Mi újság errefelé?

Yo!

Tudom, hogy  régóta nem jelentkeztem, de nem akarlak benneteket állandóan a kiborulásaimmal terhelni. Így hát vártam egy kicsit, hogy legyen miről írni és ne is legyek olyan borzasztó állapotban.
Nos, az elmúlt, majdnem 2 hónap során nem sok minden történt velem, de azért nagy vonalakban megosztom veletek.
Túl vagyok a vizsgákon is, és a történtekhez képest elég jól sikerültek. Sok 4 és 5 lett. :D

Egy este nagyon kiakadtam és írtam a volt pszichológia tanáromnak, hogy tudna-e esetleg segíteni. Kiderült, hogy a suliban van lehetőség pszichológiai beszélgetésekre, csak nem nagyon hirdetik, mert így is tele vannak. Úgyhogy hetente egyszer egy órát beszélgetünk és majd kiderül, hogy segített-e. A mostani alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magam túl jól. Erről majd később...

Életemben először voltam 4D-s moziban, a Jurassic World 2-t néztük meg. Iszonyúan jó volt maga a film is, de így ezekkel a hatásokkal még élvezhetőbb volt. Mindenkinek ajánlom, mert tényleg óriási élmény. :D

Június 29-én ünnepeltük Lacival a 4,5 éves évfordulónkat. Olyan különösebben nagy feneket nem kerítettünk a dolognak. Azt vettük a másiknak, amire szüksége volt. Én egy pénztárcát vettem neki, ő pedig bejött velem egy ékszer üzletbe és választhattam magamnak fülbevalókat, mert az egyik piercingemből kiesett a kő. Mivel nagyon olcsók voltak a fülik, így két szettet is választottam. Most már teljes a királykék és van egy új fehér köves garnitúrám is. Összesen 5 fülpiercingem van, de szeretnék még egyet csináltatni a közeljövőben.
Ezután együtt töltöttük néhány napot. Örültem,hogy már ilyen régóta vagyunk együtt, de az év más napjain is ugyanúgy szeretjük egymást, szóval ez a nap különleges volt, de nem éreztem, hogy annyira fel kellene fújni.

Sok bánat között egy kis öröm

Sziasztok!

Aki olvassa egy ideje a blogot az tudhatja, hogy naggggyon nagggggyon régóta szeretnék egy BJD-t. Imádom őket, kb. azóta, hogy megismerkedtem az animés/ázsiai kultúrával. Úgyhogy kb. 7-8 éve vágyom egy ilyenre és minden nyáron elkap az őrület, hogy na most csinálok magamnak egyet. Sok évi kínlódás után pedig rá kellett, hogy jöjjek, hogy nehéz valamit leképezni úgy 3D-ben, hogy csak 2D-ben láttam. Így hát arra jutottam, hogy felkeresem az aliexpress sötét bugyrait és rendelek egy után gyártott babát. Tudom, hogy ez  nagyon csúnya dolog a művészekkel szemben és mindenképp szeretnék a jövőben egy eredeti babát is beiktatni a gyűjteményembe. Csak hát egy eredeti kb. 250 dollárnál kezdődik,  míg ez 58 dolláromba fájt szállítási költséggel.
Egyébként 16-án rendeltem(ekkor volt két hónapja, hogy anya elment) és nem titkolom, hogy kompenzálni akarok vele. Észre veszem magamon az elmém furcsa dolgait, de hagyom őket(egészséges keretek között), mert biztos tudja ott bent valami, hogy mire van szükségem most.
És erre volt szükségem. Rég nem vártam ennyire valamit! Azt írták, hogy leghamarabb június 4-én érkezik meg. Szóval neki álltam babaházat készíteni, hiszen ez a tünemény nem fér el sehol, így kellett neki valami ülő alkalmatosság és hát végül babaház lett belőle. xD

Ezzel a házzal 3 napig kínlódtam xD

Gondolatok...

Ahoy!

Igyekszem visszatérni a blogoláshoz, mert továbbra is szeretem. Igaz, hogy mostanában csak a szánalmas, darabokra hullott életemről tudok nyilatkozni, de igyekszem minden apró dolognak örülni. Ami így a félév végén nehéz ügy: a rajz tanszék megint variál és képtelenek megérteni, hogy nekünk van egy másik szakunk is, amiből most írjuk a ZH-k 90%-át. Néha felhúzom magam ezen, de próbálok nem mindenen idegeskedni.
Igazából félek, hogy bennem is ott lappang a rák és nem akarom feleslegesen szétstresszelni magam és fiatalon, esetleg még fiatalabban meghalni, mint anya...
Úgyhogy kicsit jobban odafigyelek az étkezésre is és minden nap igyekszem legalább 20-30 percet mozogni. Ami nem nehéz, mert legalább 20 percet biciklizem naponta az állomásig. Ha meg éppen nem megyek suliba, akkor csak úgy teszek egy kört a faluban.
A csokiról nem tudok leszokni, most kell valami, amitől jobban érzem magam. De mivel semmi más káros szenvedélyem nincs, így azt hiszem ennyit egyelőre megengedhetek magamnak. Legalábbis addig, amíg kicsit helyre nem jövök és akkor a csoki fogyasztásom mértékét is szabályozni fogom.

Hétköznapok

Sziasztok!

Nos, lassan itt a félév vége, már csak 2 hét és annyi. Sok vizsgám lesz és igyekszem a bánatomat a
tanulásba fojtani. Szeretem a magyar szakot, bár eleinte nehéz volt. Főleg, hogy később vettek át, így az év eleji anyagot is be kellett pótolnom, senkit nem ismertem eleinte és nem tudtam kitől elkérni a jegyzeteket. Szerencsére a magyarosok egy másik faj, nem olyanok, mint az informatikusok. Az infó szakon úgy kellett összekönyörögni a tananyagot, míg magyaron a többiek írnak rám, hogy miben segíthetnek?
A múlthéten és ezen is 2 beadandót írtam meg és ezen 3 nap alatt 2 ZH-t fogok írni. De már egészen belerázódtam a sok hiányzás ellenére is. Szerencsére a tanárok megértőek és nem buktattak meg azért, mert sokat hiányoztam az elmúlt időszakban. De nekem kellett szinte mindent elintézni. A bürokrácia melegágyában élünk, így nem elég a fájdalmat elviselni, de veszekedni kell a közművekkel is, mert egyszerűen olyan tételeket számláznak ki,hogy eszméletlen. Már megkezdték a hagyatéki eljárást is, leveleztünk egy párszor más közműves szervekkel is, vettem egy telefont, mert természetesen az is használhatatlanná vált. :"D Új számom lett, mivel nem tudtam átíratni anya nevéről az enyémre a régit, mert kellene hozzá a hagyatékiról valami igazolás, de még nem zajlott le az eljárás, majd 1-2 hónap múlva. Addig meg nem maradhattam telefon nélkül, mert messze járok iskolába és kell, hogy el tudjam érni apát és Lacit.
Elromlott a mosógépünk, szerencsére nagyanyámnak volt egy zsír új pluszba, így az megoldódott. Behalt a porszívó, de apa megcigányolta,csak néha nem működik. Igaz a mondás, hogy szegény embert még az ág is húzza.

"Minden egész eltörött..."

3 hete is ilyen rossz idő volt, sőt rosszabb. Az ég akkor is siratott egy jó embert és ma is beborult érte...
Azon a héten nem sokat aludtunk, a csütörtök éjszaka pedig kezdett átmenni egy rémálomba. De még akkor is reménykedtünk. Csak mi ketten apával, anya akkor már érezte, vagy tudta, hogy itt már nincs esély. Ami a legjobban fáj, hogy senki nem mondta meg nekünk az igazat, mert akkor egyből a mentő után mentünk volna. Azt mondta a mentős, hogy menjünk be 1-1,5 óra múlva, mert addig vizsgálják. Így is tettünk. Kicsit összeszedtük magunkat, felöltöztünk, eltettük az ilyenkor kellő dolgokat és kb. egy óra múlva már a kórházban voltunk, de akkor már félig árva voltam.
Nem tudtunk tőle elbúcsúzni, de lehet, hogy nem is szerette volna, hogy az utolsó gyötrelmes perceit is végig kísérjük.
Nem igazán tudtam mit írjak erről, többször is neki kezdtem már a blogolásnak, de valahogy nem jönnek a szavak. Erre nincsenek is szavak. Egyben azonban biztos vagyok: nincs isten. Ha lenne, akkor nem hagyta volna, hogy egy jó ember ennyit szenvedjen és ilyen sorsot érdemeljen. Iszonyatosan fiatal volt és még csak most kezdődött volna az élet.
Azt hiszem egész életemben nem leszek már ép soha. A legjobban most mégis apa miatt aggódom. Rettegek attól, hogy a bánat megbetegíti és hogy utána akar menni anyának. Eddig se volt nagy a családom, de már csak 2 ember miatt kelek fel minden reggel.
Laci rengeteget segít és segített, azt hiszem ha ő nem lenne, akkor még inkább depressziós lennék. Csak az a kérdés, hogy szabad-e ilyen fiatalon ennyi terhet a vállára tennem és mindezért cserébe csak egy darabokra tört szívet és egy ketté tört életet tudok neki adni...?!
Nem tudom, semmit sem tudok.
Vannak jobb napok és vannak olyanok, mint a mai. Egyszerűen képtelen voltam elmenni az iskolába, pedig nem szabadna többet hiányoznom. Olyan borzasztó állapotban keltem ma fel, hogy megmozdulni se volt erőm és kedvem. Persze igyekszem összeszedni magam,hiszen a tanulás fontos volt anyának és a házat is rendben kell tartanom. Legalább ha egyszer arra kerül a sor, hogy férjes nő legyek, akkor már minden rutinból fog menni. :') Sajnos.
Eddig se volt könnyű, de most olyan, mintha az egész világ ellenünk fordult volna. Mióta elment csak hideget és csendet érzek, amilyen a halál is. Hiába van tavasz, számomra nem süt a nap és nem hallom a madarak hangját, nem érzem a virágok illatát. Mostantól nem lesznek ünnepek az ünnepek és az anyák napja is csak egy újabb tőrdöfés lesz a szívemnek.
Nem tudom miként fogjuk tudni átvészelni ezt az időszakot, de az biztos, hogy most minden kitartásomra szükségem lesz. Azt érzem, hogy vigyáznom kell apára és magamra is. Magamra azért, mert az életemet anyának köszönhetem és ronda dolog lenne erre az ajándékra nem vigyázni. Csak hát nem olyan egyszerű ez.
Többé már nem érzem magam fiatalnak, valami nagyon eltörött idebenn. Az elmúlt fél évben annyi mindenen mentem keresztül, mint egy 50-60 éves és ez valahogy gyökeret vert a szívembe.
Már csak abban reménykedem, hogy egyszer még viszont láthatom anyát és mindenkit, akiket 3 év alatt elvesztettem.