2013. október 20., vasárnap

Újra itt ^_^

„A magány a legáldáshozóbb állapot, amely az embert elérheti. A magány nem más, mint az alkotófolyamat kezdete. Mozgatóerő, mely az arctalan tömeg fölé emel, mely mássá tesz. Ez adja meg az élet savát és borsát. A kifelé forduló emberek sosem válnak igazán eme állapot részeseivé, mivel énjük, mely állandó figyelmet követel, nem engedi, hogy a magány hatalmába kerítse őket. Az életét a nyilvánosság előtt élő ember boldogtalan, ha elveszíti környezetének személye iránt tanúsított érdeklődését, kitaszítottá, reményvesztetté válik - és egyedül marad. Mégsem ismeri meg a magány felemelő érzetét. Aki befelé éli a világot, és engedi, hogy az elemek úgy borzolják végig idegeit, érzéseit és érzékeit, mint egy avatott kéz a hárfa húrjait, mindig többet lát a valóságból; képes lesz felfogni azokat az ingereket is, melyek iránt a többség érzéketlen marad, látni fog olyan dolgokat, melyek fölött a felületes szemlélő tekintete elsiklik.”
(Gabriel García Márquez Száz év magány)

Ez az idézet egyszerűen gyönyörű és a legigazabb igaz. :D
Hiába vannak barátaim, jó családom, néha úgy érzem megőrülök a magánytól. De aztán hamar kilábalok belőle és utána csak úgy záporoznak a fejemben a rajz ötletek, gondolatok, történetek.
Már jól vagyok, úgyhogy ma nagyon tevékeny voltam. Befejeztem az apró simításokat a Brille c. one-shotom oldalain és már csak a scannelés és a raszterezés + szöveg van hátra. Szerintem szerdán meg is csinálom. Amúgy elköltözött (ismét xD) a mangás oldalam a schwarzen-stift.blogspot.hu-ra. Úgy tűnik a blogspotot megszerettem. Nagyon. :D
És mint láthatjátok, új a design is. Ráfért már a szegény blogomra. Jól elhanyagoltam mostanában. :/ Gomennasai T_T
Amúgy mostanság nem sok minden történt velem. Ennyi izgalmas dolog után (koncert, con) kell ilyen is. Most a tanulásra koncentrálok. Tz írós heteink vannak. Aztán végre szünet és neki esek a Sárkányfülnek és egy új manga ötlet is a fejemben van. :)
Viszont a hétvége nyugisan telt. Szombaton anyuékkal zenét hallgattunk a nappaliba. Nekünk ez a kikapcsolódás és a békés együttlét. Leülünk és meghallgatjuk egymás és a közös kedvenc zenéinket. Sőt, animét is szoktunk nézni. Az Attack on Titan nagyon tetszett apunak is. Mert ugye anyum eddig is nagy anime fan volt. Apának ez volt az első ilyenje. Aztán most bele kezdtünk a Psycho Passba. Az is bejön nekik. ^_^
Szóval nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen nyitott és elfogadó szüleim vannak. :)

Nos, ennyi lenne tömören.
Pá! =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése