2012. április 27., péntek

"Nálam tele a pohár, sőt több ez már mint ami belefér..."


Ez az AFC-s idézet nagyon illik mostanában rám. Noha nagyon örülök, hogy felvettek a Medgyessybe és már a levél is megérkezett, de úgy tűnik én sosem lehetek teljesen boldog csak egy kicsi ideig sem, hisz az osztályom megkeseríti ezt a kevés kis együtt töltött időt is. Nem elég minden nap meghallgatnom Dodó nyávogását és a szakítás fájdalmait és a bűntudatát, mert félre lépett, de ki vagyok téve az állandó piszkálásnak és olyan rosszul viselkednek órán, hogy mindig dolgozatot írunk és így engem is állandóan bűntetnek a tanárok, holott nem érdemelem meg és ez fáj. Tudom, tudom ezt a kevesebb mint 2 hónapot ki lehet bírni. Mindeki ezzel nyugtatgat, de 12 év nagyon sok és tényleg kicsordult már abból a bizonyos pohárból a víz. Túlfolyt, sőt már tócsa van a pohár körül... :|
Arról már ne is beszéljek, hogy leégetett egy versenyen egy professzor előtt az egyik barom állat osztálytársam, Marsu. Úgy viselkedett mint egy elmeháborodott és az igazgatónő azt mondta, hogy ő volt a verseny üde színfoltja. Szerintem nem csak a diákokkal de magával az iskolával is hatalmas bajok vannak, ha az számít helyes viselkedésnek, ha egy versenyen bekiabálunk, hangosan röhögünk és a saját csapattársunknak azért szólunk be, mert ő "túl komolyan veszi a  versenyt"! Nem hagyott érvényesülni s ennek meg is lett az eredménye. Utolsók lettünk így nem mehetünk a monoki kirándulásra amiatt a nyomorék miatt! (már bocsánat a kifejezésért, de az ilyenre én már nem tudok mit mondani) És a munkánk is hiába való volt, mert a 6 csapattagból 3-an készítettük el az előzetes feladatokat, amikre 2 délutánunk ment rá. Marsu persze abban nem segített. Noha mindenkinek a mi tablóink tetszettek a legjobban, azért lepontozták őket Marsu miatt. Köszönjük szépen! :@
Plusz itthon is van egy-két dolog, anyát is sajnálom, de ez nem tartozik rátok. 
Na, mint láthatjátok tényleg nagyon elegem van. Ma 7 órám volt, abból 5 órán dolgozatot írtunk. Ezt túlzásnak tartom évvége fele és ráadásul PÉNTEKEN!! -.-" T_T
Na mindegy. Csak a remény tart életben és már nagyon várlak MEGYÓ!!! :") :"(
Azt hiszem ez az Eszterről készült rajz nagyon jól memutatja a mostani lelki állapotomat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése