:44-es vonatot és  dumálgattunk út közben. Azért nagyon megkönnyebbültem, hogy vele fogok vonatozni, mert ugye csütörtökön és pénteken késő estig leszünk bent és nem hátrány, ha valaki velem utazik és főleg, hogy fiú így még meg is tud esetleg védeni ha úgy alakulna, de ne alakuljon soha úgy...
Debrecenben leszállt, szóval csak kb 10 percet utaztam egyedül. Anyuék kijöttek elém, mert már korom sötét volt és az állomás nem túl barátságos hely még nappal sem, nem hogy este...
Amúgy kb. 7:44-re értem az állomásra és 8 előtt már itthon is voltam.
Iszonyatosan elfáradtam, de alapvetően tetszett. :)

Ma nem kellett bemennem, úgy tűnik, hogy a keddem szabad marad, így egész nap Laciztam. Ettünk, feküdtünk, megnéztük az Aladdint és beszélgettünk. Jól esett Vele pihengetni. :) ♥ ♥ Együtt sütöttünk pizzát, elmeséltem neki mindent, még ennék is sokkal részletesebben és minden csupa rózsaszín köd volt. ^^ ♥
Aztán este fél 10-re értem haza és most itt vagyok.
Holnap csak egy infó órám lesz 2-4-ig, így csak a 12:20-as vonattal megyek, tehát fent maradhatok kb 1-2-ig :) :D

Nah, ennyi lett volna "tömören" xDD az első napom.
Majd írok, ha lesz erőm. xD

Páááá! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése